Dél-Kína már korántsem olyan jó gyártóhely, mint korábban volt. A drasztikusan emelkedő fizetések ellenére munkaerőhiány alakult ki. Sok gyártó azt fontolgatja, hogy Kína belső területeire vagy még olcsóbb országokba helyezi át üzemeit. A kínai dolgozók öntudatra ébredése felelős például a ruhaneműk átlagosan tízszázalékos drágulásáért is.
A munkások fizetése Kínában amerikai és európai társaikhoz viszonyítva még mindig alacsony. Az átlagos órabér Kínában 75 cent. Közgazdászok szerint ez jelentősen növekedhet a következő időszakban, ami azt is jelenti, hogy drágább lesz a Kínában gyártott póló, számítógép-alkatrész és egyéb termék.
Kína legfejlettebb ipari körzeteinek nagyvárosaiban már munkaerőhiány tapasztalható, ezért a kormány azt javasolja a tartományi hatóságoknak, hogy legalább 13 százalékkal növeljék a minimálbért. A délnyugat-kínai Szecsuán tartomány vezetése ezt a szintet tíz százalékkal túllépve, január 1-jétől 800 jüanról 1050-re emeli a szavatolt legkisebb fizetést. Persze dollárban ez sem magas összeg. A növelés után is csak havi maximum 170 dollárnyi jüant vihet haza egy minimálbéres dolgozó. A kormány egyébként a 13 százalékos emelést a következő öt évre is javasolja. Vonzó lesz-e ezek után még Kína a külföldi befektetőknek? Az optimisták szerint igen, mert növekedni fog a belső kereslet, és ez szintén beruházókat csábító tényező. Mások szerint viszont az exportra termelő ágazatok az ország kevésbé fejlett keleti területeire, Bangladesbe, Vietnamba, Kambodzsába vagy olyan kínai régiókba települhetnek, ahol jóval alacsonyabbak a bérek. Nemrég az élmezőnyhöz tartozó Guandong tartomány egyik elektronikai üzemében a rendőrséget vetették be a sztrájkoló és tüntető munkások ellen. A tiltakozás azért robbant ki, mert a szingapúri tulajdonos a termelés egy részét és néhány üzemrészt az északkeleti Hszin Csiang tartományba készül telepíteni.
Az 1 milliárd 336 millió lakosú országban a gazdaság mostanra felszívta a vidéki, elmaradott régiókból érkező olcsó munkaerőt, mely a termelési versenyképesség csökkenéséhez, és ezáltal a növekedés mérséklődéséhez vezetett. Ezenkívül a kínai munkásosztály öntudatra ébredését több tényező segíti. Az egyik a 15–24 éves korosztály létszámának csökkenése. Az elmúlt 20 évben ebbe a korcsoportba 200–225 millió ember tartozott, számuk a következő 12 évben harmadával csökkenhet. Vagyis nem lehet könnyen kirúgni a dolgozókat azon az alapon, hogy öt másik pályázik a helyükre. A másik körülmény, ami a segíti a munkásokat, hogy ők már nem faluról frissen a városba érkezett, képzetlen kisemberek, hanem helyben született, az internet használatán felnőtt fiatalok, akik nem vágynak vissza a földműveléshez. A kínai kormányt és az országot irányító kommunista párt vezetését minden bizonnyal aggasztja a fiatalok aktivista viselkedése, miután ez a generáció már a Tiananmen téri tüntetések véres leverése után nőtt fel, így kevéssé hat rá a megtorlás megfélemlítő ereje. A párt ugyan növelni akarja a béreket és az életszínvonalat, de csak annyira, hogy ezzel ne riassza el a kedvező üzleti környezethez hozzászokott befektetőket.
