2024. május 9., csütörtök

Több mint jelképes összeg

Tomislav Momirović: A Jobb ár akció keretében akár 14.000 dinár is megtakarítható havonta

Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter tegnap az újvidéki Super Vero hipermarketba látogatott, ahol megbeszélést folytatott Nikosz Veropulosszal az Super Vero tulajdonosával és Marc Ernest Garofanival, a hipermarket igazgatójával. A miniszter köszönetet mondott az üzletlánc képviselőinek a szerbiai befektetésekért.

– A cég az elmúlt években több mint 30 millió eurót fektetett be az országba. Úgy gondolom, hogy egy kormánynak, országnak, kereskedelemnek, gazdaságnak a verseny a legfontosabb, valamint fontos az is, hogy minél több szereplőnk legyen a piacon – mondta Momirović, aki szót ejtett a Jobb ár akcióról is.

– A Super Vero a kezdetektől fogva részt vesz az akcióban, hiszen a közös célunk az, hogy együtt dolgozzunk olyan dolgokon, amelyek a polgárok javát szolgálják. A kezdeményezés keretében 
36 termékhez tudnak olcsóbban hozzájutni a vásárlók. A polgárok azáltal, hogy kedvezményesebb áron vásárolhatnak, többet tudnak megvenni a nehezen megkeresett pénzükből, vagy több pénzük marad másra. Számításaink szerint ha az összes akciós terméket megvesszük a boltban, akár 14.000 dinárt is megtakaríthatunk. Ez jelentős adat és azt jelzi, hogy nem szimbolikus összegekről beszélünk, hanem olyanokról, amelyek minden háztartás számára fontosak. Természetesen vannak olyan polgárok is, akiknek nem kell figyelembe venniük az árakat, de a többség spórolni szeretne, tehát olcsóbban vásárolna. Nekünk ezekkel az emberekkel is törődnünk kell – emelte ki Momirović, és hozzátette, olyan termékeket válogattak az akciós polcokra, amelyek valóban szükségesek. 

– Lényegesen alacsonyabb áron vásárolhatnak sajtot, tejet, gyümölcslevet, különféle zöldségeket és gyümölcsöket, valamint pelenkát és higiéniai termékeket is. Ugyanakkor a választék bővítésén is munkálkodunk – mondta a miniszter, aki szerint a kezdeményezéssel még egy fontos dolgot elértek. 
– Elindítottunk egy trendet az akcióinkkal. Az emberek igyekeztek megvenni azokat a termékeket, amelyeknek kedvezőbb az ára. A kereskedők és a termelők is felismerték, hogy tenniük kell valamit, hogy a készletek ne maradjanak raktáron. Jelenleg mindenki igyekszik leszorítani az árat, jelentős kedvezményekkel próbálja legyőzni a versenytársakat. Tehát a Jobb ár akció termékein kívül számos  terméket meg lehet venni kedvezményes áron. Ez jó dolog, ez volt a kormány feladata is, és úgy gondolom, hogy ezt a feladatot sikeresen teljesítettük – fogalmazott  Momirović.

Nikosz Veropulosz a találkozón kiemelte a Super Vero igyekszik a legjobb árakon kínálni termékeit, hiszen a bő választék mellett nagyon fontosak az árak is. 

Nyitókép: Tomislav Momirović és Nikosz Veropulosz (Fotó: Ótos András)