2026. február 27., péntek

Csökkent a kőolaj ára

Jelentős mértékben csökkent az olaj ára tegnap, miközben a piac a genfi amerikai–iráni tárgyalásokra összpontosított – írja a Világgazdaság. 

Az olajpiac alapvetően gyenge marad, még a geopolitikai kockázatok közepette is. Az olaj árfolyama az idén már jelentősen emelkedett, annak ellenére, hogy a piacon túlkínálat mutatkozik.

Az év eleje óta a globális referenciaolaj, a Brent több mint 10 százalékkal drágult, ami indokolta az árak mostani mérséklődését. Az OPEC+ március 1-jei ülésén várhatóan további napi 137 ezer hordós termelésnövelésről döntenek. Ugyanakkor utaló jelek vannak arra is, hogy Kína a jelenlegi árszinten csökkenti a készletek felhalmozását, így a Brent ára hordónként körülbelül 2 százalékos csökkenés után újra 70 dollár alá került. 

Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államok készletei az elmúlt héten mintegy 16 millió hordóval nőttek, amihez hasonló mértékű növekedésre körülbelül három éve nem volt példa.

Csütörtökön Genfbe érkezett az amerikai delegáció, amelyet Steve Witkoff és Jared Kushner vezetett, hogy tárgyalásokat folytasson Irán atomprogramjáról. 

A Reuters beszámolója szerint Szaúd-Arábiában felkészültek arra, hogy növeljék a termelést és az exportot, amennyiben az Irán elleni légicsapások fennakadást okoznának a közel-keleti olajkínálatban. Ezek a légitámadások akár megnehezíthetik a szaúdi olaj világpiacra jutását is, ezért az olajkereskedők figyelme most Genfre szegeződik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay