Az általános iskolákban folyamatosan változtatnak a szabályon, nem igazán tudják eldönteni, vajon mikor kezdjék el az idegen nyelv oktatását. Elsőben? Negyedikben vagy ötödikben? Szerény véleményem szerint itt is érvényes a szabály, hogy „minél előbb, annál jobb”. Nem hiszem, hogy bármilyen „identitászavarhoz” vezetne, ha a kicsik már az óvodában megismerkednének az alapokkal.
Mi negyedikben kezdtük. Aztán ugyanaz a tanár vitte végig a tantárgyat felsőben is. Ahogy így utólag meg tudom ítélni, ő beszélte a nyelvet. Elég tűrhető szinten. De hogy tanítani nem tudta, az hótt zicher! (Volt is gondom aztán a nyelvi gimnáziumban: a nyelvtan szabályaival még tisztában voltam, hanem megszólalni már nemigen tudtam. Öt év nyelvtanulás után!... Kézenfekvő megoldásnak tűnt a magántanár, s lám: ő egy kurta év alatt kellőképpen „kikupált”. Persze maradtam nála továbbra is...)
De hát van ilyen... az én régi tanárnőm bizonyára a háztartástant sem tudta volna megfelelő módon oktatni. Egyszerűen nem való tanárnak. De mi van, ha a kicsikkel foglalkozó nyelvtanár(nak csúfolt személy) maga sem beszéli a nyelvet? Isten tudja, honnan szalajtották, talán végigkóborolta az Államokat néhány hónap alatt, s ott ragadt rá valami. Az alsósoknak megteszi?
Bár az is megérne egy misét, de most inkább eltekintek tőle, hogy taglaljam, miket lehet hallani ama bizonyos tanárbácsiról (a hozzáállásáról, az oktatási módszeréről etc.), aki épp megihletett. Maradok a szigorú tényeknél, jelen esetben a tesztlapoknál, amiket ő maga állít össze a diákjai számára, s amelyeket volt „szerencsém” a saját szememmel végigtanulmányozni. Hemzsegnek a hibáktól. Szórend, helyesírás, szóismeret... S ezek után még ő a szigorú osztályzáskor...
Aztán sokszor egy élet is kevés, hogy a nebuló ezeket a korán – önhibáján kívül – rögzült hibákat kiküszöbölje. Ha ezt képesek nyújtani az általános iskolák a nyelvoktatásban, akkor bizony változik a szabály a kezdéssel kapcsolatban: minél később, annál jobb.
Bye-bye, american pie!
