2024. május 9., csütörtök

A gazdák ellenőrizzék az elektronikus postaládájukat!

Azt is jelezni kell, hogy nem szándékoznak panasszal élni

Azoknak a termelőknek, akik az ePodsticaji portálon keresztül igényelték az agrártámogatásokat, rendszeresen ellenőrizniük kell elektronikus postaládájukat az eUprava honlapon (www.euprava.gov.rs), hogy elfogadhassák a beérkezett végzéseket, melyek ily módon válnak jogerőssé és végrehajthatóvá. Csak így lehetséges a kifizetés – hívta fel a figyelmet honlapján a mezőgazdasági minisztérium.

Közleményében kiemeli: a pénz átutalásának feltétele az, hogy a támogatás igénylője az e-postaládájába érkezett határozatot, azaz végzést elfogadja, átvegye, és ha nincs ellenvetése, azt is jelezze a felületen (Uputstvo za odustanak od žalbe). Így hamarabb megérkezik a pénz az igénylő által már korábban megadott folyószámlaszámra.

Ugyanez vonatkozik azokra a termelőkre, akik a megvásárolt gázolaj jövedéki adójának visszatérítését iglényelték, tehát gyakran ellenőrizzék elektronikus postaládájukat, és néhány kattintással fogadják el és (elektronikus úton) úgymond vegyék át a minisztériumtól kapott végzést. Ha egyetértenek a küldemény tartalmával, úgyszintén azt is jelezniük kell, hogy nem szándékoznak panasszal élni.

További információkért munkanapokon reggel fél 8-tól délután fél 4-ig ezek a telefonszámok hívhatók: 011/30-20-100, 011/30-20-101 és 011/30-20-118. Felkereshetik az Agrárkifizetési Igazgatóság honlapját (www.uap.gov.rs ), ill. az e-Agrar felületet (www.eagrar.gov.rs) is.

Nyitókép: Kecskés István felvétele