Mielőtt még szólnánk arról, hogy mennyibe kerül egy háború, a méltányos az volna, ha egy jelképes főhajtással lerónánk kegyeletünket az áldozatok előtt. Ez azonban nem tehető meg annál az egyszerű oknál fogva, mert a jugoszláv utódállamok közül egyik sem tartotta lényegesnek a gyászos mérleg elkészítését: állampolgárai közül hányan vesztették életüket, sebesültek meg, tűntek és menekültek el.
A Horvátországi Helsinki Bizottság úttörő munkát végzett. Megkísérelte kiszámítani, hogy Zágrábnak mennyibe került az 1991 és 1995 közötti háború. Az első tudományos munka, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik, a horvátországi honvédelmi minisztérium adatait, a hadfelszerelések, lőszerek vásárlásának és előállításának költségeit, a tisztek, katonák zsoldjának összegét, valamint a menekültek elszállásolásának kiadását vette alapul. Az előbbiek összeadásával mutatható ki a 10,14 milliárd német márka, vagyis a hozzávetőleg 10,5 millió euróval azonos összeg.
A szám viszonylagos és nem végleges, hiszen nem öleli fel, hogy mennyibe került a sebesültek gyógykezelése, mekkora kárt okozott a polgári, a katonai épületek, műemlékek, települések megrongálása, tönkretétele, az anyagi javak elrablása, az ország külföldi vagyonának kisajátítása.
A háború finanszírozásában a kormánynak több lehetőség állt rendelkezésére. A legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha kötvények kibocsátásával, a hadiiparba való beruházással, megfelelő adórendszerrel arányosan terheli meg a lakosságot. Ehelyett legfontosabb bevételi forrásának az adományok begyűjtését tekintette, erről azonban nem vezettek hiteles, áttekinthető könyvelést, s ez is megnehezíti a háború költségeinek kiszámítását.
A hatalom eltűrte a piramisbankok létrehozását, s ezzel 770 millió márkával károsította meg a polgárokat, ezenkívül szemet hunyt az üzemanyag és hiánycikkek csempészése felett is. Még nem hozták nyilvánosságra az adatot, hogy az állam mekkora összeghez jutott a társadalmi és katonai lakások áruba bocsátásával. Semmit sem tettek a feketepiac felszámolása és az infláció mérséklése érdekében.
Mindennek következtében a polgárok egy része koldusbotra jutott, a másik része pedig mérhetetlenül megtollasodott. A kiadvány a Tuđman család példáját említi. A néhai államfő, a JNH nyugalmazott tábornoka hatalomra kerülése előtt pokrócba burkolódzva küzdött a hideg ellen fűtetlen villájában. Áldatlan helyzetének javítása érdekében albérlőket fogadott, és lakásának egy részét kiadta reklámfilmek forgatására. Például ott készült a köhögést gátló cukorkát népszerűsítő propagandafilm.
Franjo Tuđman elnökké választása után gyorsan javult az egész család anyagi helyzete. Felesége, Ankica asszony az árva gyermekek támogatására alapítványt hozott létre, amelynek folyószámlájára milliós adományokat utaltak át. Mindössze egy év alatt különféle valutában 250 ezer eurónak megfelelő összeget helyezett bankletétbe, s ez egy nyugdíjas esetében nem lebecsülendő megtakarítás. Tuđman gyakran emlegette, hogy együttérez a nyugdíjasokkal, türelmet kér tőlük havi járandóságuk késése és a kevés összegek miatt. Tudatában van siralmas helyzetüknek, hiszen felesége is a kisnyugdíjasok táborába tartozik.
Elnökösködése alatt fia, Stjepan üzletember lett: egyetemi menzák kizárólagos ellátója, egy holding tulajdonosa, amelyhez filmforgatóvállalat és kávéházak is tartoztak. Az államfő unokája 22 évesen, minden szaktudás nélkül bankházat alapított Zágráb központjában.
Az amerikai kongresszus 1998-ban a Tuđman család vagyonát egymilliárd dollárra becsülte.
S mi a helyzet Szerbiában? Hány emberéletet követelt, mennyibe került a négy elvesztett háború? Feltehetően mérhetetlenül sokba. Csak találgatásokba bocsátkozhatunk, mert semmilyen kimutatás nem készült.
