Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter szerint Szerbiában kevesebb mint egy év alatt több mint 90 szervátültetést végeztek, és az év végéig ez a szám meghaladja majd a 100-at – amire korábban még nem volt példa.
A miniszter a parlamentben reagált Marina Mijatović, a balliberális Zöld–baloldali front képviselőjének kritikájára, miszerint az ország évek óta nem képes új jogszabályokat elfogadni a transzplantáció területén. Lončar hangsúlyozta, hogy a probléma nem a törvényben, hanem a donorok hiányában rejlik, és kiemelte a Szerb Pravoszláv Egyház támogatásának fontosságát.
Elmondása szerint a szervátültetésre várók ma nagyobb reményt éreznek, mint valaha. A várólisták minden országban léteznek, de Szerbiában rövidebbek, mint a világ más részein. A modern orvosi eszközök, köztük a gamma-kés, beszerzésével pedig a betegeknek már nem kell külföldre utazniuk kezelésre.
Lončar reagált a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) buszbalesettel kapcsolatos hírekre is, tagadva, hogy bárki „élethosszig tartó” orvosi engedéllyel rendelkezne. Hangsúlyozta, hogy minden járművezetőnek életkorától függően rendszeresen orvosi vizsgálatra kell járnia.
A miniszter végül rámutatott: az egészségügy egyik legnagyobb gondja, hogy a lakosság alig 35 százaléka vesz részt a megelőző szűrővizsgálatokon.

Nyitókép: Soha nem végeztek még ennyi szervátültetést Szerbiában. (Kép: Pixabay)