Országszerte számos új ipari övezet és technológiai park kiépítését látja elő az a stratégiai tervezet, amely 2030-ig határozza meg Szerbia fejlesztését – mondta Adrijana Mesarović gazdasági miniszter, aki ezeket a beruházásokat a stratégia kulcsfontosságú elemeként emelte ki. A Szerbiai RTV vendégeként hangsúlyozta, hogy az ipari övezeteket a világ legkorszerűbb központjainak mintájára építik, amelyekben az összefüggésben álló ipari ágazatok kapnak egymás mellett helyet, és teljes ellátólánccal is rendelkeznek majd.
„Célunk, hogy Szerbiát Európa technológiai központjává fejlesszük, amely egyesíti a lehetőséget az intelligenciával, a hagyományt az újítással” – fogalmazott a miniszter. Példaként az inđijai ipari parkot említette, amely 740 hektáron épül meg, de kiemelte a 320 hektáron megvalósuló Mihajlo Pupin parkot is Belgrádban. Ezekben ugyanis a tervek szerint tudományos fejlesztőközpontokat is létre hoznak a termelés mellett – mondta a tárcavezető.
Mesarović kiemelte, hogy az általa képviselt minisztérium olyan projekteket készít elő, amelyek megvalósulásával összesen 17 millió négyzetméternyi területet készítenek elő ipari célra: ez rengeteg új gyár és még több munkahely nyitását szavatolja – mutatott rá a gazdasági tárca vezetője.



