2024. május 10., péntek

A gazdák kivonultak a tárgyalásról

Továbbra sem oldódott meg a bérelt termőföldek elismerésének gondja

A szerbiai mezőgazdasági egyesülések képviselői elhagyták a tegnapra időzített tárgyalást, miután kiderült, hogy az egyeztetést szorgalmazó mezőgazdasági miniszter meghívására két olyan csoportosulás is megjelent, amely nem támogatja a követeléseiket. A bejelentett tárgyalásra ugyanis az a hét egyesület érkezett, amelyek ősszel útlezárásokkal szálltak síkra a követeléseikért: a šumadijai és a Morava menti termelők egyesülete, valamint a brestovaci gazdák csoportosulása mellett megjelent a szerbiai agrártermelők társulása és a szabadkai mezőgazdászok egyesülete, de képviseltették magukat a Složni pidikanci, a Stig és a Naše mleko elnevezésű egyesületek is. Jelena Tanasković meghívására az említettek mellett megjelent az Asocijacija 2022 egyesülés, illetve a Szerbiai Mezőgazdászok Független Egyesülete is. Ezen csoportosulások kizárását követelték a gazdák. Hangsúlyozták: úgy hajlandóak asztalhoz ülni a mezőgazdasági miniszterrel, az Agrárkifizetési Igazgatóság és az Igazságügyi Minisztérium képviselőivel, ha a tárgyalásokon Ana Brnabić ügyvezető kormányfő is részt vesz – nyilatkozta Miroslav Matković, a szabadkai gazdák egyesületének elnöke a Beta hírportálnak.  

A tárgyaláson egyébként azokat a gondokat vitatták volna meg, amelyeket a gazdák a bérelt földek bejegyeztetése folyamán tapasztaltak az e-Agrar rendszerben. Korábban ugyanis az állam teljesítette azt a követelésüket, hogy az a gazda igényelhesse az állami támogatásokat, aki ténylegesen műveli az adott területeket, akár tulajdonosa azoknak, akár bérlője. Az idéntől azonban a kérelmezés folyamán csatolniuk kell az adott területekre vonatkozó bérleti szerződést is: a dokumentumot a december 17-ei választások előtt nem követelte meg a rendszer. A szerződés megkötésével a legtöbb termelőnek gondja akadt, mert sok tulajdonos nem hajlandó közjegyző által hitelesített bérleti szerződést aláírni a területeiket művelő gazdákkal. Többségük ugyanis külföldön él és dolgozik – magyarázta Matković. Hozzátette: az állami támogatásokat január végéig igényelhetik a mezőgazdászok, akik ily módon ismét nem tudják érvényesíteni azon követelésüket, hogy az állami szubvenciókat azok kapják meg, akik valóban művelik az adott területeket. A szabadkai gazdák képviselője kitért arra is, hogy a tegnapi tárgyalások szerint 100 hektárig hektáronként 18 ezer dináros támogatást kapnának a gazdák, illetve további 18 ezer dinárt a fémzárolt vetőmag vásárlására. 

A hét gazdaszervezet képviselői kérdésessé tették a Mezőgazdasági Gazdasági Kamara megalapításának célját is, amelyet Ana Brnabić javasolt korábban. A választások óta ügyvezető funkciót betöltő kormányfő ugyanis azzal az indokkal kezdeményezte a kamara létrehozását, hogy egységesítse az országban működő, nagyszámú mezőgazdasági szervezet és csoportosulás érdekeit. Matković viszont úgy véli, hogy épp ezeket fojtanák el az ernyőszervezettel, és leépítenék az egyesületek munkáját. A kamara élére ugyanis a saját embereiket helyeznék, akik az állami vezetés utasításai alapján hoznák meg határozataikat – véli a szabadkai csoportosulás elnöke.

A tárgyalást elhagyó egyesületek képviselői kiállnak azon álláspontjuk mellett, miszerint a tárgyalások akkor folytatódhatnak, ha azokon Ana Brnabić is megjelenik, a mezőgazdasági miniszter pedig kizárná a találkozókról az általa meghívott két szervezetet. 

Nyitókép: A fémzárolt vetőmag vásárlása is támogatási tétel (Fotó: Ótos András)