Vajon hihető-e, hogy Ratko Mladić háborús bűncselekményekkel vádolt nyugalmazott, szökevény tábornok belgrádi villájának többszöri átfésülése során a házkutatásra kiképzett szakemberek csak az idén februárban vették maguknak a fáradságot, hogy a padláson is széjjelnézzenek, s ekkor bukkantak rá a főtiszt jegyzetfüzeteire? Megalapozott a gyanú, hogy a hivatalos változat teljesen nem fedi a valóságot.
Nehezen képzelhető el, hogy e körmönfont, ravasz, mindenkiben ellenfelet, ellenséget szimatoló egyén saját lakóházában, könnyen felfedezhető helyen rejtette el kéziratát, amely tálcán kínálja a bizonyítékot a hágai ügyészség állításának alátámasztására, hogy közös bűncselekmény elkövetésére bűnszervezet alakult.
Mladić az időpont feltüntetésével fáradhatatlanul jegyzetelt. Közlése szerint Slobodan Milošević elnökölt azokon a megbeszéléseken, amelyeken döntöttek a horvátországi, boszniai háború megindításáról, befejezéséről, az etnikai tisztogatásokról, Bosznia feldarabolásáról. Néhány kivételtől eltekintve e sajátos találkozókon megjelentek a hágai törvényszék előtt adtak vagy adnak számot cselekedeteikről. Valamennyien a napló főszereplői.
Nem önszántából, a bíróság idézésére tette tiszteletét Hágában Manojlo Milovanović, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnöke, Mladić helyettese. Ha nem tesz eleget a hivatalos felszólításnak, vállalnia kellett volna annak veszélyét, hogy több évi börtönbüntetéssel sújtják. Azzal a feladattal bízták meg, hogy egyfelől állapítsa meg, hogy a kézirat eredeti, Mladić feljegyzése-e. Igenlő válasza után másfelől segítséget kellett nyújtania, hogy az ügyészek eligazodjanak egykori főnökének kusza gondolataiban.
A naplórészletek kiszivárogtatása egyaránt felkavarta a szenvedélyeket Szerbiában, Horvátországban és Boszniában. Az ellentétes oldalon állt, eddig a nemzetmentők, önzetlen hazafiak mezében tetszelgőkről Mladić leleplezte, hogy egymás között sefteltek saját népük kárára. Slobodan Praljak, Milivoje Petković boszniai horvát tábornokok, Mate Boban, Herceg-Bosznia néhai elnöke, majd a helyét elfoglaló Jadranko Prlić a horvátok és a bosnyákok összecsapása idején többször alkudoztak Mladićtyal. Végül nyélbe ütötték az üzletet. Horvátország állami kincstárából egymillió kétszázezer német márka került valaki vagy valakik zsebébe. A jegyzetíró nem találta lényegesnek tudatni, ki vagy kik varrattak maguknak ekkora zsebet. Annyit közölt, hogy ellenszolgáltatásként csapatai ágyúzták a bosnyák településeket, hadállásokat. További nyolcmillió márkát fizettek a szerb haderő más szolgáltatásaiért. Fegyverrel, lőszerrel, élelemmel, üzemanyaggal is kereskedtek.
Mladić jegyzetfüzeteiben olvasható az is, hogy anyagi ellenszolgáltatásként tüzérségi támogatásban részesítették a bosnyákokat is, sőt harckocsikat (legénységgel együtt) kölcsönöztek nekik a horvátok elleni harcokban.
A jelenleg hágai őrizetes, Praljak horvát tábornok, amikor még azt képzelte, hogy örökösen élet-halál ura marad, nyilvánosan azzal kérkedett, hogy személyesen adott parancsot a mostari páratlan szépségű Öreg híd lerombolására. Ugyanő többször arra kérte a jegyzetírót, hogy kergessék ki Vajdaságból a horvátokat, hogy letelepítsék őket a bosnyákok elűzése után elnéptelenedett területeken.
Elhisszük-e, vagy sem, Mladić azt írta, hogy Karadžić, Momčilo Krajišnik, Jovica Stanišić, a titkosrendőrség főnöke, helyettese, Franko Simatović Frenki, Momčilo Perišić vezérkari főnök, Radovan Stojišić Badža rendőrtábornok, megbízott belügyminiszter, akkoriban ünnepelt más hadfi közönyös a háború kimenetele és népe sorsa iránt, éberen ügyelt azonban arra, hogy a fegyver-, élelmiszer-, kábítószer-csempészésből megkapják a maguk részét.
Vajon megbomlott-e Mladić elméje? Naplója alapján következtethetünk szellemi állapotára és képességére. Feljegyzései tanúsítják, nem hitte el, hogy leánya önkezével vetett véget életének. Felkereste Ratka Jokić kuruzslót, aki meggyőzte: a leánya testére dörzsölt méreg beszivárgott a szervezetbe, s megbénította a létfontosságú szervek működését. E sarlatán azt tanácsolta neki, kerülje Hágát, mert többé onnan nem szabadul ki. Legyen óvatos Belgrádban is, mert fejvadászok elrabolhatják. Az nem derül ki a jegyzetfüzetekből, vajon Mladić elhitte-e a szélhámos asszonynak, hogy olyan erőt szabadíthat fel, amely zavart kelt a hágai bírók fejében, s még sejteni sem fogják, ki az a Ratko Mladić.
A naplótöredék azt tanúsítja, hogy Mladić nem ismerte fel, hogy az 1200 km hosszan kígyózó front tarthatatlan, sem azt, hogy a horvát és a bosnyák csapatokat felfegyverezték, ütőképesek, nagyszabású hadműveletet indíthatnak. Azokban a drámai órákban, amikor katonái fegyverüket eldobálva fejveszetten menekültek, a bábállamot összeomlás fenyegette, Mladić irracionálisan nagy betűkkel ezt jegyezte le: ELUTASÍTANI A BÉKESZERZŐDÉST, MEGNYERNI A HÁBORÚT.
Mladić nem titkolja, hogy a bűnszervezet tagjainak milyen lesújtó a véleménye egymásról, csak a fosztogatás, a rablás, az anyagi javak halmozása érdekelte őket. A mi tragédiánk, hogy több mint egy évtizedig, mint a bábukkal, úgy játszadoztak velünk e hitvány, alattomos, hazug, telhetetlenül pénzsóvár, erkölcstelen, az emberélet és szenvedés iránt teljesen közömbös alakok.
Erről szól a napló, ezért olvasása csak kötélidegzetűeknek javallott.
