Szabadkai Irodalmi Kör – 1878

Szabadkán 1840 és 1846 között a Nemzeti Nyelven Munkálkodó Társulat gyűjtötte először közösségbe a város jeles íróit. Az alapítók sorában ott volt Szárics Jenő, Simony Mihály, Antunovits József, Karvázy Zsigmond, Meznerits József, Varga János, Sárcsevits Ambrus, Prokopcsányi Tivadar, Hoffman Ferenc, Zárics György és Vinkler Nándor. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után, az önkényuralom idején a magyar városokban nem működhetett a hivatalosan megszervezett társasági-társulási élet, csak a kiegyezés utáni társadalmi-politikai konszolidáció idején vált újra lehetségessé az egyesületi élet különféle fórumainak a megszervezése. Nem volt ez másként a Délvidék városaiban sem.

A Szabadka és Vidéke 1878. január 17-i számában – ll. – jelzettel közölt Irodalmi mozgalom városunkban című írásában a szerző elsőként mondhatta el: Szabadkán irodalmi kör létesül, melynek tagjai lesznek mindazok, „akik munkálkodni szeretnek, s büszkeségük, törekvésük, hogy a város eddigi mozgalmaiból származott balítéleteket kitartó munkásságukból eredő jó véleményekkel cseréljék fel”. Az írói körnek kültagjai lehetnek azok, „akiket jobbára a hozzánk legközelebbi vidékből fog választani ez eszme”, az irodalom szeretete. Az 1878. január 13-án megtartott első értekezleten a terv előharcosa, Cziglányi Béla törvényszéki bíró beszélt az írói kör szerepéről és feladatáról. „A mi alapunk szilárd. Jelszavunk: haladás. Nem könyörgünk pártfogásért, nem ígérünk semmit. Tenni fogunk: ez határozott szándékunk. Egyetlen ellenséggel kell küzdenünk: a tétlenséggel. Hányan vagyunk? Mindig sokan – ha dolgozni fogunk.” A társulat alapszabályát Milkó Izidor és Sziklai Dávid közreműködésével maga Cziglányi Béla alkotta meg. A szerző így fejezte be írását: „Teljes elvonultságban, a nyilvánosság színezete nélkül, csakis a jóakarat, a szilárdság szerény zászlóit lobogtatva fog a társulat kijelölt ösvényén mind előbbre haladni. […] Vajha a fáradozást, a buzgalmat, mely úgy látszik, e társulatot a legerősebb támogatással biztatja, siker koszorúzná. Faxit Deus!”

Cziglányi Béla, az irodalmi kör szervezőbizottságának elnöke a Szabadka és Vidéke 1878. január 31-i számában Szabadkai irodalmi kör címmel megjelent, kétoldalas beköszönő írásában így fogalmazott: „Tisztelettel kérem Szabadka város és vidékének közönségét, mely barátja az irodalomnak, vegye tudomásul, hogy a szabadkai irodalmi kör ez évi január 20-án megalapíttatott; továbbá, hogy az alapszabályok a kir. kormány jóváhagyására várnak, mihelyt ez megtörténik, a kör meg fog alakulni is s azonnal elkezdi működését. A körnek már tiszt. elnöke is van: Jámbor Pál (Hiador).” Az irodalmi kör célja egyrészt egyesíteni azokat, „akik az irodalmi téren tényleg működnek, a munkakedvet így fejleszteni, s a sajtó útján az irodalmat terjeszteni minél szélesebb körben; másrészt pedig a társas életet fűszerezni, irodalmi ünnepélyek, felolvasások rendezése által. Szívesen lát tehát a kör mindenkit, ki irodalommal foglalkozik, s ki azt hiszi, hogy a társulás szelleme úgy saját munkálkodására, mint az irodalom ügyére jótékony hatással lehet.” Az írói kör minden tagja havonként egy munkával köteles megjelenni, ezzel bizonyítja irodalmi jelenlétét a közösségében. Az irodalmi kör havonta kétszer ülésezik, ahol egy bizottság értékeli a munkákat, s írásban jelzi: „A szabadkai irodalmi kör által nyilvánosságra ajánltatott!” Az ily műveknek sajtó útján való közlésére a kör mint ilyen tesz lépéseket, lehetőleg a szerző kívánata szerint. „A kör maga is lapot indít, melyet bizottság fog szerkeszteni gondosan, a kör hivatásához méltón.”

A szabadkai irodalmi körnek lett hivatalos lapja a Sziebenburger Károly szerkesztette Szabadka és Vidéke című hírlap. Cziglányi Béla beszámolójában hangsúlyozta: „A kör szerény hatáskörében személyi válogatás nélkül kívánja az irodalmat gyarapítani a tagok munkáival s az ismeretlenség gyarló indokát – a mennyire tőle függ – megszüntetni, mely annyi munkavágyó kezdőt riasztott el az irodalom teréről. Az, ki azt hiszi, hogy ha jót ír, elfogadja bármely közlöny a művet, s ahhoz nem kell a szabadkai irodalmi kör közvetítése, ám próbálja meg! Nem kecsegteti magát a kör mindenhatósággal, de azt reméli, hogy ha kiváló művek által magának irodalmi nevet szerezhet, mire tagjainak legyen gondja, ajánlatai nem lesznek hiábavalók.”

A Szabadkai Irodalmi Kör megalapítására vonatkozó igyekezet kapcsán a rivális lapban, a Szabadkai Közlönyben egy bizonyos –S– úr máris megfogalmazta a tervvel kapcsolatos kételyeit és aggályait: egyáltalán, van-e Szabadkán annyi író, akikkel érdemes irodalmi egyesületet alkotni? Gúnyos megjegyzésére Cziglányi Béla azonmód válaszolt is: „Kijelentem, hogy ha mi 15-en – vagy sokkal kevesebben, de annyian, hogy kört képezhessünk – szövetkezünk arra, hogy tehetségünk szerint egy nemes eszmének szolgálatába lépünk, munkálkodunk az irodalmi téren, akkor mi jogosítva vagyunk arra, hogy magunkat körnek elnevezzük. […] Kijelentem továbbá, hogy aki működő tagul a körbe belép, az ügy érdekében »hossanná«-val fogadtatik!” A szabadkai irodalmi kör alapító tagjai között tekintélyes állású és tudományú férfiak és ifjak voltak, mint dr. Spitzer Fülöp jogtudor, köz- és váltóügyvéd, Milkó Izidor doctorans, ismert nevű szépíró, Sziebenburger Károly szerkesztő és gimnáziumi tanár, Gály Adolf városi mérnök, Halmay Imre országos konzervatóriumot végzett művész. A cikk írója szerint „nincs az alapító tagok között egy sem, aki nem teljes komolysággal s munkakedvvel lépett volna be, s aki ily zsenge egylet létrehozása körül magának méltó elismerést ne szerezne”.

A Szabadka és Vidéke 1878. január 31-i számában bejelentette: „Az Irodalmi Kör – melynek alakulásáról már tettünk jelentést olvasóinknak – tényleg létrejött. Tiszteleti elnökké Jámbor Pál (Hiador), kiváló költőnk választatott meg egyhangúlag, és nagy lelkesedéssel. Ez is kezesség arra nézve, hogy a körnek jövője van. Ha egy irodalmi egyesület zászlajára egy oly név van írva, mint a Hiadoré, akkor nem szabad kételkednünk, hogy a kitűzött célok valósíttatni fognak. Örömmel jegyezzük föl, hogy az ifjú kör iránt városunk összes társadalmi körei a legmelegebb érdeklődést tanúsítják s remélhető, hogy e rokonszenv csak nagyobbodni fog, ha a kör működését megkezdi, ami több mint húsz működő taggal (mert pártoló tagok is lesznek) a legrövidebb idő alatt megtörténik.”

A lelkesedés hőfokát bizonyítva a Szabadka és Vidéke 1878. május 16-i számában közölte egy ismeretlen szerző Szabadka viszontlátásakor című versét:

Drága szülőföldem légy üdvös! hű kebeledre

Tért fiad ajka köszönt, halld meg öröm-szavait.

Szép a neved, légy rá méltó, oh légy szabad, egynek

Hódolj csak, s ez az egy korszava: a haladás;

És a „ka” szócskát, mely nevedet kicsinyíti, meg azzal

Cáfold, hogy vígy nagy tettek előtt lobogót!

A Szabadka és Vidéke 1877–1879 között, megjelenése során mindvégig fóruma volt Szabadka irodalmi életének, lapjain a legkiválóbb szerzők művei jelentek meg.