A 90-es évek elején az újvidéki Felszabadulás sugárúton, az Elektrovojvodina központi épületével szemben mérték a legkiválóbb üzemanyagot a városban. Azt mondták, hogy ott a legtisztább a benzin, az elárusító (állítólag) nem hígítja. A leparkolt autó szélvédője elé biggyesztett hatalmas kartonlap hirdette az adásvételt, a csomagtartóban és a hátsó ülésen pedig sorakoztak a kétliteres üdítős palackok. Persze nem szörpöt kínált az eladó, hanem azt a folyékony kincset, amiért országok dőltek romokba, mások pedig felvirágoztak, amiért háborúkat indítottak, amiért vér folyt (és folyik mindmáig). A folyékony arany hány embernek hozott mesés vagyont Szerbiában is, és hány adta oda utolsó fillérét, hogy el tudjon utazni falura meglátogatni régen látott rokonait, ismerőseit. De kezdjük az elejétől a történetet...
Benzinüzemű gépekkel különböző országok feltalálói próbálkoztak. Végül Nikolaus Otto német mérnök 1877-ben szabadalmat kapott négyütemű benzinmotorjára. Az első jól használható, megfelelő teljesítményű, benzinmotorral hajtott automobilt Gottlieb Daimler készítette 1887-ben. A benzinmotor fejlődésével csaknem egy időben megkezdődtek a kísérletek a nehezebb olajok alkalmazására. Rudolf Diesel szabadalmát 1892-ben nyerte el, és innen már nem volt visszaút. A gépkocsik száma rohamosan növekedett, a kőolaj pedig a legkeresettebb nyersanyag lett világszerte.
Az eleinte gyógyszertárakban és drogériákban mért benzint hordószámra kezdték rendelni. A kőolaj stratégiai tényezővé vált. Georges Clemenceau, Franciaország miniszterelnöke az első világháború alatt kijelentette: „A jövendő ütközetekben a kőolaj éppen olyan fontos lesz, mint a vér.”
Kezdetben állandó túlkínálat mutatkozott, ami elég alacsonyan tartotta az árakat. A kőolaj tengeri úton való szállítása miatt a Perzsa-öböl országainak a jelentősége is megnövekedett. Időközben az arabok létrehozták az olajexportáló országok szervezetét (OPEC), hogy növelhessék eladási áraikat. 1973 októberében Izrael és arab szomszédai között (ismét) kitört a háború, amely ezúttal nemcsak az arabok újabb katonai vereségét hozta, hanem az olajárrendszer felfordulását is. Az Izraelt támogató országok nem kaptak olajat a megerősödött OPEC-től. A világ más olajkitermelői pedig megérezve a nagy lehetőséget egyik napról a másikra felemelték áraikat.
Azóta is folyamatosan tart az olajár-manipuláció. A világpiaci ár szinte naponta módosul (általában felfelé). Ezeket a tendenciákat országunk is követi, és nemcsak követi, hanem még egy rakással rá is tesz adók formájában. Közgazdászok szerint az állami kassza feltöltésének legegyszerűbb módja az üzemanyagra kirótt fogyasztási és közlekedési adó feltornázása. A kereskedelmi árnak 40 százalékát teszi ki a beszerzési ár, a haszonrés nem egész 5 százalék, a többi (55 százalék) pedig állami adó. Az autózás manapság drága mulatság, de ugyanakkor nélkülözhetetlen is rohanó világunkban.
A hazai politikai elit arra hivatkozik, hogy nem nálunk a legdrágább az üzemanyag. Néhány ország tényleg lekörözött minket az árat illetően. Hollandiában például 1,56 euró az ólommentes benzin literje, Finnországban 1,41 euró, Franciaországban 1,38, az eurodízel literje pedig 1,23 euró. Ausztriában is drágábban tankolnak a sofőrök, mint idehaza. Annyit elárulok a végén, hogy egyik ismerősöm Bécsben él és dolgozik, 2000 euró a nettó fizetése, ami mellé az év végén 13. és 14. fizetés is jár. Savanyú vigasz, hogy nálunk néhány eurócenttel olcsóbb a benzin.
