No, gondolom, ezzel is felhúzok egy csomó mindenkit, hogy angol szavakkal, mondatokkal dobálózom folyamatosan – vagy mondjuk inkább úgy, hogy tripelek, hehe –, de hát ilyen mocskos, negatív értelemben kozmopolita szívem van, hogy megszentségtelenítem édes anyanyelvemet, shame on ya, szögecs!:) Ez van, mit bírok?... (Közben meg a Marcus Garvey megy a Petőfin Sinéad előadásában... s engem ez sajnos éppúgy elvarázsol, mint például a Kicsi kicsiszolt kő az ifjabbik Müllertől...)
Ja, de épp ez a fura dolog jutott eszembe – épp a szerelmetes Nap környékén... -, hogy a fülembe jutott: immár valahol a régiónkban is létezik egy – nagggyon „undorgrund” - Fight Club. Azazaz ama híres Harcosok Klubja!
Nemtom, Chuck Palahniuk regénye és főképp David Fincher rendezése óta hányan kaptak hirtelen a fafejükhöz, s alapítottak egy-egy klubot városuk mély és dohos pincéiben, de biztosan működik azóta jó néhány...
Ugye ismerjük a történetet? Életúnt vagy, nem tudsz mit kezdeni fölös energiáiddal, melyek belülről csak rágnak és rágnak, szunnyadó pokollá teszik hétköznapjaidat – s melyik nem hétköznap már hosszú évek óta? -, úgy érzed, napközben hozzávakolódsz az irodai forgószékhez, s a régi Világ minden más része a horizonton lassanként elenyész, a kedvenc hősöd a dobozból Neo, a Mátrixból... Esténként osonj le a szomszédos bérház pincéjébe, aztán pofozd pacallá a melléd beosztott Ismeretlent... vagy magadat pofoztasd pacallá... még jobb!...
Ettől aztán minden gondod megoldódik hamarost!
Remek! Most már nálunk is üzemel egy ilyen vércsárda! Pokolba az unalmas hétköznapokkal! Menjünk bunyózni! S még a kocsmában muszájból megejtett kötözködés idejét is megspórolhatjuk! Színtiszta klopfolás egész éjjel! Hallelúja!
Hát... köszi...
Mik vannak?...
Salom!
