Világunk folyamatosan változik, miközben gyakran tapasztaljuk, hogy történelmünk csupán megismétli önmagát. Éppen egy új eurázsiai gazdasági tömb van születőben, amiről azt hihetnénk, hogy újdonság, miközben elemzők találóan egy új Selyemút születéséről beszélnek. Az egésznek most is Kína a legfőbb mozgatórugója. Hszi-Csin Ping kínai államfő már 2013-ban meghirdetett egy új irányelvet, az elkövetkező évtizedek világméretű projektumát. Ennek keretében Kína arra készül, hogy szupersebességű vasúti hálózatok, gyorsforgalmi utak, valamint olaj- és gázvezetékek épüljenek, amelyek összekötnék Ázsiát és Európát. A projektum megvalósításába bevonnák Oroszországot, Iránt, Törökországot, valamint más európai és ázsiai nemzeteket. A Kínából kiinduló úti, vasúti és energetikai hálózat végpontja Németországban lenne, de egy tengeri Selyemút is előirányoztak, melynek végállomása – a történelmi hagyományokkal összhangban – Velence lenne. Számos elágazás vezetne azonban a Közel-Kelet, Dél-Ázsia és India felé.
Hogy mindez nemcsak terv, hanem egyre inkább valóság, bizonyítja, hogy Kína már nagy összegű gazdasági megállapodásokat kötött az építkezések ügyében Üzbegisztánnal, Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Türkmenisztánnal és Tádzsikisztánnal, ugyanis az említett országok elhelyezkedésük révén stratégiai fontosságúak. Ha megépülne a szupergyors vasútvonal, 33 óra alatt lehetne Moszkvából Pekingbe eljutni, majd onnan szintén gyorsan Berlinig. Egyébként pusztán a gazdasági logika mentén a németek kiemelten érdekeltek abban, hogy részt vegyenek az eurázsiai gazdasági közösség létrehozásában. Politikai szempontból azonban mindez számos kockázati tényezőt rejteget magában.
OTT LESZ A FÉL VILÁG
Az új Selyemút létrehozására a kínai gazdasági modellváltás részeként tekinthetünk. Ugyanakkor a pekingi vezetés a nemzetközi közvéleményt arról igyekszik meggyőzni, hogy nem nagyhatalmi törekvésekről van szó, csupán olyan fejlesztésekről, amelyek az infrastruktúrát, a nyersanyag-kitermelést, az ipari és pénzügyi együttműködést segítik elő. Mint ismeretes, kínai kezdeményezésre a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoport megállapodott abban, hogy sanghaji központtal létrehozza az Új Fejlesztési Bankot, 100 milliárd dolláros tőkével, amely majd a feltörekvők infrastrukturális fejlesztéseit támogatja. Az új Selyemút mentén elterülő fejlődő országok együttes népességét 4,4 milliárdra teszik, éves gazdasági teljesítményüket pedig 2200 billió dollárra becsülik. Magyarán: ez több mint a fél világ! Ezért is fura egy kicsit a nyugati beállítottságú, fősodrú média hozzáállása, hiszen ezeket a fejleményéket akár aggodalommal lehet szemlélni vagy kritizálni, de olyan mértékben elhallgatni, ahogyan az történik, már eléggé érthetetlen.
Nehéz előrelátni, hogy mindez mit hoz az olyan kis országok számára, mint amilyen a miénk. Kína, Magyarország és Szerbia a tervek szerint egy közös együttműködés keretében felújítja a Budapest–Belgrád vasútvonalat, amely a görögországi Pireusz kikötőből induló Kína–Európa tranzitútvonal részét képezné. Ez azt jelenti, hogy akár egy „jól menő oázis” lehetnénk a 21. század selyemútján. Viszont ha vacillálunk és nem kapcsolódunk be idejében a folyamatokba, valószínűleg gyorsan találnak másik útvonalat.
AZ ELLENSÉGES TÖRZSEKET KIKERÜLIK
A Selyemút már több mint 2000 évvel ezelőtt összekötötte az akkori négy világbirodalmat: a Római Birodalmat, a nyugat-ázsiai Parthiát, vagyis az ókori iráni rabszolgatartó államot, a közép-ázsiai Kushan-dinasztiát és a kelet-ázsiai kínai Han-dinasztiát. Azóta lényegében minden civilizáció összefonódott egymással, tehát kijelenthető, hogy a globalizáció gyökerei egészen odáig nyúlnak vissza. A Selyemút a VII. és a IX. század között uralkodott kínai Tang-dinasztia idején élte aranykorát. Azután, a IX. század után, az ázsiai és európai kontinensen zajló politikai és gazdasági változásokkal, valamint a tengeri hajózás fejlődésével a Selyemút szerepe egyre kisebb lett.
Azt is tudni kell, hogy a Selyemútnak nem volt állandó jelleggel kijelölt nyomvonala. Folyamatosan változott, elhelyezkedése attól függött, hogy éppen merre voltak ellenséges törzsek vagy természeti katasztrófa sújtotta területek. Ezeket a területeket ugyanis mindig kikerülték. Mindez befolyásolta, melyik útvonalon haladtak a karavánok, de volt néhány bejáratott szakasz is. A mintegy 8000 kilométer hosszú útvonal tette lehetővé, hogy a selyem, a rubin, a gyémánt, a szatén, a pézsma, az igazgyöngy és más árucikkek eljussanak távoli vidékekre. Nemigen volt olyan kereskedő, aki végigjárta az egész útvonalat. Az áru általában közvetítőkön keresztül jutott el rendeltetési helyére, a kereskedelem pedig az útvonal fontos (oázis) városainak piacain zajlott.
A történelem, úgy tűnik, megint ismétli önmagát. Létrejön egy új Selyemút, de hogy útvonala érinteni fog vagy elkerül minket, az attól függ, hogy ellenséges vagy baráti törzsnek tekintenek-e bennünket.
