2024. június 3., hétfő
A VASÁRNAPI FEKETE MELLÉ

Az ács kacsái

A nyári olimpiai játékok története számos érdekes esettel szolgál, és ezek híre annál maradandóbb, minél híresebb sportolókkal kapcsolatosak. Az egyik legfurcsább eset 1928-ban Amszterdamban történt, a főhős pedig a kétszeres olimpiai bajnok ausztrál evezős, Henry Robert „Bobby” Pearce volt, aki kalandos, sikerekkel, megpróbáltatásokkal és kiábrándulásokkal teli élet után 1976-ban, röviddel a második hazájában, Kanadában megrendezett olimpia előtt, tehát 40 évvel ezelőtt hunyt el.

Bobby 1905-ben született Sydney környékén, sportszerető családban. Angliából emigrált, halászattal és csónakkölcsönzéssel foglalkozó dédnagyapja evezősbajnokot nevelt a fiából, a hagyományt Bobby apja is folytatta, később pedig még számos evezős és rögbijátékos került ki a Pearce családból. Bobby 6 évesen 2. lett egy 14 éveseknek kiírt versenyen. Az iskolát korán otthagyta, apjával ácsként és halászként dolgozott, közben szorgalmasan evezett. 18 évesen belépett a hadseregbe, ott nehézsúlyú ökölvívóbajnok lett, majd amikor 21 évesen leszerelt, a sportban kizárólag evezősként folytatta. 188 centis magasságával és 95 kilójával eszményi egypárevezős alkatnak számított, és 1927-ben hazája amatőr bajnoka lett, amit 1928-ban megismételt. Elismerésként benevezték az 1928-as olimpiára, ahol a megnyitón az ausztrál zászlót vitte. A felkészülések keretében benevezett a híres londoni Henley Royal regattára, de alacsony származása miatt nem fogadták, pontosan úgy, ahogyan 8 évvel korábban a szintén olimpiai bajnokká lett amerikai John B. Kellyt sem. Mindkét eset nagy visszhangot váltott ki, végül a diszkriminációs szabályt 1937-ben eltörölték. Pearce csalódottan utazott az olimpiára, közben előkelőbb állást is szerzett, hisz egy skót whiskygyáros a kanadai képviseletének a főnökeként alkalmazta. Ebből kifolyólag Pearce később már indulhatott Londonban, és 1931-ben meg is nyerte a Henley regattát.

Az amszterdami olimpián Bobby sorra és nagy előnnyel nyerte a futamokat, a negyeddöntőben pedig a francia Saurinnal vívott meg. Féltávnál már nagy előnnyel vezetett, amikor felfigyelt a hangzavarra. Arra figyelmeztették, hogy a versenypályán éppen egy kacsa úszik a fiókáival. Pearce leállt, Saurin azonban nem, elhúzott mellette, és több mint 5 csónakhossz előnyt szerzett. Bobby nem jött zavarba, rákapcsolt, és végül szép előnnyel nyert, majd a döntőben 25 másodperccel megdöntötte és 1972-ig tartotta is az olimpiai csúcsot. Pearce 1932-ben újra olimpiai bajnok, majd – immár profi státusban – háromszoros világbajnok lett. A II. világháborúban belépett a tengerészgyalogságba, és főhadnagyként az újoncok kiképzését irányította. Noha Kanadában élt, a címeket Ausztráliának nyerte, a kanadai állampolgárságot pedig csak 1972-ben vette fel, ami új hazáját nem gátolta meg abban, hogy beiktassa a kanadai sporthírességek csarnokába. Jóval később ugyanezt az ausztrálok is megtették.