Szilveszter előtti napon tartott összejövetelt a Zomborban székelő Körzeti Gazdasági Kamara közgyűlése. A testület az ez előtti értekezletén menesztette az igazgatóbizottságot, mert a vezetőkkel szemben hivatali visszaélés gyanúja merült fel, majd két hétre rá a rendőrség vádemelési indítványt tett az igazgatóbizottság elnöke és más tisztségviselők ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés megalapozott gyanújával. A bűnvádi feljelentések rányomták bélyegüket a Szilveszter-nap előtti közgyűlésre: a küldöttek a napirend elfogadásáról két órán át vitáztak.
A többség ellenezte, hogy a múlt évi pénzügyi jelentésről, az idei munkaprogramról, a vezetőség megválasztásáról vitázzanak. Többen hangsúlyozzák, hogy elhagyják az értekezletet, amennyiben nem tér vissza a rend a kamarai életbe, mert, miként hangsúlyozták, az utóbbi időben a kamara magánérdekeket szolgált, nem pedig a körzet megroggyant gazdaságának talpra állításán tevékenykedett. Végül abban állapodtak meg, hogy hitelesítik az előző értekezlet jegyzőkönyvét, határoznak az idei kamarai illetékről, megválasztják az új igazgatóbizottság tagjait, akik majd körükből igazgatót választanak. Ennek az igazgatóbizottságnak lesz feladata az idei munkaprogram elkészítése és a kamara tavalyi ügyvitelének elemzése.
A közgyűlés a kamarai járulék összegét a cégek bruttó bevételének 0,25 százalékában határozta meg, az új igazgatóbizottságba pedig tízen kerültek be: Zomborból Ilija Marićić (FAS), Aleksandar Stanković (Somboled), Ognjen Ivošev (Vojvodinašume Sombor) és Tatjana Maglić (Intermag), Kúláról Đorđe Laluja és Dragan Pavićević, Apatinból Ljiljana Vučičević (Apatini sörgyár) és Dragan Jović, valamint Hódságról Dragan Stevanović és Tatjana Bajčetić (Hipol).
Az új összetételű kamarai igazgatóbizottság január második felében ül újra össze, hogy tisztába tegye a kamara ügyeit, amelyek az elmúlt nyolc esztendőben a kívülállóknak is szemet szúrtak, immár pedig az ügyészség foglalkozik velük.
