A vállalat jogtanácsosa félbeszakította:
– Könyörgök, báró úr, fejezze már be a mondatot, mert attól tartok, hogy mire végére ér, megváltozik a konjunktúra.
A foglalkoztatottságról szóló cikk kéziratát is futva kellene nyomdába adni, mert reális annak veszélye, mire az olvasó elé kerül, megváltoznak az adatok. Jelenleg ott tartunk, hogy Szerbiában 130 munkavállalónak mondanak fel naponta, csak a feldolgozóiparban az utóbbi egy évtizedben 30 000-en veszítették el munkahelyüket. Tíz év alatt évente átlagosan mindössze 1000-en kaptak munkát.
A közszolgálatokban nem ilyen lesújtó a helyzet. Azzal egyidejűleg, hogy az utóbbi egy év alatt 50 000-en maradtak megélhetési lehetőség nélkül, az állami és önkormányzati testületekből 1000-en kerültek az utcára. Noha két évvel ezelőtt Szerbia kormánya bejelentette, hogy ésszerűsítéssel rendet teremt saját udvarában, s erről törvényt is elfogadott, alkalmazásának részleteivel nem terhelte meg a közvéleményt. Senki sem tudja ugyanis, hogy pontosan mennyivel csökkent az állami és önkormányzati szervek foglalkoztatottainak száma.
Mély hallgatásba burkolóznak e törvény megfogalmazói, a gazdasági, állami, önkormányzati és a pénzügyminisztérium képviselői. E törvény alkalmazásáért a felelősséget a szakminisztériumok egymásra hárítják. A pénzügyminisztérium szűkszavúan annyit közölt, hogy a rendőrségre és a hadseregre vonatkozó adatok mellőzésével a közszolgálatokban 2009-hez viszonyítva 7000-rel csökkent az alkalmazottak száma. Azt irányozták elő, hogy 14 000-rel kevesebb munkavállalót fognak alkalmazni.
A közigazgatási és önkormányzati szolgáltatások alkalmazottai számának ésszerűsítéséről 2009-ben meghozott törvény egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a pénzügyminisztérium feladata, hogy ellenőrizze a dolgozók számának korlátozását. A minisztérium azt állítja, hogy az alkalmazottak száma több mint 10 százalékkal csökkent, de azt elhallgatja, hány személyt foglalkoztattak az ésszerűsítést megelőzően.
A Szerbiai Munkaadók Uniójának értékelése szerint az állam e törvénnyel port hintett a közvélemény szemébe, s nem hajtott végre lényeges változást.
A munkáltatók szervezetének adatai szerint a közigazgatásban hozzávetőleg 8000 dolgozónak mondtak fel, ám egy részük nem lebecsülendő összegű végkielégítést kapott, majd utána munkába lépett az újonnan alapított ügynökségekben, mert kiderült róluk, hogy ők éppen azok a szakemberek, akiknek nélkülözhetetlen a munkája.
A közgazdászok azt állítják, hogy a jugoszláv utódállamokhoz viszonyítva a félmillió munkanélkülivel Szerbiában legsúlyosabb a helyzet, s a válság tovább mélyülhet, ha a bankok a szolgáltatások és ügyfeleik számának csökkenése miatt elbocsátják alkalmazottaik egy részét.
A derűlátóbb közgazdászoknak más a véleményük. Úgy érvelnek, hogy Szerbia súrolja a mélypontot, a kilábalás következik, s növekedni fog a foglalkozottak száma.
