2024. április 17., szerda
GYŰRŐDÉSEK

Boldog új esztendőt, Magyarország!

A Dráván túli magyarság feladatai – 1911

Új esztendő hajnalán boldog új évet kívánnak egymásnak az emberek, s ezekben a jókívánságokban benne van minden, aminek beteljesedését várják a rejtelmekkel teli új esztendőben – fogalmazta meg 1911. január 8-i számának beköszönő írásában az Eszéken megjelenő Szlavóniai Magyar Újság. A cikk írója – minden bizonnyal a lap főszerkesztője, Poliány Zoltán – hozzátette: ne feledkezzünk meg boldog új esztendőt, szebb eljövendőt kívánni a magyar hazának, az egész magyar nemzetnek. „Azt hisszük az egész Dráván túli magyarság lelkében megnyilatkozott óhajnak adunk kifejezést, ha szeretett hazánkról megemlékezünk, kívánva hazánknak, s így önmagunknak – mert hiszen mi is a hazának fiai vagyunk – boldogabb jövendőt, békés fejlődést, erősödést” – írta a lapszerkesztő 1911-ben, az egyre komorabb balkáni égboltozat alatt.

A Szlavóniai Magyar Újság – A Horvát–Szlavónországokban élő magyarok lapjának első száma 1908. október 4-én jelent meg Eszéken. Felelős szerkesztője és laptulajdonosa Poliány Zoltán volt, aki korábban sikeresen szerkesztette a Bukaresti Magyar Újságot. Nagy szükség volt a Dráva mentén „a nehéz terepen edződött” szerkesztőre, aki az első lapszám első oldalán közölt Beköszöntő írásában a Horvát–Szlavónországokban élő magyarság életében jelentős eseménynek tekintette a lap megjelenését. Feltett szándéka volt, hogy a hírlap olyan központi erő legyen, amely a legtávolabbi faluban élő magyarok lelkét is megérinti. „Az itt élő magyarság bármilyen nagy számban helyezkedett is el Horvátország területén, alig tud egymásról – írta az új otthonában körültekintő Poliány Zoltán –, elszigetelten él, és csak a mindennapi kenyér gondjaiban merül ki minden igyekezete. Elhagyatva érzi magát, segítő kéz, tanácsadó nélkül – különösen ott, ahol sem magyar iskolák, sem magyar szervek nincsenek –, és így egymagában állván, lassan elgyengül, megtörik, és előbb elfelejti anyanyelvét, aztán elfelejti szülőföldjét, amit elhagyott, aztán meginog lelki egyensúlya, elveszíti faji jellegét, a legbecsesebbet, és ezzel örökre elveszett a számunkra.” Milyen szomorú perspektíva! – szögezte le Poliány Zoltán, évszázaddal ezelőtt. „A Szlavóniai Magyar Újság az az összekötő kapocs kíván lenni a szétszórtan élő magyarság közt, melynek erejét és kitartását mindenki érezni fogja, aki hozzánk csatlakozik, és bennünket támogat.”

Rámutatott: a horvátországi magyarság sorsáról, életéről és küzdelmeiről vajmi keveset tud a hazai közvélemény, amely sok ezernyi távolba szakadt testvérét szinte nem is ismeri. Lapjának elsőrendű feladata lesz, hogy megszólítsa a nagy magyar közvéleményt, hogy felébressze az érdeklődést a szlavóniai magyarok sorsa iránt, és a szeretet erős szálaival a közösséget a szülőhazájához kösse. Ugyanakkor azt is látta, hogy a szlavóniai magyarságnak is fejlődnie, művelődnie kell. „Ennek a tudatában lapunkban arra fogunk törekedni, hogy a szlavóniai magyarság értelmiségét fokozzuk, ennek megszerzésében segélyére legyünk. Kulturális, társadalmi és gazdasági törekvéseit elősegítsük, tudásvágyát kielégítsük, hogy így, mint kulturailag számot tevő tényező a szlavóniai magyarság, mint nemzetiség is elfoglalja Horvátország politikai és kulturális életében azt a helyet, mely azt a magyarságot úgy számánál, mint értelmi fajsúlyánál fogva jogosan megilleti.” Poliány Zoltán, a Szlavóniai Magyar Újság főszerkesztőjének a XX. század elején papírra vetett sorai az utódállamokban élő magyarság bármely hírlapjában ma is megjelenhetnének.

„Egy erős, és belső ellentétek által nem gyengíthető Magyarország nekünk is erős és biztos támaszunk – írta meggyőződéséhez hűen az 1911. esztendőt köszöntő írásában a lap szerkesztője. – A magyar korona fényének ragyogásától függ a Dráván túli magyarság sorsa, boldogulása vagy küszködése.” Ha ezt a fényt nem homályosítják el gonosz szándékok, ha ennek a fénynek erőt és meleget a magyar nemzet egységes szívdobbanása ad, akkor a magyar nemzetnek fiai bárhol éljenek is a határon túl, érzik a szülőanya melengető szeretetét, amely – ha bajban vannak – erőt és hatalmat ad a számukra. „Védi a gyengét, támogatja az erőtlent, önbizalmat ölt a lelkekbe, s mi büszkén valljuk magunkat az ezeréves Magyarország fiának.” Nem szabad csüggednie annak, aki arcát, szívét és lelkét a nemzeti örökség fényében füröszti meg! „Ha eleinket a nagy csapások, vészes dúlások után csüggedés fogta volna el, akkor ma, a késő utódok nem vallhatnák magukat magyaroknak. Csüggedés és megnyugvás helyett a harcra, a küzdelemre kell elkészülve lennünk, mert bárhol vetjük is meg a lábunkat, láthatatlan erők támadnak ellenünk, hogy hadállásainkból kiűzzenek bennünket.”

A XX. század első éveiben Szlavónország magyarjai már a mindennapi életben érezték a közeli szláv fenyegetést. „A drávántúli magyarságnak, hogy faji jellegét el ne veszítse ebben a nagy délszláv tengerben, állandó küzdelmet kell folytatnia nyelvéért, mert ha csak egy pillanatra is tétovázik, s erőt vesz rajta a csüggedés, akkor elnyeli a szláv tenger, mely körülötte hullámzik” – írta újévi köszöntőjében Poliány Zoltán. A Horvát–Szlavónországban és a Bosznia-Hercegovinában élő magyarságon kell megtörnie a szláv tenger hullámverésének, amely immár Magyarország határait fenyegeti. „Ennek a magyarságnak életösztöne, szívóssága, nyelvéhez és történelmi múltjához való ragaszkodása lesz az a gát, amelyen minden beolvasztási és elnyomási kísérlet meg fog törni.”
A Dráván túli magyarságnak elodázhatatlan kötelessége megerősíteni a közösségi életét. „Minden olvasókör, gazdakör, hitelszövetkezet a szervezettség egy-egy erős köteléke, mely a magyarságot öntudatra ébreszti, a kölcsönös érdek és a közös sors egy nagy családdá rögzíti, amelyben ápolhatja nyelvét, és nagyobb ellenállást tud kifejteni a különböző oldalról jövő áramlatokkal szemben.” A szervezkedés azután magával hozza a népek megbecsülését is. „Vagy lehet-e tekintélye idegen világban annak a népfajnak, amely mint az oldott kéve, szét van hullva, amelynek nincs elég ereje ahhoz, hogy egyesülni tudjon egymással, amely nép külön utakon jár, nincs benne egységes gondolat, nincs semmi egységes terv a fejlődésre. A magyarság is csak akkor válik tényezővé, ha egy emberként, szervezetten áll. Egységes gondolat járja át mindegyiknek agyát, öntudatosan él, cselekszik.” A Szlavóniai Magyar Újság az élére állt ennek a küzdelemnek, mutatja az utat, amelyen haladni kell. Új esztendő van, reményekkel teljes. Használjuk ki ennek minden napját a békésebb eljövendőért vívott küzdelemre! Az új esztendő legyen a magyarság életében a boldogabb eljövendő ígérete – írta 1911. január 8-án köszöntőjében a Szlavóniai Magyar Újság főszerkesztője.
 

Nyitókép: Mák Ferenc archívumából