A Magyar Cukrász Ipartestület minden évben meghirdeti a Magyarország Tortája és a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyek győztesét augusztus elején teszik közzé, majd a nyertes tortákat Szent István ünnepétől, augusztus 20-ától több száz cukrászda árusítja országszerte. Az idén huszadik alkalommal kerítettek sort a megmérettetésre, igen érdekes témakörben: a benevezett tortákban a versenyzőknek túrót és/vagy tejfölt kellett kötelezően felhasználniuk.
Találóbb, és ha lehet ilyet mondani, magyarabb hozzávalót nem is választhattak volna, hiszen a tejföl a magyar konyha egyik alapvető és kedvenc élelmiszere, szinte nagyobb hungarikum, mint a fűszerpaprika, hiszen aligha múlhat el nélküle étkezés. Ami az amerikaiaknak a ketchup, az olaszoknak a mozzarella és a teljes népességnek a só, az a magyaroknak a tejföl. Vagyis még annál is több. Anyanyelvünk gyönyörűen kifejezi, egy szóban összefoglalja a lényeget: a tejnek a föle, azaz a tejnek a színe és java. A friss, főzetlen tejet szobahőmérsékleten állni hagyják, ez alatt az idő alatt a tej megsavanyodik, a tetejére pedig feljön a tejszín. Ez, az aludttej tetején képződő zsíros réteg a tejföl.
Nemcsak a magyar, hanem más gasztronómiai kultúrákban is van a tejfölhöz hasonló tejtermék. Eredetileg Oroszországból származik – a szmetana a mi tejfölünk legközelebbi rokona, a borscs egyik fontos összetevője –, onnan terjedt el Európába, majd a világ több országába. Ha nem is ebben a formában, ahogy mi megszoktuk, de jelen van a mexikói konyhában is, vele enyhítik az ételek csípősségét, édesebb változatát, a natillát Costa Ricában csipetnyi sóval kenyérre, a lengyelek krumpligombócukra és pirogjukra kenik, a görögök és a bolgárok salátákba keverik, és nem idegen a szerb, a horvát, a szlovén, a szlovák, a cseh, a román, a német (Schmand, Saure Sahne vagy Sauerrahm), a francia (creme fraiche), az angol (sour cream) és a japán konyhában sem – a kínaiak kivételt képeznek, ők romlott tejként tekintenek rá. A különféle tejfölféleségek és a mi tejfölünk között a különbség a zsírtartalomban, az állagban és az erjesztési időben van. No, meg abban, hogy a külföldiek nem használják fel olyan irdatlan nagy mennyiségben, mint mi. Számukra szokatlan, és a legkevésbé sem értik a magyarok tejfölimádatát. Fogyasztjuk sósan és édesen, tesszük levesbe, tésztára, húsra és desszertbe. Világos, mint a nap, hogy minden ételt fel lehet általa javítani. Olyan nincs, hogy ne legyen otthon a hűtőben. Nemhiába kezdődik így a magyar bevásárlólista: tejföl, túró, sajt.
De nézzük, mely ételek elképzelhetetlenek tejföl nélkül: rakott krumpli, csirkepörkölt, tócsni, zöldséglevesek (borsó, zöldbab, karalábé, karfiol), lecsó, uborkasaláta, túrógombóc, tökfőzelék, lencsefőzelék, babfőzelék, babgulyás, krumplipaprikás, krumplis tészta, krumplifőzelék, tojásos nokedli, rakott palacsinta, lángos, halpaprikás, töltött paprika, rakott karfiol, hortobágyi palacsinta, csülkös bableves, héjában főtt krumpli, túrós csusza, szárma, paradicsomos káposzta, pacal, sajtos tészta, tökipompos, székelykáposzta, slambuc, gyümölcsleves, gulyásleves, túrós sztrapacska, zöldsaláta, puliszka, dödölle, vadas, korhely halászlé, gombapörkölt, körözött túró, sóskafőzelék, borsos tokány stb. A felsoroltak talán nem botránkoztatnak meg senkit, legalábbis egy magyart sem, viszont vannak, akik a bundás kenyeret, a rántott húst, a bolognai spagettit, a virslit, a rántottát, a szilvás gombócot, a derelyét, a húsos lasagnét, a bácskai rizses húst, a káposztás tésztát, a sült krumplit és a kocsonyát (tejfölös tormával) sem tudják elképzelni nélküle.
És mi van a sima tejfölös kenyérrel? – teszik fel sokan jogosan a kérdést. Az magától értetődik, legyen akár natúr, egy kis májkrémmel, kolbásszal, lila hagymával megbolondítva, akár cukorba mártva vagy mézet rácsurgatva. Mondjuk az sem árt neki, ha a kenyérre – vagy a kiflire – kenés előtt elkeverünk benne némi aprított sonkát, fátyolnyi pirospaprikát, sót, borsot, reszelt sajtot, majd betoljuk a sütőbe. Fokhagymával, kaporral, sóval ízesítve pedig tökéletes mártogatóst, öntetet készíthetünk belőle tortillához, salátához.
Ha abból indulunk ki, hogy a tejföl olyan mint a kanál, vagyis mindent meg lehet vele enni, akkor maradéktalanul elhisszük, hogy a szilvalekvárhoz is passzol, legyen az kenyérre vagy kukoricamáléra kenve, fahéjas cukorral megszórva, de a palacsinta sem idegenkedik tőle, különösen, ha kakaót és porcukrot keverünk bele, mielőtt betöltjük a csintalanokba. Ugyanezt a fenséges és gyors krémet rákanalazhatjuk tejbegrízre, tejberizsre, illetve háztartási kekszet is lerétegezhetünk vele. Ha pedig nincs otthon tejszín, a porcukorral vagy mézzel elkevert tejfölt is elbírja az eper meg a málna.
A fentiekből látszik, hogy az étel, amelyben tejföl van, rossz nem lehet. Jól tudják ezt a cicák is, jobb helyeken az alutasakosat is tejföllel kérik.
Végezetül azt se felejtsük el, mennyi mindenre jó az üres tejfölös vödör. Például lefagyaszthatjuk benne a töltött káposztát. Igen azt, amelyet minél többször melegítünk fel, annál finomabb. Természetesen egy kanál tejföllel.
Nyitókép: pexels.com
