Az elmúlt években gyakran találkoztam a népszerű közösségi felületen a hírrel, amelyet általában nők osztottak meg: az egyik spanyol iskola a fiúk részére bevezette a háztartási ismeretek oktatását: főzés, vasalás, varrás, némi vízvezeték-szerelés, villanyszerelési alapismeretek, a legalapvetőbb kőműves- és ácsmunkák elsajátítása folyik az új tantárgy tanóráin. Állítólag a szülőknek semmi kifogásuk nem volt az új tantárgy ellen, a fiúk – akik először fintorogtak a vasalás, varrás miatt – egészen szórakoztatónak találták az órákat. Ennyi a hír, amelyről nálunk a középkorúaknak és valamivel idősebbeknek óhatatlanul a valamikori háztartástan órák jutnak eszünkbe, habár ott nem állt 15–20 vasaló és vasalódeszka a rendelkezésünkre, mint a spanyol iskolában. Mivel életem során jó pár férfiinget kivasaltam, ragyogó ötletnek találtam az említett oktatási intézmény kezdeményezését. Aztán az egyik hozzászólás hideg zuhanyként ért. Ezt írta a hozzászóló: „Nagyon helyes, ezt kell tanítani! Hasznosabb, mint a fizika meg a kémia, amit soha az életben nem fognak használni!”
Persze, a hírben, hogy az iskola a háztartási ismereteket is felvette a tanmenetbe, szó sincs arról, hogy a fizika vagy a kémia oktatását ezzel egyidejűleg megszüntették volna. Miért is tennék?! Fizikai, kémiai, matematikai tudás nélkül nincsenek jó technikusok, mérnökök, orvosok, tudósok. Sejtem, a megjegyzést posztoló hölgynek a saját valamikori kémia- vagy fizikaórái jutottak eszébe, vagy az, hogy a gyerekeinek mekkora kínt okoztak/okoznak ezek a tárgyak.
Emlékszem, középiskolás korunkban – a hetvenes évekről van szó és az akkori kilencedik és tizedik osztályról – mennyire felháborodtunk, amikor az egyik szülő nagyszünetben a tanári szoba előtt ordítozott a matematika szakos tanárral, hogy hogy mert hármast adni az ő kislányának, holott az orvos szeretne lenni, ahhoz meg kell a színötös bizonyítvány. Hogy jön a tanár ahhoz, hogy elvágja az ő kislánya előtt az érvényesülés útját?! Írassa meg vele újra azt a dolgozatot! Nem mindannyian kedveltük az említett tanár felsőbbséges modorát, de ahhoz, hogy jól át tudta adni az ismereteket, meg osztályzásának igazságosságához nem fért kétség. Persze, 16 évesen a nyomásgyakorlás kifejezés nem szerepelt a mindennapi szóhasználatunkban, de éreztük, erre tett kísérletet – elég primitív módon – az anyuka. Soha azelőtt nem találkoztunk ilyen szülői megnyilvánulással, sőt néha talán kicsit fájt is, hogy szüleink általában mindig a tanárainknak adtak igazat, nem kérdőjelezték meg egyetlen gyengébb osztályzat jogosságát sem, otthon soha egy rossz szót sem hallottunk egyetlen pedagógusra sem.
Az új osztályzási szabályzat életbe lépése nyomán kialakult vita épp a tanári tekintélyt, megbecsülést, illetve ennek hiányát helyezte előtérbe. Nem titok, hogy manapság sok szülő minden követ megmozgat, ha úgy érzi, a tanár nem megfelelően osztályozta le gyerekét, illetve kifogás merül fel benne a pedagógus magatartásával szemben, és igen gyakran a minisztériumban vagy más fórumokon keresi az igazát. Most ezt az új szabályzat szerint a szülők csakis az iskolában tehetik meg, s csakis akkor, ha egy osztályban a szülők több mint fele szintén osztja ezt a véleményt. Komoly procedúra során vizsgálják ki az írásban megtett panasz jogosságát, s ha igaznak bizonyul az állítás, akkor az iskolaigazgató a szakmunkatársakkal, iskolatitkárral tervet dolgoz ki, hogyan lehet kiküszöbölni a hiányosságokat, a panasz okát. Ha a szülők elégedetlenek a probléma orvoslásával, a körzeti iskolaigazgatósághoz fordulhatnak. Hogy ez mennyire jelenti a tanár meghurcolását, szakmaiságának kétségbe vonását, vagy épp védelmet jelent-e neki, mert az alapos kivizsgálással bebizonyíthatja osztályzási módszere helyénvalóságát, arról megoszlanak a vélemények. Hogy kinek van igaza, azt a gyakorlati alkalmazás mutatja meg, hány ilyen eset van, hogyan folytatják le, hogyan éli meg a tanár, a szülő, sőt a diák.
Aleksandar Vučić államfő pénteki videóüzenetében épp e rendelkezés kapcsán nyilvánított véleményt. Úgy fogalmazott, tudja jól, hogy az új iskolai szabályzat elkészítésén szakértők dolgoztak, mégis arra kéri az illetékeset, hogy gondolják át még egyszer azt, hogy a szülőknek valóban kell-e osztályozni a tanárokat. Arra szólította fel a kormányt és a szakintézményeket, hogy gondolják át ennek a szabályzatnak a tanárok osztályzásával kapcsolatos részét. „Szabad tanárokra van szükségünk, hiszen ők tudják leginkább, hogyan viselkednek a gyerekek az órákon. Ők valamennyiünknél, a szülőknél is jobban tudják, hogyan kell a gyerekekkel dolgozni. Meglátásom szerint nincs jogunk a tanárokat értékelni” – fogalmazott a szerb elnök.
Mint mondta, nincs szükség arra, hogy elkényeztessük a gyerekeinket, és hogy a szülők kezébe adjuk az iskolák vezetését. A tanáraink ezért vannak fizetve, hinnünk kell bennük.
Nem tudom, az oktatási illetékesek változtatnak-e a már életbe lépett szabályzat e részén az Instagramon közzétett elnöki üzenet nyomán. Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter ennek kapcsán adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályzatnak nincs olyan szakasza, amely kimondja, hogy a szülők a jövőben osztályoznák a tanárokat, hanem a szülői beadvány nyomán pedagógusok értékelik, ítélik meg a pedagógus munkáját, ha felmerül a gyanú, hogy nem végzi jól a munkáját. Mint mondta: nem gond ismét felülvizsgálni a szabályzatot, s ha úgy találják, az rombolja a tanári tekintélyt, módosítani a kérdéses részt.
Érdemes az Oktatási Minisztérium honlapján megkeresni és áttanulmányozni az újdonságokat, amelyeknek csak egyikét-másikát emelték ki a médiumokban, különféle közleményekben. Például azt, hogy ezután a magaviseleti jegy is beleszámít az átlagosztályzatba. S mivel a középiskolába való bejutásnál sem mellékes, hogy milyen valaki átlageredménye, az oktatási hatóságok abban bíznak, hogy mivel tétje van a magaviseleti jegynek is, ez megfontoltabb viselkedésre ösztönzi majd a tanulókat. Ám a szabályzat kimondja például azt is, hogy a valamely tantárgyból adott osztályzatot nem befolyásolhatja a diák tanórán kívüli tevékenysége, vagy pedig az, hogy az iskolában helytelenül viselkedett, valami szabálysértésen kapták rajta. Gondolom, ez utóbbi a magaviseleti osztályzatot befolyásolja, nem pedig az anyanyelvből, matematikából kapott jegyet. Érdemes felfigyelni a szabályzat azon pontjára, miszerint a testnevelésből, zenei nevelésből, képzőművészetből, ahol képességekről, adottságról van szó, figyelembe kell venni a veleszületett adottság hiányát – hiszen botfülűek is vannak, meg a tornatermi kötélre sem tud mindenki felmászni –, és az egyéni fejlődést, az igyekezetet osztályozzák a tanárok. Nem tudom, az eddigi szabályzat e kérdésről hogyan rendelkezett, de azt tudom, amikor tizedik osztály után, pedagógia szakos középiskolás koromban a tornatanárnő rájött, nekem a gerenda, a felemás korlát leküzdhetetlen akadályt jelent, akkor egyéni követelményeket határozott meg számomra: az osztálytársnőim cigánykerekeztek a gerendán, nekem viszont ehelyett például 60 hasizomgyakorlatot kellett teljesíteni a jó osztályzatért. Igyekeztem is rendesen! Remek pedagógiai érzékéért ma is hálával gondolok erre a tanárnőre, aki bebizonyította, az iskola nem a diákok ellen, hanem értük van.
Nem könnyű a tanár-diák-szülő kapcsolat hármas egységét egyensúlyban tartani, de a jól körülhatárolt jogok és kötelességek, a jóindulatú, együttműködésre kész hozzáállás sokat segítenek ezen.
Nyitókép: Pixabay
