A méret számít

A méret számít, de még mennyire! Ha túl kicsi, egész biztosan nem jó. Ha túl nagy, akkor se jó, de a nagy méret nagy feltűnést kelt, meglátják azok is, akik egyébként nem vesznek észre semmit. A viszketegségek kielégítésére mindenképp a nagy dolgok ajánlatosak; jól tudták ezt a Cadillac mérnökei is, akik a múlt évszázad 60-as éveinek végén megtervezték a világ legnagyobb autóját. Az interneten nemrégiben rábukkantunk a valaha sorozatban legyártott, legnagyobb és legkisebb gépkocsikat felsorakoztató plakátra, ezen jól látszik a különbség a legnagyobb és a legkisebb között. A múlt héten az 1962-ben megjelent Peel P50-es törpeautóval foglalkoztunk, amely a maga 1,37 méteres hosszával mostanáig rekordtartó. A plakát másik felén az 1971-ben piacra dobott, 6,7 méteres Cadillac látható, Serises 75L jelzéssel.

A Cadillac Series 70 (70-es és 75-ös modellek) V8-as motorral szerelt autósorozat volt, az 1930-as évektől egészen az 1980-as évekig gyártották darabjait. A modell az 1935-ös 355E típust váltotta fel a gyár központi termékeként, éppen akkor, amikor a jóval olcsóbb Series 60 is megjelent. A Series 72 és a Series 67 hasonló volt a Series 75-höz, de a 72-est valamivel rövidebb, a 67-est pedig valamivel hosszabb tengelytávval készítették. A Series 72 csak 1940-ben, míg a Series 67 csak 1941-ben és 1942-ben készült. A második világháború utáni korszakban ez volt a Cadillac csúcsmodellje, valamint a gyár hivatalos limuzinkínálata.

A rövid tengelytávú Series 70 gyártása 1938-ban megszűnt, de rövid időre visszatért 1957–1958-ban a viszonylag drága, négyajtós hardtop változatban, Series 70 Eldorado Brougham néven. A hosszú tengelytávú Series 75 végső változatát 1987-ben gyártották.

Mint ahogy az a GM nagyméretű modelljeinek esetében történt, a Series 75-öt 1971-re teljesen újratervezték. Az új karosszériák olyan rekordszélességet kínáltak vállmagasságban, amelyet csak a kilencvenes évek GM hátsókerék-meghajtású típusai értek utol. Az új, külső jellemzői közé tartoztak a szélesen elhelyezett négyszögletes fényszórópárok, a V alakú, rácsos hűtőrács, a masszív lökhárítók, a díszített orr-rész Cadillac-címerrel, a fender skirt, azaz a kerék feletti kinyúló sárvédő tetején elhelyezett irányjelző lámpák, a krómozott hátsó lámpák, a süllyesztett rendszámtartó, valamint az ismét felkerülő hátsó kerékborítások.

A felszereltséghez tartozott az automata szintszabályozás, az automata klímaberendezés, a hátsóablak-páramentesítő, valamint négy különálló hamutartó hátul. Külön rendelhető volt a kézzel illesztett, párnázott viniltető, amely többféle stílusban készült. A kínálatban volt háromszög alakú „coach” ablakokkal vagy teljesen fedett hátsó negyedrésszel is. A limuzinváltozat külön tetőbe vágott ajtókat, sofőr–utas elválasztó falat és speciális kárpitozást is kapott.

1971-ben a Series 75 megújult karosszériát kapott. Nagy, széles vállrészek, magas hűtőmaszk, hangsúlyos krómozás jellemezte. Szokatlan a beltér szélessége: például a hátsó utastérben a vállszélesség (~64.0 in) rekordnagyságú volt. A limuzinváltozat akár 9 üléses is lehetett, hiszen a „jump seats” (felnyitható ülőke) is része volt a konfigurációnak. A kényelmi felszereltséghez tartozott az elektromos ablakemelő, az elektromos ajtózár, a speciális, belső vezérlőpanel hátul is, így a hátul utazók kényelme is messzemenően jó volt. A 1971-es Series 75 limuzinokból korlátozott darabszám készült. Egyes források szerint a Factory Formal Limousine-változatból csak 848 darab. A típus hatalmas nyomatékkal – egyes példányok 525 ft-lb körülivel – büszkélkedett. Az autók tehát nagyon súlyosak voltak, „land yacht”, azaz útijacht jellegük erős – nem a gyorsulásról, hanem a nyugodt, impozáns utazási élményről szóltak.