BUKÁSOK MINDEN FELÉ
Bukássorozat – talán ez a legjobb szó arra, hogy hogyan lehet összefoglalni az eurózóna adósságválságának idei fejleményeit. Jórészt az adósságválság miatti megszorítások és hiteltelenné válás vezetett tavasz-nyár körül az ír, a spanyol, a portugál, majd ősszel a görög és olasz, valamint az európai védőpajzs erősítése körüli belpolitikai huzavona miatt a szlovák kormányfő bukásához. Persze nemcsak Európában, hanem Észak-Afrikában (Tunéziában, Egyiptomban, majd Líbiában) is bukássorozatot láttunk a több évtizedes elnyomó hatalmakkal szembeni felkelések eredményeként, és az európai válságkezelésben aktív szerepet vállaló Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér is érdemes megemlíteni, mint az év egyik lényeges eseménye.
ÉSZAK DÉL ELLEN
A sorozatos bukások mellett érdemes arról is megemlékezni, hogy melyek voltak a háttérben a mozgatórugók, hiszen csak így érthető igazán az, hogy miért beszélnek sokan mostanában a 13 éve számlapénzként, 10 éve készpénzként létező euró esetleges bukásáról, az euróövezet szétesésének veszélyéről.
A legtöbben ennek okaként az eurózóna létrehozásakor ejtett hibákat említik (pl. nem lehetett optimális valutaövezetről beszélni a nagyfokú makrogazdasági különbségek miatt, az intézményrendszer és a költségvetési politika szoros összehangolása elmaradt, ahogy kimaradt az uniós alapszerződésből például a kilépési klauzula is a renitens tagállamok számára). Ezeket a hibákat, illetve az északi és déli államok közötti versenyképességi különbségeket azonban 2008-2009-ig jórészt elfedte az optimista nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, a hitelbőség, az olcsó pénzre épülő eladósodás korszaka. A válság azonban felszínre hozta, illetve mindenki számára nyilvánvalóvá tette ezeket a problémákat és az eurózóna adósságválságának elmúlt két éve, de különösen az idei év lényegében ezek kijavításáról szólt.
KÖLCSÖNÖS FÜGGÉS
Nemcsak az eurózóna létrehozásakor, hanem a mostani válság kezelése során ejtett hibákról sem szabad megfeledkezni, így például az intézményi reformokról késlekedő döntéshozatalról és a fájdalmas lépések „megspórolási” hajlamáról sem. Jó példa erre az, hogy már húsvét körül azzal az aggodalommal tértek pihenőre a befektetők, hogy esetleg az ünnepi hétvégén bejelenti Görögország az egyoldalú (rendezetlen) államcsődöt. Addigra ugyanis már jól látszott, hogy saját hibái (nem „szakadtak meg” a vállalt költségvetési kiigazítás végrehajtásával), illetve a vártnál mélyebb recesszió miatt képtelen betartani a vezetés azt a gazdaságpolitikai programot, amelyért cserébe megkapta 2010 májusában a 110 milliárd eurós nemzetközi hitelprogramot.
A Görögország és az eurózóna közötti kölcsönös függést a görögök egyértelműen ki is használták. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a megállapodotthoz képest lényegesen elmaradtak a költségvetési adóbevételek beszedésével (pl. a privatizációs programot másfél év alatt sem sikerült beindítaniuk), míg a kiadások túlszárnyalták a célokat. Részben német belpolitikai okok, részben a szigorú pénzkifizetési szabályok miatt idővel egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az IMF és az EU az első hitelcsomagból nem adhat több támogatást a feneketlen kútnak tűnő Görögországnak. Előtérbe került tehát egy új makropálya mellett nyújtandó második nemzetközi hitelprogram Görögországnak.
UNIÓS CSÚCSOK, MINDHIÁBA
Az október végi, sorsdöntőnek beharangozott, de végül piaci szempontból inkább csalódással fogadott uniós csúcstalálkozó után az olasz állampapírpiac hatalmas eladói nyomás alá került. A kiemelten figyelt 10 éves olasz kötvényhozam a 7 százalék feletti tartományba, azaz abba a veszélyzónába emelkedett, ahol a görögök, írek és portugálok korábban bedobták a törülközőt, és minden fogadkozásuk ellenére kénytelenek voltak nemzetközi pénzügyi segítségért fordulni. Az olasz és spanyol piacok össztűz alá kerülése többek között azért hatalmas gond, mert az eurózóna harmadik és negyedik legnagyobb gazdaságáról van szó, illetve az olasz a világ harmadik legnagyobb állampapír piaca.
A nagy várakozások ellenére a decemberi uniós csúcs sem hozott átütő megoldást. Nagy-Britannia nem csatlakozott az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezményhez a brüsszeli EU-csúcson, mert nem kapta meg azokat a biztosítékokat, amelyeket a londoni pénzügyi szolgáltatási szektor védelmében kért. Ezt követően több ország is kifejezte abbéli szándékát, hogy a képviselőházára bízza a költségvetési unió felé vezető megállapodásról szóló döntést.
Itt tartunk most.
