2025. augusztus 20., szerda
KEREKEKEN

Kerekek alatt

Rovatunk irányadó címe a Kerekeken. Ez alá az elnevezés alá nagyon sok mindent be lehet szorítani: repülőzést, hajócsavaros hajózást, kerékpározást és rollerezést, de még akár egy T55-ös szovjet tankot is. Pontosabban egy Fityó kerekei alá.

A Vukovári és a ma Trpimir kenézről elnevezett utcák, azaz sugárutak kereszteződésénél Eszék belvárosában 1991. június 27-én 19.30-kor, az akkori Jugoszláv Néphadsereg átvonuló páncélosainak sofőrjei nem sokat teketóriáztak az útjukba szándékosan vagy véletlenszerűen leparkolt személyautók láttán. A tankok lassítás nélkül nyomultak előre, maguk alá gyúrva mindazt, ami útjukban állt, az utcákra vonuló, tiltakozó polgárság hatalmas megrökönyödésére. Az eszékiek nem akartak hinni a szemüknek. Az azóta eltelt bő 34 év során már beépült a köztudatba az a képsor, amelyen az aznap diribdarabra taposott kis piros Fityó vesztét rögzítették. A felvételen jól látszik, hogy nem csak a pros Fityó fejezte be aznap közúti pályafutását, összetapostak egy narancssárga Citroën GS-t, egy Škoda Favoritra hasonlító autót bepréseltek a városi közlekedési közvállalat autóbusza alá, és egy fehér Yugót is szinte a felismerhetetlenségig összegyűrték a lánctalpak. A piros Fityót egy Branko nevű, Višnjevac településen lakó ember hagyta az útkereszteződés közepén, szándékosan, néhány másodperccel a tolólapáttal felszerelt lánctalpas érkezése és áthaladása előtt. Ilyen módon fejezte ki ellenszenvét a bevonulók iránt. A 20442-es rendszámjelzésű T55-ös sofőrje lassítás nélkül elsöpörte a kisautót, hozzápréselve azt a városi közlekedési közvállalat azokban az időkben különösen népszerű, Ikarus Ik–111-es autóbuszához.
 

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

A Fityóból 860 kilónyi rossz vas maradt az aszfalton, felaprózva. – Felvételezd, hogy lássa Európa! – kiabálták a videókamerát szorongatónak az összesereglettek.

Az emlékművet két évtizeddel a történtek után állították, egy csoport helybeli alkotó ötlete nyomán. Idestova másfél évtizede emlékezteti a szomszédos város lakóit arra, hogy erőszakkal nem oldható meg semmilyen gond, a nézeteltérések csakis kiegyezéssel egyengethetők. Lánctalpakkal legfeljebb kisebb autók simíthatók el.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Szeli Balázs felvétele