Népkertek, a társas élet központjai (5.)

A 19. században, különösen az osztrák–magyar kiegyezés után felgyorsult az urbanizáció, és a polgárosodás is új igényeket teremtett: a nyilvánosság színtereinek kialakítását. A városi polgárság életmódjában, életvitelében és szokáskultúrájában is nélkülözhetetlenné váltak a közösségi terek, amelyek egyik fontos formáját a népkertek alkották. A társas élet központjai voltak, a találkozások, ismerkedések és reprezentáció színterei. A séták és korzózás a polgári életforma részévé váltak. A zenepavilonokból szóló koncertek közösségi élményt nyújtottak, idővel pedig ezek a helyek a város identitásának és presztízsének jelképeivé váltak. 

„Plank a polgári osztályhoz tartozik, jobb időkben vagyonos embernek ismerték, és egyik ösztöne az volt, hogy életének, holta után valami nyomát is hagyja. Kik elébb ismerték, tudják mily szenvedéllyel hatott és gyűjtött. A bekövetkező bal idők ő reá is hatottak, gyűjteménye becsesebb, értékesebb részét, egy közpolgárnak, lehet mondani vagyonát a haza oltárára tette: a mai gyűjtemény az előbbinek csak része, mely, bár a Nemzeti Múzeumnak nemes ajándékul volt szánva, jelenleg már ezen módon elfogadható sem lenne, mert ez úgyszólván már most egy, saját nélkülözéseivel ápolt, összegazdálkodott garasain szaporodó gyűjtemény, melynek elrendezése több szobát vesz igénybe.(…) Külföldi kereskedőknek eladni vonakodik, remélvén, hogy lesz itthon intézet vagy nagy úr, ki megveszi. 
Plank úr tekintélyes gyűjteménye, mely egy társulati, főiskolai, nagy családi múzeumnak alapjául szolgálhatna, gazdag a bronzkori régiségekben, vésett kövekben, érmekben, főképp pedig úgynevezett ritkaságokban és műdarabokban, melyeket mint műkedvelő, gyakran talán túlságos kegyáron is megvett.”
Rómer Flóris egy másik írásából, amely számba veszi a felszínre került régészeti leleteket, többek között az is kiderül, hogy milyen kincsek voltak Plank birtokában: bronztekercsek, -edények, bronzkalapács, bronzlánc és -gyűrűk Egerből; néhány rézcsésze, nyolc sarló és hat véső Gyöngyösről; kerek sodronyból készült bronztekercsek Karánsebesről; több babos násfa, zárt bronztekercs és egy kis bronzlovacska Kassáról; néhány rézcsákány és egy római kori mécses Lippáról; egy római bronzkés és egy tigrisszobrocska Mehádiáról stb.
Néhány évvel később az Archaeológiai Értesítő azt újságolja, hogy az Eger című lap, más városok példájára, városi múzeum felállítását indítványozza, s ennek érdekében ajánlja az illetékeseknek, Plank Ferenc becses gyűjteményének megvételét. Mint olvassuk, „Plank gyönyörű gyűjteménye valóban méltó alapja lenne az egri városi múzeumnak.”
Az ötlet, úgy tűnik, hamarosan meghallgatásra is talált, mert 1872 októberében újságolja az Eger című lap, hogy „a hazafias áldozatokban kifogyhatatlan egri érsek, Bartakovics Béla ő nagyméltósága éppen most vette meg a lyceumi múzeum számára Plank Ferenc úr 1652 darabból álló, jeles régészeti gyűjteményét 4.000 forinton.” A gyűjtemény nagyobb részét 1100 érme, 250 kelta és római bronztárgy, valamint 85 középkori vastárgy alkotta.
Ezt a vásárlást egy levél előzte meg, amelyet Plank 1872. február 5-én intézett Bartakovics Béla érsekhez. Abban anyagilag megszorult gyógyszerészünk pénzt kért kölcsön az érsektől, 6%-os kamattal, magyarázva, hogy tíz hónapon át súlyos beteg volt s hogy kölcsönt kényszerült felvenni, amit most, vissza kell fizetnie. Miután nem tud eleget tenni kötelezettségeinek, ezért lenne szüksége a pénzre.
Levelében elkeseredve szögezte le: „aggasztó reám továbbá még az is, hogy számos éveken által nagy gonddal, nagy áldozattal összegyűjtögetett régiségi gyűjteményemet, több kísérletek után, idáig sem árusítottam el.” 
Azt követően, 1872 szeptemberében kelt, második levelében Bartakovics érseknek (aki maga is kedvelte a régiségeket) már megküldte megvásárlásra ajánlott gyűjteményének tételes jegyzékét, azzal a kéréssel, hogy „vétel útján tulajdonává tenni kegyesen méltóztassék.” Az eladás végül sikerült – Bartakovics érsek a levél hátlapjára saját kezűleg jegyezte fel, hogy a gyűjteményt megvásárolta.

HALÁLA
Utolsó napjait a filantróp, nagybecskereki gyógyszerész szegénységben, nincstelenségben élte le. Halálakor, 1874. szeptember 27-én, már a temetésére sem maradt pénz, végül is egy ismerőse fedezte a temetkezései költségeket. 
Ilyen regényes életútja volt a Plank-kert tulajdonosának, a régiségeket gyűjtő becskereki gyógyszerésznek. Az országszerte ismert, buzgó régiségkedvelő végül elszegényedve, végelgyengülésben hunyt el Egerben, 78 éves korában. 
Haláláról hosszú nekrológban a becskereki Torontál is hírt adott.
Plank Ferenc a korszak tipikus „polgári-értelmiségi gyűjtői” közé tartozott, akik magángyűjteményekkel alapozták meg a vidéki múzeumokat. Úgyis fogalmazhatnánk, hogy Plank Ferenc jelentősége valójában ajándékozási gesztusain és gyűjteményén keresztül érthető meg.
Halálakor tényként könyvelték el „a család szomorú viszonyait”, azaz elszegényedését, amelyet nem sokkal később, 1875 nyarán már sorozatos, nyilvános ingatlan-árverések követték. 
Mi okozta valójában a család elszegényedését? Forrásaink szerint szerencsétlen haszonbérleti vállalkozásokba kezdett, amelyek tetemesen leapasztották korábban tekintélyes vagyonát. 
A hivatalos bírósági hirdetésekből tudjuk csak nyomon követni, hogy a család eladósodása miatt mi minden került kalapács alá. Az egri királyi törvényszék által meghirdetett árverésen a „Plank Ferenc és Mászáros Erzsébet örökhagyók hagyatékához tartozó” ingatlanok közül eladásra került egy borházas pince, két ház, több szőlő, borpince és egyéb. (A Magyar Themis című lap híradása szerint 17.400 Ft összértékű egri ingatlanról volt szó). A befolyt pénzből a család hitelezőit kártalanították.