2026. február 3., kedd

A stabilitás szilárd oszlopa

Százhét éves a Vajdasági Gazdasági Kamara

Írásunkhoz fotógaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el. 

Újvidéken tegnap ünnepelte fennállásának 107. évfordulóját a Vajdasági Gazdasági Kamara. A hagyományhoz híven az idén is díjakkal jutalmazták az előző év kiemelkedő vállalkozóit és cégeit. A jelentős eseményre számos vállalkozó és vendég érkezett, többek között tiszteletét tette Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is. Az ünnepségen átadták a tartományi kamara elismeréseit is.

– Százhét év azt jelenti, hogy a Vajdasági Gazdasági Kamara sok államnál is idősebb. Úgy biztosította a kontinuitást, hogy közben államformák, gazdasági szerkezetek és számos más körülmény változott körülöttünk. A Vajdasági Gazdasági Kamara megmaradt annak, aminek lennie kell: a stabilitás és partnerség intézményének, amelyre a vajdasági vállalkozók mindig is számíthatnak. A vállalkozások mintegy 580 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Ez nem csupán egy szám, ezekért a munkahelyekért minden hónapban meg kell küzdeni, és ebben megbízható partner a Vajdasági Gazdasági Kamara. Vajdaság tavaly Szerbia teljes exportjának 32 százalékát adta, ami azt jelenti, hogy minden harmadik exportált termék Vajdaságból származik. A külföldi piacokon egyre nagyobb arányban jelennek meg a magasabb hozzáadott értékű termékek, a feldolgozóipari áruk és a technológiai újítások. A Vajdasági Gazdasági Kamarának az előző 107 évben meghatározó szerepe volt, és meggyőződésem, hogy a következő 107 évben is így lesz. Gratulálok minden vállalkozónak és a kitüntetettnek, hiszen munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a nehéz időkben is megmaradjon a gazdasági folytonosság, és hogy a Vajdaságban élőknek legyen jövőképük – fejtette ki Juhász Bálint.
 

Juhász Bálint tartományi házelnök (Fotó: Ótos András)

Juhász Bálint tartományi házelnök (Fotó: Ótos András)

Maja Gojković tartományi kormányfő elmondta, hogy a Vajdasági Gazdasági Kamara a gazdasági növekedés és stabilitás szilárd oszlopa.  Maja Gojković szavai szerint a tartományi kamarában a tudás, a kitartó munka és a felelősségvállalás összefonódik. 

Maja Gojković tartományi kormányfő (Fotó: Ótos András)

Maja Gojković tartományi kormányfő (Fotó: Ótos András)

– Az évforduló bizonyítja a kitartását és erejét a közösségnek, amely a gyakran nehéz történelmi körülmények ellenére is mindig megőrizte a legfontosabbat: a munkába vetett hitet és a közös fejlődés iránti elkötelezettséget. Figyelembe véve mindazt, ami térségünkben az elmúlt évtizedek során történt, büszkeséggel jelenthetjük ki, hogy kevés olyan intézmény van, amely ilyen hosszú ideig fenn tudott maradni. A Vajdasági Gazdasági Kamara mindig is szorgalmasan dolgozott egy jobb üzleti környezet kialakításán, és jelentős támasza volt a vállalkozóknak, valamint a gazdasági szereplőknek – fogalmazott a tartományi kormányfő.

Emlékeztetett arra is, hogy a gazdaság az egész társadalom egyik alappillére, a Vajdasági Gazdasági Kamara pedig hidat képez az állam és a gazdaság között.
Vajdaságban a gazdaság az elmúlt évben sikeresen megbirkózott a kihívásokkal, és nagy fokú ellenálló képességet mutatott, köszönhetően a felelősségteljes és szorgalmas munkának. A tartományi kormány a jövőben is megbízható partnere marad a vállalkozóknak. Célunk, hogy közös erővel stabilabb és ösztönzőbb üzleti környezetet alakítsunk ki, amelyben támogatjuk a hazai vállalkozásokat, és tovább erősítjük a kis- és középvállalkozásokat. Ezért továbbra is fontos beruházni az infrastruktúrába, az oktatásba és az innovációkba – zárta gondolatait Gojković.

Vladimir Gak, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy az intézmény számos rendszeren, válságon és változáson keresztül is hű maradt küldetéséhez, ahhoz, hogy megbízható partner maradjon a vállalkozók számára, és elősegítse Vajdaság fejlődését.

 

Vladimir Gak kamaraelnök (Fotó: Ótos András)

Vladimir Gak kamaraelnök (Fotó: Ótos András)

– Az eredmények nem maradnak el ott, ahol közös munka és együttműködés van. A Vajdasági Gazdasági Kamarában a jövőben is innovációk születnek, párbeszéd alakul ki, valamint összekapcsolódnak a vállalkozók és az intézmények. Feladata, hogy támaszt nyújtson a gazdaságnak, és irányt mutasson a vállalkozóknak. Most, amikor nagy változások zajlanak, a technológia gyors ütemben fejlődik, a szerepe fontosabb, mint valaha. A kamara a következő időszakban nagy hangsúlyt fektet a stabilitás megőrzésére, a digitalizációra, a zöldgazdaságra, illetve a nemzetközi együttműködés erősítésére – fejtette ki Gak.

Az esemény után üzembe helyezték a Moj Market nevű platformot, amely a női vállalkozók termékeinek népszerűsítésére és értékesítésére szolgál.

Mint minden évben, az idén is díjakkal jutalmazták az előző év kiemelkedő vállalkozóit és cégeit. A Kosta Mirosavljević nevét viselő díjat az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások területén kiemelkedő eredményeket elérő cégek kapják. Elismerésben részesült az ópázovai BMK Agrar, az újvidéki AG-UNS építőipari szolgáltató cég, valamint az inđijai Toyo Tires Serbia. A legsikeresebb férfivállalkozó címet Aleksandar Galić, a Galens építőipari vállalat igazgatója, a legsikeresebb női vállalkozó pedig Mia Kostić Strajin, a Puerra márka alapítója és tulajdonosa lett.

Mia Kostić Strajin elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy elismerték a munkáját, valamint jelölték a díjra, ez további motivációt jelent számára ahhoz, hogy még nagyobb erővel és lelkesedéssel folytassa tevékenységét.

Az eseményen többek között részt vett Žarko Mićin, Újvidék polgármestere, illetve a tartományi kormány és a vajdasági intézmények képviselői is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Csoportkép a díjazottakkal: Juhász Bálint balról az ötödik, Maja Gojković jobbról a negyedik (Fotó: Ótos András)