Sziebenburger Károly, a szabadkai főgimnázium történelem- és földrajztanára, kiváló újságíró és lapszerkesztő, meghatározó alakja volt a város kiegyezés utáni fölvirágzásának, szervezője volt az irodalmi és a kulturális életnek. A forradalom második esztendejében, 1849. október 25-én született Szabadkán, s korán, pályája csúcsán, 1905. október 5-én halt meg Szabadkán. Kosztolányi Árpád gimnáziumi igazgató A Szabadka városi magyar főgimnázium értesítője az 1905–6. tanévről című kiadványban így búcsúzott tőle: „Amily ékesszólóan hirdette a történelmi és földrajzi igazságot a katedrán, ép oly bravúrral kezelte az írótollat, úgy is mint hírlapszerkesztő, úgy is mint tárcaíró.” 1902-ben Botthyán generalis címmel háromfelvonásos történelmi színművet írt, melynek Gaál Ferencz szerezte a zenéjét.
Sziebenburger Károly a hírlapírói pályáját Fischer Lajos lapjánál, az 1876. januárjában indult Szabadkai Közlönynél kezdte, 1876. március végétől már ő szerkesztette a lapot – ő sem sokáig. 1877. március végén már saját hetilapjával, a Szabadka és Vidéke című hírlappal lépett az olvasók elé.
A Szabadka és Vidéke társadalmi, közművelődési és szépirodalmi közlönyként hirdette magát. Az Előfizetési felhívásban megfogalmazottak szerint: „A Szabadka és Vidéke programjához híven a város és vidéke közönségének érdekeit fogja szolgálni és képviselni. Nem ígérünk mi hangzatos szavakban nagy dolgokat, hanem szilárd elhatározást, s jó szándékot mindazon dolgok megbeszélésére, melyek városunkat és vidéket közelebbről érdeklik.” (1877. június 28.) 1878. január 20-án Szabadkán Jámbor Pál – írói nevén Hiador – kezdeményezésére megalakult a Szabadkai Irodalmi Kör, amelynek meghatározott célja volt, hogy egyesítse mindazokat, akik a városban az irodalom terén működtek, s hogy rendezvényein és a sajtó útján népszerűsítse és terjessze az irodalmat. Feladatként tűzte ki maga elé irodalmi ünnepélyek és felolvasások rendezését. Sziebenburger Károly a lapja 1878. január 31-i számának Különfélék rovatában bejelentette olvasóinak, „lapunk mától kezdve a Szabadkai Irodalmi Kör orgánumául tekintendő. Sokkal inkább át vagyunk hatva e kör létezésének szükségességétől, semhogy a legnagyobb örömmel ne szolgálnánk annak érdekeit. Az Irodalmi Kör tagjai egyúttal a Szabadka és Vidéke munkatársai sorába léptek, ami által lapunk olvasói csak nyerni fognak.”
Ettől kezdve a Szabadka és Vidékét „a kör hivatásához méltón” egy irodalmi bizottság szerkesztette. A lap hetente kétszer, vasárnap és csütörtökön jelent meg. A változás annak volt a következménye, hogy az irodalmi kör tagjai célul tűzték ki, munkálkodásukkal hozzájárulnak a lap tartalmi gazdagodásához és népszerűségéhez. Mindamellett a hírlap március 3-i számában a vezércikk helyén megjelent egy, a közönséghez intézett felhívás is, amelyet a Szabadkai Irodalmi Kör nevében a szerkesztőbizottság írt alá: „Felhívjuk városunk és vidékünk írói erőit a csatlakozásra. Mutassuk meg az országnak, hogy az alföld rónasága – melyet ellenségei a vad műveletlenséggel szoktak oly sokszor kapcsolatba hozni – igenis termékeny talaja a műveltségnek, a haladásnak, a polgáriasodásnak; mutassuk meg, hogy élünk, mozgunk, haladunk!”
Még ugyanabban a számban a Szabadka és Vidéke arról értesítette olvasóit, hogy a lap az elkövetkezőkben teljes függetlenséggel és objectivitással fogja tárgyalni „városunk és vidéke közügyeit, a közjó előmozdítására hatni első és fő kötelessége leend, meg fogja ismertetni a tudomány, művészet és irodalom terén felmerülő minden újabb és fontosabb jelenséget, nagy súlyt fog fektetni arra, hogy a tárca mindig érdekes és változatos legyen, egyszóval fő törekvése leend, hogy a közönség igényeinek telhetőleg minden tekintetben megfeleljen, s hogy megmutassa igazságát azon ránk olvasott mondásnak: „Minden városnak és vidéknek olyan lapja van, minőt megérdemel.” Az újítás lehetőségét a lap azon körülménynek köszönheti, hogy „a szabadkai irodalmi kör tagjai céljokul tűzték ki maguknak, hogy munkálkodásukkal lapunk emelésére hassanak; s e cél valósítására a maga kebeléből egy állandó szerkesztői bizottságot küldött ki.”
A Szabadka és Vidéke 1878. június 27-i számában megjelent A tisztelt közönséghez! című írásában jelezte: folyó év márciusában Szabadkán igen határozott mozgalom indult azzal a céllal, hogy egy társadalmi színvonalon álló közlöny létesíttessék, mely úgy e város, mint vidékének érdekeit felöleli. „A munka mennyiségét és értékét nem hozzánk tartozik megbírálni, de az ítélet alig lesz kedvezőtlen akkor, ha az olvasóközönség figyelmére méltatja a neveket, melyekkel találkozott a lefolyt negyedévben; ha figyelemre méltatja a közlőit cikkek változatosságát és azok tárgyait. […] A megértetés, a bizalom fényesen nyilvánult, hiszen a művelt társadalom majdnem minden rétegéből gyülekeztek férfiak e jelszó körül: haladás; legjobb nevű költők, tanári, bírói, orvosi, ügyvédi karok tagjai, kik pedig mindannyian terhes társadalmi állásokat töltenek be, dolgoznak lapunkba.”
Az érezhetően nagy lelkesedéssel kitűzött célok megvalósításának folyamatába azonban beleszólt a politika. Az 1878. július 13-án megkötött berlini egyezmény értelmében az Osztrák–Magyar Monarchia jogot kapott Bosznia és Hercegovina katonai megszállására. Az eseménnyel a Szabadka és Vidéke 1878. augusztus 25-i számában közölt Mozgósítás című vezércikkében foglalkozott, ám ugyanebben a számában bejelentette: „Lapunk szerkesztője, Sziebenburger Károly is a mozgósított Coronini ezred azon vitézei közé tartozik, kik tegnap reggel hagyták el városunkat. A szerkesztést távollétében több munkatársa vezeti, kik igyekezni fognak a lap tartalmát változatossá és élvezhetővé tenni. Bírjuk szerkesztőnk ígéretét, hogy azon esetben, ha a harctérre megy, leveleivel gyakran keresi föl olvasóit.” Sziebenburger Károly felelős szerkesztő távollétében Sziklai Vid vette át a szerkesztői tisztséget. A Szabadka és Vidéke 1878. szeptember 2-án közölte Sziebenburger Károly Gránici levél című harctéri beszámolóját, amelyben a szerző így fogalmazott: „Itt vagyunk! És farkasszemet nézünk a turkokkal, amint itt az ellent nevezik…” 1878. október 6-án aztán – hatheti távoliét után – Sziebenburger Károly visszatért Szabadkára, és átvette lapja szerkesztését.
Tekintettel a háborús körülményekre, a Szabadka és Vidéke ezt követően ismét csak vasárnaponként jelent meg. A nemes tervekkel indult lap történetében ez már a hanyatlás ideje volt, 1879 tavaszán el is tűnt az olvasók elől. Szalády Antal A magyar hírlapirodalom statisztikája 1700-tól 1880-ig (1884) című tanulmányában a Szabadka és Vidéke megszűnésének időpontját 1879. március 30-ában jelölte meg. A Szabadka és Vidéke című, vegyes tartalmú hetilap három évfolyamának számai 1877–1879 között Sziebenburger Károly felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos gondozásában elsőként szolgálta kifejezetten az irodalom népszerűsítésének nemes feladatát.
Nyitókép: Szabadka és Vidéke (Fotó: Vamadia)
