2025. december 5., péntek

Csalókat tartóztatott le a rendőrség

A rendőrség őrizetbe vette a Nigériából származó D. S. C.-t (30) és M. D.-t (42), akiket csalással gyanúsítanak. A gyanú szerint október folyamán a TikTokon keresztül léptek kapcsolatba egy nővel, egy bizonyos Andrew Thomas-ként mutatkozva be, majd a kommunikációt a WhatsAppon folytatták, és a nőt abba a tévhitben ringatták, hogy ajándékcsomagot küldenek neki a lakcímére – közölte a Belügyminisztérium.

Néhány nappal később egy állítólagos futárszolgálati ügynök értesítette a nőt, hogy a csomag megérkezett Szerbiába, és hogy a küldemény feladásának és átvételének költségeire, amelyben állítólag 30 000 dollár is található, bizonyos összeget be kell fizetnie.

A nő ennek eleget tett, és több külön tranzakcióban, egy bankfiókban összesen 582 000 dinárt utalt át M. D. számlájára.

A két gyanúsítottat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd bűnvádi feljelentés mellett a lazarevaci Alapfokú Ügyészség elé kerülnek.

A rendőrség gyanúja szerint az elmúlt hat hónapban több hasonló csalást is elkövettek ugyanezzel a módszerrel, amellyel Szerbia-szerte több állampolgárt károsítottak meg, és jogtalan anyagi hasznuk meghaladja a 4,6 millió dinárt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A rendőrség gyanúja szerint az elmúlt fél évben a gyanúsítottak jogtalanul szerzett anyagi haszna meghaladja a 4,6 millió dinárt (Fotó: pixabay.com)