HETI KÖRKÉRDÉS
Részt vesz farsangi álarcos felvonuláson?
Igen, minden évben. 6%
Tavaly voltam először, és megtetszett. 0%
Egyszer részt vettem, lehet újra elmegyek. 8%
Nem érdekel a farsang. 86%
Egy régi fénykép akad a kezembe: három gyermek áll rajta – szürke kisegérnek öltözött kislány, középen Piroskának öltözött kislány, valamint kártyalapnak öltözött kisfiú. Az egérke voltam én, mellettem pedig két gyermekkori barátom („Piroska” immáron 33 éve a legjobb barátnőm, a „kártyalap” pedig az ő bátyja; a szomszédban laktak, mondhatni sülve-főve együtt voltunk). Még ma is szívesen emlékszünk vissza erre a farsangi mulatságra, amikor az óvodából elindulva besétáltunk a város központjába, hogy a többi óvodással együtt űzzük el a telet Zenta Fő terén. Sohasem felejtem el, mennyire nyomott a kartonból készített egérorrom, a farkincát pedig végig húztam a sáros járdán. Több farsangi mulatságra nem emlékszem. Halvány foszlányok felvillannak arról, ahogyan álarcokat készítünk egy-egy óvodai foglalkozáson, de ilyen vagy ehhez hasonló farsangi parti nem ugrik be.
Hatodik osztályos voltam, amikor ismét jelmezes bulira került sor. Ha emlékeim nem csalnak, az osztálytársaimmal mi kezdeményeztük, hogy szervezzenek farsangot az iskolában. Hogy pontosan ki minek öltözött, arra már nem emlékszem tisztán, én szobalány voltam, de jó pár Hermione is megjelent a buliban, hiszen akkor robbant be a Harry Potter-sorozat első kötete, és talán vele együtt a film is, sok rajongó volt az iskolában.
Ma már édesanyaként a kisfiam jelmezeit készítem el. Első évben beteg volt a farsangi időszakban, így bizonytalanná vált, hogy a bulira meggyógyul-e. Szerencsére igen, és hirtelen ötlettől vezérelve rappernek öltöztettük be, ám igazából úgy nézett ki, mint aki egy laza farmernadrágos-farmeringes szettet választott aznapra. A következő évben hasonlóképpen jártunk: elkészült a jelzőlámpajelmez, sajnos azonban nem tudta bemutatni az oviban, mert ismét elért bennünket a fránya vírus. Harmadik évben már szerencsénk volt, és végre részt tudott venni a mulatságon, jelmezben, úgy, ahogy kellett. Tűzoltónak öltözött be, én készítettem hozzá tűzoltóautót, amelyet magára akasztott. Sok órát töltöttem el a földön ülve, a fejem búbján is ragasztó volt, már teljesen belegabalyodtam a kartonpapírokba, de minden perce megérte. Tavaly kitaláltuk, hogy legóember lesz, viszont nem egyszerű, hanem Amerika Kapitány. Napokig a földön ültem, festettem, vágtam, ragasztottam, gondolkodtam, logikáztam, de csak összeállt minden, a pajzs is elkészült mellé, és újra sikerült – úgy gondolom – egyedi jelmezt kreálnom. Most ismét eljött a jelmezkészítés pillanata, de arra kértem, valami könnyű legyen, hiszen az anyja ismét visszaült az iskolapadba, nagyban tombol a vizsgaidőszak, mellette még a munkahelyen is teljesíteni kell, ám az anyai kreativitás nem hagy nyugodni, és a lelkiismeretem sem engedi, hogy netről rendelt jelmezzel engedjem el. Igen, könnyebb lenne, lehet szebb is, de tudom, ő is másként viseli azt a jelmezt, meg hát nem hiszem, hogy akkora bajban van az óvoda, hogy egy 26. Pókemberre, esetleg Batmanre szükség lenne ott. Igaz, ő Sonic sündisznót mondta elsőre, azt is legóváltozatban. Meggyőztem, hogy legyen pattogatott kukoricás doboz. Belement, tetszett is neki, kompromisszumra jutottunk.
Ha eltekintünk ezektől az emlékektől, az óvodáskortól, és rápillantunk a körkérdésünk eredményére, azzal kell szembesülnünk, hogy a felnőtteket már kevésbé érdekli a farsang. Csupán néhány százalékuk az, aki még hajlandó jelmezt ölteni, emellett inkább már csak azok körében él jobban, akik a néphagyomány tisztelői, népzenészek vagy a táncházmozgalom tagjai. Ezek a csoportok és egyesületek még hűen őrzik az ünnephez kapcsolódó hagyományokat, szokásokat, és igyekeznek minél jobban továbbadni az utókor számára. Ráfoghatjuk a rohanó világra, az időhiányra, a folytonos mókuskerékre, de nem mehetünk el amellett, hogy ez a nap sokkal többről szól, mint a jelmezekről és a fánksütésről. Új időszak veszi kezdetét, egy csendesebb, magunkba révedős, amely felkészít bennünket a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadására. Ezt a bensőségesebb időszakot hozza el nekünk a hangos farsang, amikor kereplőkkel, jelmezekkel igyekszünk elűzni a telet, vele együtt a hideggel, szürkeséggel együtt járó rosszkedvet. Számomra öröm nézni, amikor egy-egy farsangi eseményről tudósítok, azt a sok boldog gyermeket, és azt is, ahogyan a felnőttek is jelmezt öltenek. Szívemhez különösen közel áll a felsőhegyi farsang, amelyet hagyományosan húshagyókedden tartanak. A falu apraja-nagyja összegyűlik ilyenkor, a központ megtelik jelmezes gyermekekkel, tanítókkal, pedagógusokkal, az asszonyok sütik a fánkot, a falubeliek pedig eljönnek megnézni, vagy csak kikönyökölnek az ablakba, hogy lássák a felvonulást. Úgy érzem, ezek a pillanatok azok, amelyek még reményt adnak arra, hogy a hagyomány tovább él, és egyszer, amikor ismét lelassul a világ, „menő” lesz.
Nyitókép: Családi archívum
