Nemrég került elő a bajsai Zákó-család újvidéki magántulajdonban lévő családi irategyütteséből, igazi irodalomtörténeti kuriózumként, Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) A Reményhez című, ismert és népszerű költeményének egy kéziratos szövegvariánsa, amely első ízben kerül itt közlésre.
A költemény ősszövegének keresésére, (Nagy Gábor óta) többen is vállalkoztak, ám úgy tűnik, sikertelen kimenettel. Juhász Géza 1966-ban az Irodalomtörténeti Közleményekben néhány kiadatlan Csokonai-szövegváltozatról értekezve, A Reményhez ősalakját egy (1806 és 1824 közötti) sárospataki kéziratos énekeskönyv 167. oldalán vélte meglelni, ahol a verset, a jól ismert, Földiekkel jádzó… sora vezette be (Juhász 1966, 405–406). Valamivel később, 1873-ban Csetri Lajos a költemény ősszövegét Kazinczy Ferenc Tübingai pályairatában vélte felfedezni, amelyben azt Kazinczy teljes egészében közölte (Csetri 1973, 687). Sajnos idáig ezek közül egyik sem bizonyult hitelesnek. Az újabb „ősszövegelméletek” közül, a 21. század elején figyelmet érdemel Szilágyi Ferenc nézete, aki Kontz Benjamin kéziratos, debreceni gyűjteményében (a 71–73. oldalon) A Reményhez című költemény ötödik „pótversszakára” figyelt fel, kifejtve, hogy ez az érdekes ötödik szakasz „esetleg az ősszövegből származik” (Szilágyi 2002, 721). Ezt az ötödik szakaszt idézi is:
„Engem a’ hamis vád
Es a’ hamis hír
Elnyomván éltemet
Készen vár a sír”
(Szilágyi 2002, 721).
Ez azért is figyelemre méltó, mert az általunk felfedezett Zákó-féle verskézirat ötödik szakaszának utolsó két sora, csaknem teljesen megegyező vele.
Szilágyi egyébként utal egy másodforrásból származó adatra, s annak nyomán állítja, hogy a költemény, „ha nem is teljes szövegével, az ún. váci Énekes Gyűjtemény állítólagos 1799-i első kiadásában is megvolt”, amelyet Máramarosi Gottlieb Antal nyomdász adott közre. E gyűjteménynek ponyvaárusításban olyan sikere volt, hogy 1803-ban (de később is), újra megjelentette (Szilágyi 2002, 718). Ebben a munkában láthatott napvilágot a vers ősszövege, ám példánya – amely perdöntő bizonyíték lenne – nem maradt fenn.
A ZÁKÓ-FÉLE KÉZIRAT „TOLDALÉKAI” ÉS „MÓDOSÍTÁSAI”
A Reményhez most meglelt kézirata sorrendben a második ismert szövegvariánsa a déli végekről. A Stoll-féle bibliográfia ugyanis számon tartja (a 710. tételszám alatt) Fuchs Mihály kéziratos énekeskönyvét, amely „íratott Bébán”, a Bánságban 1823-ban, s amely a „Mindenféle Éneketskék” fejezetben e Csokonai-verset is közli (Stoll, 2002). Az újvidéki szövegvariáns valamelyest hosszabb az eredetinél, lévén, hogy nem négy, hanem öt versszaka van, amellett eltérést is mutat mind a korábbi, mind a későbbi szövegekhez képest. (Itt betűhív átiratban adjuk közre.)
„Ékes Daal
Földiekkel jádzó Égi tünemény
Istenségnek láttzo tsalfa vak Remény
Kit teremt magának a boldogtalan
Mint Vid Angyalának bokol untalan
Sima száddal mit ketsegtetsz
Miért nevetz felém?
Kettős kedvet mit tsepegtetsz
Még most is belém?
Tsak maradj magadnak biztató valál
Hittem szép szavadnak, mégis még is megtsalál.
2.
Kertem Narczisokkal végig ültetted
Tsörgő patakommal fáim éltetted
Rám ezer virággal szórtad a Tavaszt
Égi boldogsággal fűszerezted azt.
Gondolatom minden reggel
Mint a fürge méh
Repdestek a fris meleggel
Rozsáim felé.
Egy héjjat ösmértem Örömimnek még
Lilla szivet kértem megadta az Ég.
3.
Jaj de fris Rozsáim elhervadtanak
Forrásim, Zöld fáim ki száradának
Tavaszi Vígságom téli bura vált
Régi jó Világom méltatlanra szált
Oh tsak Lilát hagytad volna,
Tsak magát nekem
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem
Karja közt a búkat elfelejteném
S a gyöngy koszurúkat meg érdemleném
4.
Hagy el oh Reménység hagy el engemet
Úgy is e keménység engem eltemet
Érzem e kéttségben volt erőm elhágy
Fárad testem földben, lelkem égbe vágy
Nékem mar ez rét kietlen
A mező ki hűlt
A zengő liget kedvetlen
Minden gyászba dűlt.
Hozd el azt az órát, hozd el oh halál
Melyben lelkem ismét Lilámra talál.
5.
Bús szivem csabitó éltető Remény
Ne legyél már hozzám továbbis kemény
Ne szaporítsd kérem komor Napjaim
Ne neveljed gyászos kínos jajjaim
Elvesztém már az ő szivét
Ő is engemet.
Nem ölelgetheti már hivét
Mivel eltemet
Engem a hamis Vád, és a hamis hír
Elnyomván szivemet készen vár a sír.”
A szövegvariáns olvasásakor azonnal szembeötlik, hogy címe nem A Reményhez, hanem „Ékes Daal”, ami folklorizálódására, énekelt voltára enged következtetni. Ugyanakkor ez esetben is (mint a korábban már említett, Juhász Géza által 1966-ban közölt, s ősszövegnek hitt sárospataki kéziratos énekeskönyv szövegváltozatánál is) nem négy, hanem öt versszaka van (Juhász 1966, 405–406). Ráadásul, a Stoll-féle bibliográfia által ismert, több mint harminc szövegváltozat közül ez az egyetlen, amely nem Földiekkel játszó, hanem Földiekkel jádzó (!) megfogalmazással indul, ami az ötödik szakasz létezését is egybevéve, közelebbi rokonságot mutathat a sárospataki változattal.
De lássuk csak ezt részleteiben is, egybevetve a két változat első három versszakának szövegét.
Az első szakasz teljesen azonos, mindkét szövegben.
A második szakaszban már akadnak variánsok: „mély” helyett „méh”, „repkedtek” helyett „repdesek” olvasható.
A harmadik szakaszban a „mert ez a keménység” helyett „úgyis e keménység” áll; továbbá furcsamód felcserélődött a sorrend és a „Fáradt Lelkem Mennybe, Testem földbe vágy” helyett ez olvasható: „Fáradt testem földbe, lelkem égbe vágy”; a „Most panaszra nem fakadna” helyet olvassuk, hogy „Most panaszra nem hajolna”; a harmadik szakasz utolsó sora, „a gyöngy koszorukat nem irigyleném” helyett pedig ez áll: „a gyöngy koszorukat megérdemelném”. A negyedik szakasz szövege nem állt rendelkezésünkre, s nem tudtuk elvégezni az összehasonlítást, az ötödik szakasz utolsó két sora pedig, mint azt már korábban, Szilágyi Ferenc nyomán említettük, megegyezik a Zákó-féle szöveggel.
