Családilag nagy rajongói vagyunk a Kincsvadászok című műsornak, és a benne szereplő szakértők engem is arra ösztönöztek, hogy átvizsgáljam a környezetemben lévő tárgyakat. Már amennyi maradt, mert az öt évvel ezelőtti lakásrenováláskor nagyon sok porcelánt, kristályt és egyéb dísztárgyat elajándékoztam a nagyszüleim hagyatékából. Annyi eszem azért volt, hogy azt megelőzően leellenőrizzem a nippek alján lévő pecsétet, így szerencsére a híres magyar manufaktúrák termékeit megtartottam, továbbá azokat, amelyeknek csak számomra van értékük az érzelmi kötődés miatt.
Nagymamámnak sok vázája volt, és mivel nem szeretem a vágott virágot – szomorú látvány a napról napra kókadó csokor –, csak két porcelánvázát tartottam meg, valamint egy négyszögletű, világoskék üvegvázát. Pontosabban, én azt hittem, hogy ez a rendeltetése, és arra gondoltam, jól mutatnak majd benne a szalmavirágok. A nappalink egyik fala halványkék, ezért hasonló árnyalatú dísztárgyakat tettem ki a polcra, egyebek között a fent említett, kocka alakú vázát is. Különlegessége miatt kiemelt helyet kapott, és minden portörléskor óvatosan emeltem le, mert vastag üvegből lévén meglehetősen nehéz.
Egészen december elejéig abban a hiszemben éltem, hogy valóban egy virágvázát őrizgetek ilyen odaadó szeretettel. Mígnem az egyik, régiségeket árusító és felvásárló Facebook-csoportban meg nem pillantottam az enyémhez megszólalásig hasonlító, ám borostyánszínű kockaüveg képét azzal a szöveggel, hogy „Eladó 10 üres pálinkásüveg, ára 100 euró.”
A vázám valójában pálinkásüveg?! Hát még ilyet!
Miután felocsúdtam az első döbbenetből, ezt követte a második: hogy mennyiért?!
Azonnal beírtam a keresőbe az üveg címkéjén szereplő Ljutovačka rakija kifejezést, és csak ámultam a találatok láttán. A Politika napilap kilenc évvel ezelőtt Marko Dulićtyal, a Ljutovo mezőgazdasági birtok egyik korábbi igazgatójával készített interjút a 70-es évekbeli termékről. Mint a cikkből kiderült, a nyugalmazott agrármérnök 1973-ban érkezett a kollektívába, éppen abban az évben, amikor megkezdődött a ljutovói pálinka gyártása, így ő maga is részt vett a hajdani jugoszláv gazdaság egyik márkájának megalkotásában. A Ljutovo akkoriban a Peščara részét képezte, amelynek igazgatója Vladimir Jurić volt. Szabadidejében gyakran meglátogatta a beszállítókat, és az egyik házigazda megkínálta a „nacika” elnevezésű helyi körtéből készült pálinkájával. Az igazgató úrnak nagyon ízlett a pálinka, és ez adta az ötletet, hogy pálinkagyártásba kezdjenek. Munkatársaival kidolgozták az ötletet. A tervek szerint tíz gyümölcsféléből szándékoztak pálinkát készíteni. Ehhez vásároltak egy 200 literes üstöt Bródban, és mindössze egy évvel azután, hogy a házigazda udvarán megkóstolta a házi pálinkát, megkezdődött az egyik leghíresebb hazai ital gyártása.
Az új termék új marketingmegközelítést is igényelt. Elhatározták, hogy minden gyümölcspálinkának saját palackszíne lesz: a kajszibarackot borostyánszínűbe, a meggyet pirosba, a cseresznyét porcelánfehérbe, a bodzát – mert akkoriban ezzel is kísérleteztek – feketébe, a törkölyt zöldbe, a szilvát kékbe, a vilmoskörte-pálinkát pedig – amelyet önmagában is reklámnak tekintettek – átlátszó palackba töltik. Azonban az igazi újdonság a palack formája volt – egy szabályos kocka. A ćuprijai üveggyár a tervek alapján elkészítette a palackokat, amelynek formájával a pálinka különlegességét szerették volna hangsúlyozni, de később belátták, hogy az első széria nem volt a legpraktikusabb. Öntéskor két kézzel kellett tartani, a nyakrész alá folyt a nedű, és a védőcsomagolás kényelmetlenné tette a szállítást.
Ettől függetlenül az italt hibátlan minőségének köszönhetően először jobb éttermekben forgalmazták, és az évi ezerliteres termelés könnyen eladható volt. Ha az akkori árát átszámítanánk, valószínűleg több mint 30 eurót érne ma. A pálinkát az állami és pártvezetés is szívesen fogyasztotta. Ezt a történetet saját közvetlen tapasztalatával is megerősítette egy szabadkai rendőr, Ivan Šarčević, aki 1976 januárjának fagyos telén, egy karađorđevói diplomáciai vadászat idején az 1. számú őrhelyen teljesített szolgálatot, Tito elvtárs ajtaja előtt. Egy reggel Jovanka Tito kérését tolmácsolva behívta, hogy igyon meg egy meleg teát. Odabent két meglepetés érte: az egyik az volt, hogy az elnök tudta a keresztnevét, a második pedig az, hogy Jovanka a tea mellé ljutovói „kocka”-pálinkát is felszolgált. Titót valószínűleg Stane Dolanc „szoktatta rá”, hiszen ő volt az, aki minden alkalommal, amikor a vonata áthaladt Szabadkán, feltankolt a ljutovói pálinkából.
Az, hogy az ital tetszett az állami vezetésnek, bizonyára sokat hozzátett a népszerűségéhez, viszont ebből nem lehetett megélni. A szép és drága palack ugyan reprezentatív termék volt, de amikor Marko Dulić kollégájával, Rade Erčićtyel elérte, hogy a pálinkát „hétköznapi” palackokba is töltsék, hirtelen megnőtt a termelés. Tíz év elteltével a pálinka gyártása átkerült a szomszédos alsótavankúti Medoprodukt nevű üzembe, ahol a minőség változatlan maradt, a kocka alakú palack dizájnján pedig javítottak. Sajnos a kétezres évek elején a mézéről, savanyúságairól, lekvárjairól és a pálinkájáról is ismert vállalat csődöt jelentett. Évekkel később privatizálták, és a ljutovói pálinka más márkákhoz hasonlóan eltűnt a süllyesztőben.
Ma már csak az utókor számára megőrzött kockaüveg emlékeztet az egykoron nagy népszerűségnek örvendő pálinkára. A különböző adásvételi oldalakon itt-ott felbukkannak, és van, aki nem rest a kiváló állapotban lévő, eredeti fadugókkal ellátott, három darabból álló készletért 6700 dinárt is elkérni.
Mindezek tudatában még nagyobb becsben tartom a millió buborékkal, kézzel fújt egyedi kockaüveget, amely akárcsak egy régi festmény vagy porcelán dísztárgy, néma tanúként idéz meg egy letűnt korszakot.
Nyitókép: A kék kockaüveg kiválóan alkalmas dekorációnak, és különleges kialakításának köszönhetően vázaként is használható
