A ma és a holnap üzenete

Ma van nyolcvan éve annak, hogy Európában hivatalosan véget ért a világ eddigi legnagyobb vérontása, a II. világháború. Hitler öngyilkossága és a berlini csata elvesztése után 1945. május 7-én a hajnali órákban a szövetséges haderő főparancsnokának, Dwight D. Eisenhower hadseregtábornoknak reimsi főhadiszállásán a náci Németország új államfője, Karl Dönitz admirális megbízásából Alfred Jodl vezérezredes aláírta a német haderő feltétel nélküli megadásáról szóló kapitulációs okmányt. E dokumentum másnap, május 8-án 23 óra 1 perckor lépett életbe. A német kapituláció okmányát a szovjetek nevében Szuszloparov tábornok írta alá, aki szovjet összekötő tisztként dolgozott az Európai Szövetséges Expedíciós Erők Legfőbb Parancsnokságán Reimsben. Sztálin, a szovjet diktátor éktelen haragra gerjedt, amikor megkapta a reimsi kapituláció hírét, mert ő Berlinben, „a fasiszta fenevad odújában” akart sort keríteni a ceremóniára, úgy, hogy a németek megadását „a háború fő terhét viselő Vörös Hadsereg” fogadhassa. Sztálin akarata szerint május 9-én, 16 perccel éjfél után Zsukov marsall elnökletével a berlin-karlshorsti utászlaktanyában Wilhelm Keitel vezértábornagy is aláírt egy kapitulációról szóló okmányt. Így azóta a nyugati országokban a győzelem napját május 8-án, míg a Szovjetunó és az általa megszállt országokban, majd a Szovjetunó felbomlása után Oroszországban és több szovjet utódállamban május 9-én ünneplik. Tegyük hozzá, hogy Szerbiában is ez utóbbi napon szokás megemlékezni a II. világháború végéről. Nem mellesleg 1985 óta az Európai Unió tagállamai május 9-én ünneplik az Európa-napot, emlékezve arra, hogy 1950-ben ezen a napon Robert Schuman előterjesztette a róla elnevezett nyilatkozatot, azt a dokumentumot, amelyet az Európai Unió kialakulásához vezető út első állomásának tekinthetünk.

E nappal kapcsolatban mindenekelőtt le kell szögezni, hogy fontos évforduló, hiszen függetlenül attól, hogy bizonyos nemzeteket végül a győztesek vagy a vesztesek oldalán érte 1945. május 8-a, mindenki számára ugyanazt jelenti: véget ért egy addig soha nem látott borzalom. Hat év után hallgattak el Európában a fegyverek. E háborúban csatatérré váltak olyan nagyvárosok, mint Berlin, Budapest, Sztálingrád (a mai Volgográd), Leningrád (a mai Szentpétervár), Varsó vagy éppen Drezda. A háború közepette olyan háborús bűnöket követtek el a harcoló felek, hogy azt józan ésszel a mai napig képtelenség felfogni. Többek között megsemmisítőtáborok épültek arra a célra, hogy egész népeket és társadalmi csoportokat irtsanak ki az ipari termeléshez hasonlatos módszerekkel. Arról, hogy e kegyetlenségek véget értek, mindenképp meg kell emlékezni, de május 8-án nem pusztán véget ért egy tragikus esemény, hanem ezzel együtt olyan történelmi folyamatok is elkezdődtek, amelyek napjainkig is tartanak. Az I. és a II. világháborúban Európa nemzetei, miközben egymással hadakoztak, olyannyira legyengítették a kontinenst, hogy az elvesztette vezető szerepét a világban. Az 1945 után kialakuló hidegháborúban immár az Egyesült Államok és a Szovjetunió vált a bolygó szuperhatalmává. Ráadásul az 1970-es évek második felétől Kína is gyors és folyamatos fejlődésnek indult. Európa addigi kibékíthetetlen hatalmai – Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – belátták, hogy értelmetlen a további rivalizálás, ha nem akarnak az új szuperhatalmak játékszerévé válni, félre kell tenniük korábbi nézeteltéréseiket, és össze kell fogniuk. Természetesen ehhez olyan nagy államférfiak is kellettek, mint Winston Churchill, Charles de Gaulle és Konrad Adenauer. Május 8-án tehát, amellett, hogy Európában véget ért a II. világháború, elkezdődött az európai integráció, amely mind a mai napig tart. Ez pedig az európai történelem fontos mérföldkövévé teszi ezt a napot.
 

Az eddigiek során május 8-áról írtunk, és kerültük május 9-e emlegetését. Ez nem véletlen, mert érdemes megkülönböztetni e két napot, ugyanis a szövetséges hatalmak és a Szovjetunió győzelme merőben különbözött. Európa nyugati, szerencsésebb felén, amelyet a szövetségesek szabadítottak fel a náci uralom alól, valódi felszabadítás volt. Miután elhallgattak a fegyverek, a náci diktatúra után itt valódi béke köszöntött be, amely alatt kiépülhetett a népképviseleti demokrácia és a jóléti állam. A szövetséges csapatok pedig röviddel a háború után összecsomagoltak, és távoztak a kontinensről. Csak a legyőzött Németországban és Ausztriában maradtak jelentősebb haderők, a béke fenntartására. Ezzel szemben a Sztálin által kierőszakolt május 9-ei győzelem napjában volt egy mögöttes üzenet. A hidegháború alatt megrendezett moszkvai győzelmi katonai parádék arról is szóltak, hogy Kelet-Európa népeinek hálásnak kell lenniük a Szovjetuniónak azért, hogy felszabadította őket a náci megszállás alól. Itt hangsúlyozni kell, hogy a Szovjetunió szerepe a II. világháborús győzelem kivívásában vitathatatlan.

Elég, ha csak a három legfontosabb európai ütközetére, a sztálingrádi, a kurszki és a berlini csatára gondolunk. Emellett a gettókban és koncentrációs táborokban sínylődők számára a szovjet katonák érkezése valóban felszabadulást jelentett. De azt is fontos kiemelni, hogy a Vörös Hadsereg a kelet-európai népek számára nem a várva várt felszabadulást és a szabadságot hozta el, hanem további negyvenöt éves megszállást és diktatúrát, függetlenül attól, hogy éppen a győztesek oldalán küzdő lengyelekről vagy a vesztesek oldalán harcoló németekről volt szó. A hivatalos orosz történetírás mindezt a mai napig képtelen elismerni, és a Vörös Hadsereg II. világháborúban szerzett érdemeinek a relativizálását látja abban, ha felemlegetik ezt. Pedig a szovjet megszállás a II. világháborúban már sokat szenvedett kontinensre olyan újabb csapásokat hozott, mint a berlini fal megépítése, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése vagy a csehszlovákiai bevonulás.

Természetesen a Szovjetunió összeomlásával a május 9-ei moszkvai győzelmi katonai felvonulások valamelyest veszítettek fent ismertetett kétes mögöttes üzenetükből, Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után azonban ismét arra használták fel az ünnepségeket, hogy nyugati szomszédaikkal szembeni fölényüket hangoztassák vele. 2022 óta pedig, amióta az oroszok hódító hadjáratot folytatnak Ukrajna ellen, a győzelmi parádék arra szolgálnak, hogy a nácik ellen hadakozó Vörös Hadsereg és az ukrán földeket elfoglalni akaró orosz katonák között próbáljanak párhuzamot vonni. Az európai országok vezetőinek túlnyomó többsége holnap ezért is marad távol ettől az ünnepségtől. Putyin szándékával ellentétben a győzelem napja valójában az olyan, a nemzetközi jogot sárba tipró hódító háborúk veszélyeire figyelmeztet, mint amilyet éppen az orosz elnök folytat most Európában. Az európai vezetők számára pedig a május 8-a és 9-e után történtek lehetnek példaértékűek, melyek szerint az öreg kontinens csak egységesen képes felvenni a küzdelmet az olyan veszélyes ellenfelekkel szemben, mint a putyini Oroszország.