2024. május 10., péntek

„Nem hiszünk a tejgyáraknak”

Az agrárminiszter megígérte a gazdák minden követelésének teljesítését

Ha a tejgyárak azzal a megokolással csökkentik a felvásárlási árat, hogy rosszabbodott a tej minősége, a termelőknek ezt az állítást ellenőrizniük kell a Nemzeti Referencia-laboratóriumok Igazgatóságánál – mondta az agrárminiszter a néhány termelői egyesület képviselőivel folytatott hétfői megbeszélésen, amiről Marko Peić Tukuljac, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének képviselője számolt be.

„Tanasković miniszter asszony nekünk azt mondta, hogy a Meggle magyarázata szerint egyes termelőknek azért fizettek kevesebbet, mert a tej minősége nem érte el a korábbi szintet. A tejgyár illetékesei a miniszternek azt mondták, hogy náluk a felvásárlási ár 63-64 dinár. Nem hisszük el egyiket sem, másikat sem. Az lehet, hogy egyes tejtermelők megkapják ezt az árat, de nekem például a šabaci gyár 56,36 dinárt fizet literéért. Tanasković azt mondta, ha kételkedünk a  tejgyár állításában, vigyünk mintát a nemzeti tejelemző laboratóriumba, és ha kiderül, hogy a termék mégis megfelel a követelmélnyeknek, akkor a gyárnak viselnie kell a következményeket” – mondta Peić Tukuljac. A témával foglalkozó találkozó után az agrártárca meg is jelentetett egy felhívást a honlapján, ebben arra kéri a tejtermelőket, hogy ha kételyeik vannak a tejgyárak állításaival kapcsolatban, ellenőriztessék a tej minőségét Zimonyban, a Nemzeti Referencia-laboratóriumban. Ezt, mint a minisztérium írja, bármikor megtehetik, a laboratórium mindenkor a rendelkezésükre áll (Zemun, Batajnički drum 7., tel.: 011 377 2014).

A szabadkai gazdaszervezet képviselője a Betának elmondta még: azt kérték Tanaskovićtól, hogy azok is vásárolhassanak kedvezményes áron, 179 dinárért gázolajat, akik az idén január 27-e, vagyis az adatok minisztériumi áttekintése után vitték be az egyes parcellákra vonatkozó adatokat az e-Agrar rendszerbe. A tárcavezető ezt megígérte nekik, akárcsak azt, hogy azokra a hízómarhákra is kifizetik az egyedenkénti 22.000 dináros támogatást, melyeket már eladtak, de a legutóbbi pályázatra a szaktárca hibájából már nem tudtak bejelenteni. Tanasković jelezte, hogy a tejtermelésre szánt hazai üszők utáni 100.000 dináros támogatásra (ami a tavalyi traktoros tüntetések egyik követelése volt) július elején írják ki a pályázatot.

Az állami nyugdíjbiztosító iránti tartozások kérdésének rendezéséről ezúttal nem esett szó; a minisztérium két hónapja azt a megoldást kínálta fel, hogy leírnák a kamat felét, a többi adósságot pedig öt év alatt kellene törleszteni.

Nyitókép: Ótos András felvétele