A 19. században, különösen az osztrák–magyar kiegyezés után felgyorsult az urbanizáció, és a polgárosodás is új igényeket teremtett: a nyilvánosság színtereinek kialakítását. A városi polgárság életmódjában, életvitelében és szokáskultúrájában is nélkülözhetetlenné váltak a közösségi terek, amelyek egyik fontos formáját a népkertek alkották. A társas élet központjai voltak, a találkozások, ismerkedések és reprezentáció színterei. A séták és korzózás a polgári életforma részévé váltak. A zenepavilonokból szóló koncertek közösségi élményt nyújtottak, idővel pedig ezek a helyek a város identitásának és presztízsének jelképeivé váltak.
A NAGYBECSKEREKI PLANK-KERT TOVÁBBI SORSA
A Bega menti város polgársága, a reformkortól kezdődően igencsak élvezte a város szívében lévő Plank-kert előnyeit, szépségeit és kényelmét. A kishídtól balra, közvetlenül a Bega mellett helyezkedett el egykor a polgári kaszinó egyemeletes, erkélyes, tornyos épülete, amelyet több évtizeddel ezelőtt bontottak le, hogy helyet adjon az új Ifjúsági Otthonnak.
Volt tanácsterme, táncterme, könyvtárszobája, billiárdterme, továbbá tágas kerthelyisége italméréssel, zenével. 1846-ban a kaszinó egyik helyiségében kapott helyet az első becskereki „kisdedóvó intézet”.
Milyen volt egykor a Plank-kert? Téglalap alakú, s az akkor divatos népkertek mintájára készült. A park közepén egy szépen mintázott körönd állt, melytől minden irányba sétányok vezettek. A kert végében áll(t) egy néhány méter magasságú domb (másképpen „hegy”), két dísznek épített, középkori stílusú „vártoronnyal”. (Ma már ebből csak az egyik torony létezik). A domb túlsó felén folytatólagosan helyezkedett el az üvegház és a kertészlak. (Azok helyén jelenleg a vöröskereszt községi szervezetének épülete áll.) A parknak volt nyári köröndje is, ahol térzenét tartottak. Alakját, kinézését az idők során gyakran változtatta, attól függően, hogy ki gondozta, milyen kezekben volt, s ami még fontosabb, hogy milyen volt a városatyák elképzelése a parkkal kapcsolatosan.
Nagysága is idővel változott, pontosabban az idő múltával mindinkább zsugorodott. 1905-ig 2 hold 1.267 szögöl területű volt. 1905-ben, Perisics Zoltán polgármesternek köszönhetően a Limmer-ház telkének kisajátításával féld holdnyival bővült. Valamivel később (1938) Aleksandar Stanojlović írja a Plank-kertről, hogy egy hektárnyi területen fekszik. Az 1966-ban kiadott városmonográfia szerint, a park 16.019 négyzetméteren terül el. 1978-ban már úgy tudták, hogy csak 7.500 négyzetméter a területe…
A Plank-kert rendszeres gondozást igényelt, ami a városi pénztár gyakori pangása miatt nem volt éppen zökkenőmentes. Gondozása a 19. században a vármegyei kertészek feladata volt. A városban ugyanis már a 19. században létezett egy üvegház, ahol több száz fajta virágot termesztettek a megye szükségleteire. Ez a megyei „mintakertészet” az egykori csendőrlaktanya mellett helyezkedett el. 1906-tól a második világháború kezdetéig Oláh Gábor főkertész dolgozott ott, s közel negyven évig a Plank-kertet is ő gondozta.
Ha időrendi sorrendbe vesszük a Plank-kerttel kapcsolatos eseményeket, akkor szembeötlik, hogy az 1850-es és ’60-as évek áldatlanságai után a város szépítésére és csinosítására, így a Plank-kert felfrissítésére is csak valamikor az 1870-es években került sor, Steffulich városkapitány idejében. Az ő nevéhez fűződik Becskerek jelentősebb közművesítése, fásítása, parkosítása. 1873 augusztusában a Wochenblatt című lap elégedetten állapította meg, hogy „Becskerek valóban szépül. A terekre, ahol eddig csak szeméthalmok terjesztették a »kellemes« illatot, most virágokat ültetnek. Azokon a helyeken, amelyeket mintha Trenk-csizma taposott volna, most kertek létesülnek.” Érdekes megemlíteni, hogy éppen Steffulich Mihály idejében javasolták először, hogy a város központjában (ahol addig piactér volt) park, sétány létesüljön. Ez az elképzelés azonban csak fél évszázaddal később valósult meg.
Az 1880-as években is jó kezekben volt a becskereki népkert. 1879 májusában csaknem teljesen újjáéledt. Akkor ugyanis „a város tulajdonát képező kaszinókertet Rósa Ignác vette bérbe, ki azt nemcsak teljes kényelemmel látja el, hanem modern népkertté változtatja át. Ugyanis, a kertben és a régi üvegházban, melyet teremmé változtatott át, restauratio lesz, ahol jó bort és sört, valamint hideg étkeket szolgáltat a közönségnek, elegendő kényelmes pad, zene részére igen csinos pavillon, hintalövölde, tekepálya s több mulattató tárgy van felállítva, gondoskodva van, hogy ott kicsi-nagyja mulatságot és szórakozást találjon. Reggelenként ásványvizeket tart az azt használó közönség kényelmére, a volt üvegházban táncvigalmakat is lehet rendezni, egyszóval népkertünk lesz, s nem panaszkodhatunk ezután, hogy unalmas nyári napokat kell élnünk, mert nincs hová mennünk. Hetenként kétszer lesz kerti zene, és csak ily alkalommal lesz belépti díj fizetendő, éspedig 10 kr., gyermekek részérére pedig 5 kr., amikből a zene és más kiadások lesznek fedezendők.”
Az 1890-es években a város egyetlen „igazi” parkja már kicsinynek bizonyult, s a becskerekiek a sajtó hasábjain is vitát nyitottak a város zöldövezeteiről, parkjairól, sétányairól. Akkortájt a parkosítás olyan „égetően aktuálissá” vált Becskereken, hogy a városatyák egy kertészeti bizottságot alakítottak, amely 1892 júliusában, többek között, a polgárok közönyére panaszkodott: „Köztudomású városunkban ama szomorú tény, hogy a város összlakosságának egészségi viszonyaira oly felette fontos és üdvös sétatérkérdés tekintetében nagyfokú közönnyel találkozunk minden egyes esetben…”
Néhány évvel később, 1896-ban már javult valamelyest a helyzet. A lapok is arról tudósítottak, hogy a Plank-kert napról-napra csinosodik: „Az elhagyott részeket lassankint virágokkal ültetik be, úgyhogy nemsokára valóságos kis paradicsom lesz ez a kedves park. Legújabban egy egész sereg új padot szereztek be a közönség számára, úgyhogy most egy útja sincs a kertnek, amelyiken nem lehet lepihenni.”
A huszadik század első éveiben Nagybecskerek kertészeti bizottsága (parkbizottság) ismét napirendre tűzte a Plank-kert korszerűsítését, és javasolta, hogy a parkban levő „hegyet” távolítsák el, s ezzel is bővítsék a zöldterületet. Ezt nem fogadták el, hanem csak egyik változatát, mely szerint a hegyen keresztül alagutat kellene fúrni, emellett kutat is, öntözésre. Úgyszintén megállapodtak abban, hogy el kell távolítani az üveggel borított melegágyakat, továbbá indítványozták a park elkerítését is, azzal, hogy a kerítésen belül fasorokat ültetnek. 1902-ben készült el a kovácsoltvas-kerítés a park körül. Addig csupán bokrokkal volt elkerítve. 1903-ban felújították a kert közvilágítását: a petróleumlámpákat hat villanyégő váltotta fel.
Milyen élet is folyt egykor a kaszinóban és a Plank-kertben, s kik látogatták? Lauka Gusztáv koszorús költő, Petőfi barátja, egy helyen szellemesen jegyezte meg, hogy a „kaszinókertben az árnyékot a dajkák, a zenét a gyermekek képviselik.” De nemcsak dajkák, gyermekek és nyugdíjasok pihentek ott meg, hanem politikusok, írók, vármegyei elöljárók, tisztek, kereskedők és cselédek is. Látogatóiról kötetet lehetne írni.
Külön fejezet illetné meg a kaszinókertben tartott fényes bálokat és táncmulatságokat. A kávéház és vendéglő helyiségeit a kaszinó vezetősége évről-évre bérbe adta. A becskerekiek szívesen eljártak a Plank-kertbe térzenét hallgatni. Már az 1870-es évektől kezdődően a nyári hónapokban rendszeresen szerveztek térzenét, amelyet gyakran táncmulatság követett.
A kádfürdő a Plank-kert végében, a kaszinó épülete mögött helyezkedett el, s ott már az 1860-as években nemcsak egyszerű, hideg és meleg fürdő volt, hanem kínálatában volt még „jeges-, gyógynövény- és sófürdő” is. A huszadik század első éveiben is teljes kapacitással üzemelt a kádfürdő, s egész nap nyitva tartott. A gőzfürdőt délelőttönként naponta látogathatta a férfiközönség, a hölgyek pedig kedden és pénteken délután. A vidéki hölgyek számára a gőzfürdő mindennap délben állt rendelkezésre.
Kisebb-nagyobb átalakításokkal a kádfürdő még az 1960-as években is működött. A Plank-kert pedig, ha zsugorodottan és lepusztulva is, még ma is emlékezteti a becskerekieket a „régi szép időkre”, s egykori bőkezű gyógyszerészükre, Plank Ferencre.
Nyitókép: Németh Ferenc archívuma
