Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke közölte, hogy a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) betekintést kapott a mionicai, negotini és szecsányi választói névjegyzékekbe, valamint a szavazóhelyiségek jegyzőkönyveibe, és nem talált szabálytalanságokat – írja a Tanjug.
Kijelentését arra reagálva tette, hogy a CRTA visszavonta megfigyelőit Mionicáról, arra hivatkozva, hogy mobilcsapatát megtámadták. Brnabić cáfolta Raša Nedeljkovnak, a szervezet programigazgatójának azon állítását, miszerint „verőembereket és bűnözőket engedtek be Mionicára”, és hangsúlyozta, hogy éppen a blokádot szervezők vitték oda őket, hogy megfélemlítsék a helyieket.
A házelnök úgy véli, a CRTA ezzel próbál magyarázatot adni a blokádot szervezők választási vereségére.
Nyitókép: Pixabay


