2024. május 12., vasárnap

Európa felkészült a télre

A múlt héten még emelkedett, tegnap pedig csökkent a földgáz ára

Európában a múlt héten a közel-keleti konfliktus hatására emelkedett a földgáz ára.  A holland gáztőzsdén megawattóránként 56 euróra ugrott az ára, vagyis 50 százalékkal drágult egy hónap alatt. Ezenkívül a Török Áramlaton keresztüli gázszállítással kapcsolatos bizonytalanságok is felfelé hajtották az árakat. A válságot az is fokozza, hogy a Chevron Corporation amerikai olajvállalat leállította az Izrael partjánál lévő Tamar földgázkitermelőt, mivel a Hamász támadást indított Izrael ellen. Szakértők szerint a legnagyobb kockázatot a Hamász–Izrael konfliktus esetleges eszkalálódása váltotta ki, amely komoly fenyegetést jelent a regionális földgázpiacra, és a tél közeledtével hatással lehet Európa cseppfolyósított földgázellátására is. Az Európai Unió ugyan nem küszködik jelentős gázellátási nehézségekkel, a földgáz globális maradása azonban magas piaci árakat hozhat, amit a háztartásoknak és a vállalkozásoknak kell megfizetni. 

Az utóbbi időben az is nehezítette Európa helyzetét, hogy orosz szállítmányok nélkül kellett átvészelni a telet. Szakértők szerint jó hír, hogy Európa-szerte több mint 90 százalékos a gáztárolók kapacitása. Nagy a valószínűsége annak is, hogy a kontinensen nagyon enyhe tél lesz.

Európában a földgáz ára tegnap kismértékben csökkent. Az Economx gazdasági portál arról számolt be, hogy a holland gáztőzsdén a legközelebbi, novemberi határidős jegyzésben 1 megawattóra 48,95 euróba került, ami 4,23 százalékkal alacsonyabb a pénteki értékhez képest. A Bloomberg hírügynökség szerint a változás azzal magyarázható, hogy egy előrejelzés szerint november elejéig melegebb lesz az idő a megszokottnál. Rövid távon az is csökkentheti a gáz árát, hogy egyelőre késik Izrael gázai szárazföldi inváziója.

Európának másfél év alatt sikerült nagymértékben függetlenítenie magát az orosz gáztól. Az ukrajnai háború előtt az európai igények 40 százalékát a gázvezetékeken érkező orosz földgáz biztosította. Az európai kormányok energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be, és megkezdték más forrásokból  beszerezni a gázt. A két évvel ezelőtti orosz függés 40 százalékos aránya tavaly 23, az idén 8,4 százalékra csökkent. Az Európai Uniónak az a célja, hogy 2027-re teljesen függetlenítse magát az orosz gáztól. Szakértők szerint Európa felkészült a télre, a helyzet sokkal jobb, mint tavaly, de a konfliktusok miatt az energiapiac továbbra is nagyon érzékeny.

Nyitókép: Illusztráció