2025. június 19., csütörtök

Gazdaság

„A turizmus megfoszt a kenyértől, a tetőtől, a jövőtől”

Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt. Mindannyian azt szeretnék elérni, hogy olyan turisztikai modellt vezessenek be, amely nem gyakorol negatív hatást a helyiek jólétére és a városokra, ugyanis a tömegturizmus kiszorítja a helyieket bizonyos kerületekből, felhajtja a lakásárakat, ezzel súlyosbítja a lakhatási válságot, és hozzájárul a megélhetési költségek növekedéséhez is.

Októberben és januárban növelnék a minimálbért

Az állam átvállalja a minimálbér emelésével járó terhek jelentős részét annak érdekében, hogy támogassa a munkaadókat – üzente Aleksandar Vučić államfő azzal kapcsolatban, hogy rendkívüli növelésrő...
Pixabay

A sport mindenkinek szól

A Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság az idén is támogatja a sportlétesítmények felújítását, a sportpályák kiépítését és felszerelését. A tartományi kormány épületében tegnap Dane Basta tartomány...
Pixabay

Súlyponteltolódás

A közel-keleti konfliktus az utóbbi napokban az eddigi legveszélyesebb szakaszába lépett. Nehéz borítékolni, hogy mi történhet még, de sajnos sok jóra nem számíthatunk. A tőzsdéket is alaposan felf...