A hatékony belső vizsgálatok és a várólisták ellenőrzésének hiánya veszélyezteti az orvosi szolgáltatások egyenrangú kihasználásának jogát a szerbiai egészségügyi intézményekben, megrendíti a rendszerbe vetett hitet és csökkenti az átláthatóságát – közölte az Állami Számvevőszék (DRI). A közleményükben kiemelték: 2024. október óta a várólistákon több mint 60 ezer beteg szerepel, közülük csaknem 32 ezren csípő- és térdprotézis beültetésére várnak.
A várólistákról szóló szabályozás értelmében az orvosi beavatkozásokra legfeljebb 365 napot várhat a beteg Szerbiában. Ennek ellenére a térdprotézis beültetésére átlag 871 napot, a csípőprotézis beültetésére viszont 405 napot várnak a betegek – áll a számvevőszék jelentésében. Az intézmény a felülvizsgálatot a Szerbiai Egyetemi Klinikai Központban, a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban és a belgrádi Banjica Ortopéd Sebészeti Intézetben végezte el. Az említett egészségügyi intézmények nem teljesítették azokat a hatékony belső vizsgálatokat, amelyekre a várólisták irányításának eljárása kötelezi őket – állapították meg a felülvizsgálat folyamán. Az illetékesek hangsúlyozzák, hogy ezzel megsértették a betegek egyenrangú ellátásának jogát, és az eljárások levezetésének átláthatóságát sem biztosították. „A 2025-ös évben nem tették lehetővé a csípő- és térdprotézisek várólistáinak ellenőrzését, ami hatással van a várólisták kezelésének minőségére, növeli a betegek várakozásának időtartamát, és az egészségügyi szolgáltatások elvégzését is elodázza” – áll a számvevőszék jelentésében.
A DRI levélben figyelmeztette a szóban forgó intézményeket a mulasztásokról: ezt követően a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban frissítették a várólistákat. A 467 nyilvántartott névből 206 olyan beteg nevét törölték, akik még a 2016-os, 2017-es és 2018-as évből maradtak a rendszerben. Ugyanakkor a Köztársasági Egészségbiztosítási Alapnál is kijavították a rosszul bevezetett adatokat, így a vajdasági klinikai központ jelenleg aktuális és helyes várólistákkal rendelkezik – hozta nyilvánosságra a számvevőszék jelentését a Beta hírportál.
Ugyanitt kiemelik, hogy az egészségügyi minisztérium értesítést küldött az illetékes bizottságoknak, ebben felszólítja őket, hogy a lehető legrövidebb időn belül fogalmazzák meg álláspontjukat arra vonatkozóan, hogy szükség van-e az érvényben levő szakmai és metodológiai utasítások változtatására. Pozitív megerősítés esetén a minisztérium új utasítást dolgoz ki a várólisták kezelését illetően annak érdekében, hogy minél előbb érvényesítsék az erről szóló szabályozást – áll az illetékes tárca levelében.
