Ma kezdődik a pápaválasztó konklávé, amelyen a bíborosi kollégium 133, 80 évesnél fiatalabb tagja megválasztja a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa utódját. A katolikus egyházfő halála ismét középpontba helyezte a Robert Harris regénye alapján, Edward Berger rendezésében készült, tavaly bemutatott Konklávé (Conclave) című játékfilmet. A mű meglehetős pontossággal ábrázolja a pápaválasztás folyamatát és hátterét. A pápaválasztó bíborosok a konklávé idejére beköltöznek a Vatikánba. Szállásuk a Szent Márta-házban van, ahonnan minden reggel együtt indulnak busszal a vatikáni kerteken keresztül a Sixtus-kápolnába, és esténként együtt is távoznak onnan. A kápolnába bevonuló bíborosokra szabályosan kulccsal, latinul cum clave, rázárják az ajtót. A konklávé kezdete előtt azonban még megteszik azokat az óvintézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy az eljárás alatt a pápaválasztó bíborosokat semmiféle külső hatás ne befolyásolja döntésükben.
A pápaválasztás folyamatát bemutató Konklávé középpontjában a Ralph Fiennes által alakított Thomas Lawrence bíboros, a bíborosi testület dékánja áll, őrá hárul a konklávé lebonyolításának a feladata, neki kell levezényelnie a pápaválasztási procedúrát, ami, legalábbis a film cselekménye szerint, egyáltalán nem egyszerű feladat, különösen attól a pillanattól kezdve, hogy a katolikus egyház legbefolyásosabb vezetői összegyűlnek a Vatikánban. A formai követelmények és szükséges előfeltételek mellett Lawrence bíboros, a pápaválasztási folyamat tisztaságának biztosítása érdekében, a különféle összeesküvések és cselszövések leleplezését is a kötelezettségének érzi. Lelkiismeretes hozzáállásának, meggyőző érvelésének és nyomozói képességeinek köszönhetően nem könnyen, de sikeresen veszi az akadályokat, még ha idegileg igencsak megviseli az ügymenet, amelynek a végére olyan titokra is fényt derít, amelyek alapjaiban rázhatják meg a katolikus egyházat.
A szavazásra jogosult bíborosok maguk közül minősített kétharmados többséggel választanak pápát. A döntés megszületéséig az érintettek naponta többször szavaznak, minden kör után a választócédulákat cérnával felfűzik, és megfelelő vegyi anyag hozzáadásával elégetik. A Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fekete füst azt jelzi a híveknek, hogy a testületnek nem sikerült döntenie, a fehér füst pedig azt, hogy immár új pápa áll a katolikus egyház élén. A filmben négy fő esélyes van: az elhunyt pápa közeli munkatársa, a józan észt képviselő, liberális beállítottságú Aldo Bellini (Stanley Tucci); a hataloméhes Joseph Tremblay (John Lithgow); az őskonzervatív Goffredo Tedesco (Sergio Costellitto); és a szintén meglehetősen idejétmúlt társadalmi nézeteket valló Joshua Adeyemi (Lucian Msamati), aki az első fekete pápa lehetne. Rajtuk kívül minden szavazási körben néhány voksot kap még a dékán, akárcsak a mexikói származású Vincent Benitez (Carlos Diehz) bíboros, kabuli érsek, akinek a létezéséről a konklávé kezdete előtt a többiek közül senkinek sem volt tudomása, mivel az előző pápa titokban nevezte őt ki bíborosnak (cardinale in pectore).
A kiváló forgatókönyvnek köszönhetően a remek cselekményvezetés mellett a film bővelkedik elgondolkodtató eszmefuttatásokban a vallás és a hit tárgykörében. Mivel „a pápaság hatalmas teher”, a sajtó szerint fő esélyesnek tartott Bellini bíboros egy helyen megjegyzi, hogy „épeszű ember nem akarja a pápaságot”, mire a dékán annyit mond: „néhány kollégánk láthatóan vágyik rá”. Amikor az egyik bíboros megkéri a társát, hogy ne szavazzon rá többé, mert ő nem akarja a pápaságot, az illető a következőt mondja: „Azért támogat valaki egy személyt, mert tudja, hogy nem akarja. Azok az emberek veszélyesek, akik igenis akarják.” A hitbeli válság kérdése is végigkíséri a filmet. A mű egyik erősségének számító párbeszédek sorát gazdagítja a váratlanul elhunyt pápáról szóló rövid dialógus is: „A vége felé neki is voltak kétségei.” „A pápa kételkedett Istenben?” „Nem. Istenben soha. Az egyházban vesztette el a hitét.” Töprengésre késztet Lawrence bíborosnak a konklávé kezdetén mondott, nagy port kavaró szentbeszédének alábbi részlete is: „Egyetlen bűn van, amitől minden másnál jobban félek. A bizonyosság. A bizonyosság az egység nagy ellensége. A bizonyosság a tolerancia halálos ellensége. Még Krisztus sem volt bizonyos a végén. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? – kiáltott fel kínjában a kilencedik órában a kereszten. A hitünk éppen azért eleven, mert kéz a kézben jár a kétséggel. Ha csak bizonyosság lenne, és nem lenne kétség, akkor nem lenne rejtély. És ezért nem lenne szükség hitre.”
A Vatikán titokzatos folyosóin játszódó Konklávé lényegében csavaros fordulatokkal teli lélektani politikai thriller, amely arról szól, miféle titkok rejlenek a vatikáni zárt ajtók mögött, hogyan próbálják a bíborosok meggyőzni társaikat arról, hogy az ő favoritjukra szavazzanak, miközben időről időre a hősök közül mindenki magába szállva újraértelmezi múltját, hitét, elkötelezettségét. A film a bíborosokat hús-vér esendő emberekként jeleníti meg, akiket ugyanolyan erények és hibák jellemeznek, mint mindenki mást, így az intrikák, a riválisok hiteltelenítése, sőt a megvesztegetés is a hatalmi harc részét képezi. Nem véletlen hangzik el a kollektív önkritika az egyik bíboros részéről: „Kicsinyes kisembereknek mutatkoztunk. Csak önmagunkkal és a hatalommal foglalkoztunk.” Az izgalmas történet mellett a mű hatásos képekkel operál, különösen magával ragadók a bíborosok érkezését és a külvilág kizárását bemutató képsorok. A feszültséget mindvégig magas szinten tartó, jól felépített mű utolsó negyede bővelkedik a meglepetésekben, amit a legvégén egy megdöbbentő mozzanattal fejel meg.
Katolikus körökből több bírálat is érte az alkotást, többek között azért, mert „gyakorlatilag minden woke hívószót kipipál”, azt az üzenetet hirdeti, hogy „az egyetlen út az egyház számára, ha elfogadja a sokszínűséget”, az egyházi vezetést pedig „a becsvágy és a korrupció melegágyaként ábrázolja”. Mielőtt még elfogadnánk az említett kritikákat, ne veszítsük szem elől, hogy művészi alkotással állunk szemben, amelynek működéséhez konfliktusra, a különböző nézőpontok ütköztetésére van szükség. Ezeknek a biztosításához pedig egyféle szellemi nyitottság kell. Mindennek következtében valóban az az érzése támadhat a nézőnek, hogy a filmben túlsúlyban vannak és előnyt élveznek a progresszív nézetek, ami azonban – azonfelül, hogy teljesen legitim szerzői állásfoglalás – egyáltalán nem jelenti azt, hogy a konzervatív értékek háttérbe szorulnának, vagy kizárólag a szélsőséges vallási vezetők képviselnék őket. E nélkül a nyitottság nélkül valószínűleg el sem készülhetett volna egy ilyen jellegű regény vagy film. Ami viszont elsősorban azért fontos, mert lehetővé teszi, hogy aránylag népszerű formában essen szó a vallási meggyőződéssel kapcsolatos kérdésekről, mint például: mekkora jelentőséggel bír a vallási hit mai világunkban; korunk embere hogyan tud azonosulni a vallási tanokkal; az egyháznak a hagyományokhoz kell ragaszkodnia, vagy inkább a jövőt építenie; a vallási vezetők mennyire érzik magukhoz közel a híveket; vagy éppen milyen társadalmi folyamatokat befolyásolhat a vallási hit. Tulajdonképpen ezeknek a kérdéseknek a kitárgyalására biztosít kiváló keretet a Konklávé thrillerbe ágyazott, érdekfeszítő cselekménye.
Nyitókép: AP via Beta
