A világban nyilván továbbra is zajlanak a csihi-puhik, csak mintha a labdarúgó-világbajnokságról érkező hírek kissé háttérbe szorították volna a róluk szóló beszámolókat. Legalábbis én ezt tapasztalom. És nemcsak a férfiakat foglalkoztatja a dolog, hanem még a nők is erről társalognak! Egyáltalán nem viccelek! A héten kihallgattam az öreglánynak a barátnőjével folytatott tereferéjét. Nem kell azonnal rosszra gondolni, ha akartam, ha nem, kénytelen voltam, merthogy az asszonyságok kihangosítva trécseltek a mëszëndzsëren.
A nőce arra panaszkodott, hogy amióta elkezdődött ez a fránya foci-vébé, a férje uopste nem foglalkozik vele, hanem csak azt a nyavalyás futballt nézi egész este meg éjszaka, olykor felhúzza az órát, hogy hajnalban felkeljen megnézni az újabb labdakergetőzést. Megáll az ész! Amama azt tanácsolta neki, hogy ne fogja fel ilyen tragikusan a helyzetet, nézze inkább a dolog pozitív oldalát. Itt kezdtem el hegyezni a fülemet! Elmondta, hogy neki az a tapasztalata, hogy az öreg ilyenkor mindig vidám, legalábbis nem olyan feszült és ideges, mint általában. No meg jófej! A muter csak odaáll a tévé elé, amikor éppen megy a mérkőzés, és megkérdi, mit szól hozzá, ha vásárol valamelyik szobába egy új függönyt vagy szőnyeget, éppen látott leárazva néhány szépet. Atata erre mindig azt mondja, ha arra vágyik, akkor vegyen nyugodtan, csak menjen már a képernyő elől, mire ő elmegy és megveszi, amire éppen szüksége van.
Nem tudom, hogy a precíz statisztikusok készítenek-e kimutatást arról, hogy a foci-vébé alatt mekkora növekedést mutat a firhangok, a szőttesek, no meg a drága rucik, tűsarkú cipellők meg fënszi táskák eladása világviszonylatban, ha igen, nagyon kíváncsi lennék az adatokra.
A gúnyáról jut eszembe! Az öreglány odavan a szép ruhaneműkért, azt szeretné, ha mindig csinosan öltözködnénk. A napokban felvilágosítottam, hogy ez irtó káros hozzáállás az élethez meg a bolygónkhoz, merthogy éppen a divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, úgyhogy nem baj, ha nem vásárolunk minden eseményre új hacukát.
A fater teljesen egyetértett velem. A környezetvédelmi szempontok mellett őt még az is piszokul zavarja, hogy a sok cucctól már alig lehet mozdulni a házban. Mert attól, hogy veszünk valami újat, a régi holmik közül semmitől sem zabadulunk meg, és az évek során annyi minden felhalmozódott, hogy már mi sem tudjuk igazából, mi mindenünk van. Ennek ellenére, ha mennünk kell valahová, amama első mondata természetesen úgy hangzik: „Nincs mit felvennem!” Ettől a megjegyzéstől az öreg meg én falra tudnánk mászni. És szerintem, ha alkalmunk adódna rá, mire a muter elkészül, mi ketten még a kínai Nagyfalat is megmásznánk – mindkét oldalról!
– Én csak azt remélem, Tematild, hogy valahol valaki számolja a zösszes várakozással töltött időmet, és egyszer majd valahol visszakapom mindet – ábrándoza atata.
– Ugyan ne filozofálj, Tegyula, inkább azt áruld el, lehet-e már tudni, hogy mikor lesznek a sokat emlegetett választások! – kíváncsiskoda az öreglány.
– Ez a honi politika legnagyobb misztériuma – válaszola a fater. – Vučko nemrég az Instán sejtelmesen azt üzente, hogy „alkalmunk lesz választani Zerbia múltja és jövője között”. Csak elfelejtette pontosítani, melyik múltra gondol. Mert nekem hirtelen többféle is eszembe jutott.
– Nem kell folyton a múltat emlegetni, pláne felhánytorgatni! – figyelmezteté amama. – Az soha semmi jóhoz nem vezet.
– Valahol előre gondolnak arra, hogy a múlt ne váljon kínossá – ismerteté az öreg. – Például Magyarhonban a héten korlátozták a miniszterelnöki ciklust: egy személy maximum két mandátumban, avagy nyolc évig lehet kormányfő.
– És erre miért volt szükség? – érdeklőde a muter.
– Önvédelemből – magyarázá atata. – Merthogy a hatalom torzít. Minél régebb óta és minél nagyobb beleéléssel gyakorolja valaki, annál inkább. Az, aki sokat van hatalmon, törvényszerűen elszakad a valóságtól, torzul a tisztánlátása, s rendszerint aligha marad körülötte olyasvalaki, aki megmondhatná neki, ha valami visszást tesz.
– Már értem – gondola bele az öreglány. – Ilyenkor csak a bólogatók maradnak, akik abban versengenek egymás közt, hogy ki mondja el meggyőzőbben a népnek az egybites üzeneteket.
– Holott a zélet sokkal összetettebb – állapítá meg a fater. – Elnézve a vébé-meccseket, még a fociban sem működik már a túl leegyszerűsített kommunikáció, hogy aszondja: fuss előre, szerezd meg a labdát és rúgj gólt! Minden esetben ki kell dolgozni a megfelelő taktikát.
– Érdekes, hogy bármiről is beszéljünk éppen – csipkelőde amama –, valahogy mindig visszakanyarodunk a futballhoz.
– Azért, mert nagyon sok mindenre jó a foci-vébé – világíta rá az öreg. – Például arra is, hogy kitágítsuk földrajztudásunkat. Ugyan mikor hallottunk volna a 150 ezer lakosú, a Karib-tenger déli részén található, Curaçao névre hallgató szigetországról, ha nem jut ki a tornára?!
– Ők ott vannak, a magyar és a zerb válogatott meg nuku?! – értetlenkede a muter.
– Errefelé erősebb a konkurencia – indokolá meg atata.
– Úgy tűnik, mindenre van magyarázat – sóhajta az öreglány. – No de ha már felfedezted magadnak ezt az egzotikus helyet, akkor elvihetnél bennünket oda nyaralni. Nehogy már lemaradjunk a Zacsekéktől!
– Most akkor nyaralni szeretnél, vagy versengeni a zomzédokkal?! – kérdé a fater. – Különben is a Zacsekék nem a világ végére mentek, hanem csak ide a közelbe, Montenegróba.
– Amíg lehet – mondá amama. – Hamarosan a cérnagórácok belépnek az EU-ba, és majd minden határátlépéskor fotózkodnunk kell.
– A ruszkik is új turistaparadicsomot fedeztek fel maguknak – tájékoztata az öreg. – Egyre többen Észak-Koreába mennek üdülni a Rakétaembernek becézett Kimékhez.
– Tudom, hogy ezzel el akarod venni a kedvem a nyaralástól – jegyzé meg a muter –, de emlékeztetlek: nem fog menni!
– Különben nem jó időszak a mostani a nyaralásra – morfondíroza atata. – Azt olvastam, hogy a közel-keleti konfliktus miatt húsz százalékkal is megdrágul az üzemanyag, ami felsrófolja a nyaralási árakat.
– Érdekes, hogy a foci-vébére érkező zurkolók erre fittyet hánynak – epéskede az öreglány.
– Lám, ezúttal te hoztad fel a foci-vébét! – kuncoga a fater.
– Amúgy meg, ha netán lemaradtál volna róla, bejelentették az iráni háború befejezését – közlé amama. – Megnyílik a Hormuzi-szoros, meg hamarosan visszaesnek az árak!
– Hát én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy tudjam: az árak, ha már egyszer felmentek, nem nagyon fognak visszaesni, legfeljebb megállnak a növekedésben – tamáskoda az öreg. – Egyébként pedig csak bizonyos keretegyezményt fogadtak el a felek, a végleges békemegállapodás kidolgozására még hatvan napot szántak.
– Jó munkához idő kell! – szögezé le a muter.
– Plusz eszköz és szakember – fűzé hozzá atata, és elmesséle egy viccet.
Az ipse telefonon felhívja a kórházat, hogy időpontot kérjen mágneses rezonancia vizsgálatra.
– 2031. augusztus 28-a – mondja neki némi várakoztatás után a nővér.
– Délelőtt vagy délután?
– Miért kérdi ezt?!
– Mert éppen aznap jön a szobafestő!
Pistike, focilázban okosodó kisfilozófus
