A tejágazat helyzete és a globális piaci folyamatok hatásai voltak napirenden azon a találkozón, amelyet Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter tartott a tejtermelők egyesületeinek képviselőivel Belgrádban. A megbeszélésen Szerbia különböző térségeiből érkezett termelők vettek részt, akik az ágazatot érintő legégetőbb problémákra hívták fel a figyelmet.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a tejágazat kihívásai már nem csupán helyi jellegűek, hiszen Szerbia nem tudja kivonni magát a nemzetközi piaci folyamatok hatása alól. Különösen az Európai Unióban tapasztalható fejlemények gyakorolnak erős nyomást a hazai piacra, ahol az elmúlt időszakban jelentős tejárcsökkenés és túltermelés alakult ki. Ezek a folyamatok közvetlenül hatnak a szerbiai tejpiacra is. Glamočić rámutatott arra is, hogy az európai piacon tapasztalható árzuhanás következtében a tej egyes szegmensekben drasztikusan olcsóbbá vált, ami többletek megjelenéséhez és fokozott versenyhez vezetett. Mindez komoly kihívás a hazai termelőknek, különösen a felvásárlási árak alakulása szempontjából.
A találkozón elhangzott az is, hogy a tejfogyasztás Szerbiában mintegy 20 százalékkal csökkent, ami tovább nehezíti az ágazat helyzetét. A miniszter kiemelte: bár az állam nem rendelkezik eszközökkel az árak adminisztratív szabályozására, kötelessége, hogy párbeszédet teremtsen a teljes értéklánc szereplői – a termelők, a feldolgozók és a kereskedők – között.
Glamočić külön hangsúlyt fektetett az állami támogatások szerepére is. Elmondása szerint hosszú idő után először kerül sor a támogatásokra szánt teljes költségvetési keret kifizetésére, emellett a termelők számára világos, előre tervezhető kifizetési naptár és pályázati rendszer áll majd rendelkezésre.
A tejtermelők képviselői a megbeszélésen elsősorban a felvásárlási árak instabilitását, valamint a termeléstől a kereskedelemig terjedő lánc működésének problémáit emelték ki. Többen hangsúlyozták, hogy a tejpiac rendszerszintű rendezése nélkül az ágazat hosszú távú stabilitása nem biztosítható. Az egyesületek képviselői egyúttal sürgős megoldást kértek az Állategészségügyi Igazgatóság vezetésének kérdésére is, rámutatva arra, hogy ez az intézmény kulcsszerepet tölt be az állattenyésztésben, az állategészségügyben és az élelmiszer-biztonságban. A felszólalók közül többen hangsúlyozták: az állami támogatások önmagukban nem elegendők, amennyiben a tej ára tovább csökken. Bár az eddigi intézkedések bizonyos eredményeket hoztak, az árzuhanás miatt megtorpanás érzékelhető az ágazat további fejlődésében.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a tejágazat jövője szempontjából elengedhetetlen a piac átfogó rendezése, az intézményi háttér megerősítése, valamint a szereplők közötti folyamatos párbeszéd fenntartása.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele


