2025. május 31., szombat

Lassuló gazdasági reformok

Megjelent a NALED idei Szürke könyve

Tizenhetedik alkalommal jelent meg a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) éves kiadványa, a Szürke könyv, amely az idén 35 ajánlást tartalmaz a szerb kormány számára a jobb gazdasági fejlődés érdekében. A NALED ismertette a legfontosabb ajánlásokat is, ezek közül a legtöbb a digitalizációra vonatkozik.

– Ezek a nem adó jellegű terhek elektronikus befizetése, az elektronikus egészségügyi kártya, az e-betegszabadság és az e-pénztárca bevezetése, továbbá a rugalmas munkavégzési formák rendezése, az engedély nélkül épült létesítmények legalizálásának digitalizációja, a letéti rendszer bevezetése, valamint a Szerbiai Nemzeti Bank devizaügyleteinek liberalizációja – áll a közleményben.

A NALED az elmúlt 17 évben összesen 330 ajánlást tett, ebből a felét részben vagy teljesen sikerült megvalósítaniuk.

Dejan Đokić, a NALED végrehajtó bizottságának elnöke elmondta, hogy az elmúlt időszakot turbulens történések jellemezték, a gazdasági reformokról átterelődött a figyelem más problémák megoldására. Mindnyájan érezzük a reformfolyamatok lassulását, s ezt számok is alátámasztják. A megszokott 12 javaslattal ellentétben az intézmények részben teljesítettek kettőt az energetika és a mezőgazdaság terén. Megkezdték a munkát még 11 javaslat megvalósításán, ebből főleg kiemelnénk a parafiskális illetékek reformját – közölte Đokić.

Violeta Jovanović, a NALED végrehajtó igazgatója elmondta, hogy a szerb társadalom jelenleg nagyon megosztott, ennek ellenére a NALED szerepe, mint független szervezeté, változatlan. Ez a társadalmi dialógus ösztönzése, építő kritika megfogalmazása, gazdasági reformok végrehajtása elemzések és adatok alapján, valamint a digitalizáció ösztönzése annak érdekében, hogy az intézmények hatékonyabban működjenek.

Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter bejelentette, hogy a NALED-dal folytatják az együttműködést és a reformok végrehajtását.

– Elengedhetetlen az energetikai szektor reformja a polgáraink és a gazdaság szempontjából is. Fontos egy stabil és fenntartható energetikai szektort létrehoznunk annak érdekében, hogy elegendő áram és földgáz álljon rendelkezésünkre. Lényeges áttérnünk a megújuló energiaforrásokra – fogalmazott Handanović.

A NALED bejelentette, hogy az idén külön hangsúlyt fektetnek a nemi egyenjogúság megteremtésére, Fontosnak tartják a nők gazdasági megerősödését, hiszen nélkülük nem fejlődhet a gazdaság.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay