2025. október 20., hétfő
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Egy félidő bőven elég!

Bár a Fulham–Arsenal találkozó első félidejében a vendégek nagy mezőnyfölényben játszottak, nem tudták áttörni a szervezetten védekező hazai védelmen. A pihenőt követően Leandro Trossard combbal bekotorta az Ágyúsok első, mint később kiderült, győztes találatát. A folytatásban Gabriel Martinelli és Viktor Gyökeres ugyan kihagytak néhány lehetőséget, de az Arsenal szurkolói így sem bánkódnak, hiszen kedvenceik továbbra is az első helyen állnak a táblázaton. Hasonló volt a forgatókönyve a Manchester City–Everton bajnokinak, a vendégek egy félidőn át megőrizték kapujuk érintetlenségét. A folytatásban bekövetkezett ötperces rövidzárlat azonban végzetesnek bizonyult számukra, ennyi idő is elegendő volt Erling Haaland számára a duplázáshoz, ami három pontot ért csapatának. A riválisokhoz hasonlóan a Cheslea játékosai is úgy vélték, bőven elég, ha a második negyvenöt percben döntik el az érdemi kérdéseket. A Nottingham elleni idegenbeli találkozó első felvonásában ugyan még a vendéglátó játszott fölényben, a pihenőt követően azonban a kékek Josh Acheampong közeli találatával előnybe kerültek, majd Pedro Neto is betalált a hazai kapuba. Az utolsó percekben Malo Gusto zárta le a mérkőzést.

Angol bajnokság, a 8. forduló: Nottingham–Chelsea 0:3, Brighton–Newcastle 2:1, Burnley–Leeds 2:0, Crystal Palace–Bournemouth 3:3, Manchester City–Everton 2:0, Sunderland–Wolves 2:0, Fulham–Arsenal 0:1, Tottenham–Aston Villa 1:2. A Liverpool–Manchester United találkozó lapzárta után ért véget. A West Ham–Brentford mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 24-én, 25-én és 26-án): Leeds–West Ham, Chelsea–Sunderland, Newcastle–Fulham, Manchester United–Brighton, Brentford–Liverpool, Arsenal–Crystal Palace, Aston Villa–Manchester City, Bournemouth–Nottingham, Wolves–Burnley, Everton–Tottenham.

CSATTANÓ A VÉGÉRE
Nem meglepő módon a Barcelona fölényével kezdődött a Girona elleni katalán rangadó. Pedri még az első negyedórában vezetést szerzett a címvédőnek. A Girona ugyanakkor nem roppant össze, sőt Axel Witsel látványos kapáslövésével gyorsan ledolgozta hátrányát. A folytatásban élvezetes találkozót láthattak a nézők, mindkét csapat veszélyesen játszott, a játékosok többször eltalálták a kapufákat is. A kiélezett küzdelem során Hansi Flicket, a Barcelona vezetőedzőjét a játékvezető reklamálás miatt kiállította. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a bírói ráadás harmadik percében Ronald Araújo eldöntötte a mérkőzést. Az Atlético Madrid végig nagy fölényben játszott az Osasuna elleni találkozón. Diego Simeone fiai több ígéretes helyzetet dolgoztak ki, mégis a győztes találatra egészen a második félidő közepéig kellett várni, ekkor Thiago Almada juttatta három ponthoz a matracosokat. A Villarreal–Betis mérkőzésen a sárga tengeralattjáró a második félidő elején Tajon Buchman és Albero Moleiro találatival már kétgólos előnyben volt, ám a folytatásban a duplázó Antonynak köszönhetően a vendégek elkerülték a vereséget.

 

Látványos megmozdulásból nem volt hiány Barcelonában (Fotó: Beta/AP)

Látványos megmozdulásból nem volt hiány Barcelonában (Fotó: Beta/AP)

Spanyol bajnokság, a 9. forduló: Oviedo–Espanyol 0:2, Sevilla–Mallorca1:3, Barcelona–Girona 2:1, Villarreal–Betis 2:2, Atlético–Osasuna 1:0, Elche–Athletic 0:0. A Celta–Real Sociedad, a Levante–Rayo Vallecano és a Getafe–Real Madrid találkozók lapzárta után értek véget. Az Alaves–Valencia mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 24-én, 25-én, 26-án és 27-én): Real Sociedad–Sevilla, Girona–Oviedo, Espanyol–Elche, Athletic–Getafe, Valencia–Villarreal, Mallorca–Levante, Real Madrid–Barcelona, Osasuna–Celta, Rayo Vallecano–Alaves, Betis–Atlético.

SIMEONE BOSSZÚJA
A Torino–Napoli találkozónak a címvédő volt a kimondott esélyese, ennek ellenére a mérkőzés hazai helyzetekkel kezdődött. Az első félidő közepén a vendégek védelmi hibáját kihasználva a nápolyiak korábbi játékosa, Giovanni Simeone megszerezte a Torino vezető találatát. Bizonyára megbánta a Napoli vezetősége, hogy olyan könnyen lemondott Simeonéról, annál is inkább, mert a későbbiek során a több kiváló lehetőség ellenére a bajnokcsapat labdarúgói nem tudtak kiegyenlíteni. A Roma–Inter rangadót Ange-Yoan Bonny korai góljának köszönhetően a milánóiak nyerték meg. A farkasok az első félidőben nem találtak fogást ellenfelükön, a szünetet követően azonban megváltozott a játék képe. A Roma játékosai több hatalmas egyenlítési lehetőséget hagytak veszni, a ziccerek kidolgozásában és elszórakozásában főleg Paulo Dybala jeleskedett. Vasárnap délután a Como vendégeként vereséget szenvedett a bajnokságban eddig veretlen Juventus. A hazaiak Marc-Oliver Kempf találatával kerültek előnybe. A zebramezesek ezen a találkozón rendkívül erőtlennek tűntek, ráadásul a hajrában Nico Paz egy mesteri mozdulattal végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Olasz bajnokság, a 7. forduló: Lecce–Sassuolo 0:0, Pisa–Verona 0:0, Torino–Napoli 1:0, Roma–Inter 0:1, Como–Juventus 2:0, Cagliari–Bologna 0:2, Genoa–Parma 0:0. Az Atalanta–Lazio és a Milan–Fiorentina találkozók lapzárta után értek véget. A Cremonese–Udinese mérkőzést ma játsszák.

A következő forduló (október 24-én, 25-én, és 26-án): Milan–Pisa, Parma–Como, Udinese–Lecce, Napoli–Inter, Cremonese–Atalanta, Torino–Genoa, Sassuolo–Roma, Verona–Cagliari, Fiorentina–Bologna, Lazio–Juventus.

NEGO RÉMÁLMA
Jól indult a Loic Negót is soraiban tudó Le Havre számára a marseille-i vendégszereplés. Meglepetésre ugyanis Yassine Kechta révén a vendégcsapat szerzett vezetést. Negoék öröme azonban nem tartott sokáig, mivel Gauther lloris piros lapot érdemlően szabálytalankodott saját tizenhatosán belül, így a vendégeknek több mint egy órán át emberhátrányban kellett játszaniuk. Ráadásul az esetet követően Mason Greenwood a tizenegyes értékesítésével ki is egyenlített. Az angol játékosnak ettől igencsak megjött a kedve, további három alkalommal is mattolta a Le Havre védelmét. Negoék szenvedésének ezzel nem volt vége, mert Robinho Vaz és Amir Murillo is bevette kapujukat. A féltucat kapott gól mellett enyhe vigasznak számított, hogy Abdoulaye Touré kicsit kozmetikázott az eredményen. Izgalmas csatát vívott egymással a Nice és a Lyon. Az első félidőt követően a hazai csapat tért előnnyel pihenőre, de a második játékrész elején a vendégek közel kerültek az egyenlítéshez, Ainsley Mitland-Niles azonban büntetőt hibázott. A Nice részéről ugyanakkor Hisem Budaui az ellenfél kapuja előtt könyörtelennek bizonyult, és ezzel bebiztosította csapata győzelmét. A bírói játékrészben Pavel Šulc még szépített, de érdemben semmit se befolyásolt. Érdekesen alakult a PSG–Strasbourg bajnoki. A vendégek a második félidő elejére kétgólos előnyre tettek szert, de a szentek ekkor rákapcsoltak, és Goncalo Ramos, valamint Senny Mayulu találataival pontot mentettek.

Francia bajnokság, a 8. forduló: PSG–Strasbourg 3:3, Nice–Lyon 3:2, Angers–Monaco 1:1, Marseille–Le Havre 6:2, Lens–Paris FC 2:1. A Lorient–Brest, a Rennes–Auxerre, a Toulouse–Metz és a Nantes–Lille találkozók lapzárta után értek véget.

A következő forduló (október 24-én, 25-én és 26-án): Paris FC–Nantes, Brest–PSG, Monaco–Toulouse, Lens–Marseille, Lille–Metz, Angers–Lorient, Auxerre–Le Havre, Rennes–Nice, Lyon–Strasbourg. 

HETET EGY CSAPÁSRA
Hetedik bajnokiját is megnyerte a címvédő Bayern München, igaz, ezúttal a Borussia Dortmund ellen igencsak meg kellett szenvedniük a münchenieknek a győzelemért. Jól indult a rangadó a Baryern számára, Joshua Kimmich szögletét követően Harry Kane szerzett vezetést a csapatának. A későbbiekben is a listavezető játszott fölényben, sőt kis szerencsével már a szünetre eldönthette volna a három pont sorsát. A második játékrészben Michael Olise duplázta meg csapata előnyét. Julian Brandt pályára lépése váratlanul izgalmassá tette a rangadót. A támadó gyorsan szépített, majd az utolsó percekben akár egyenlíthetett is volna. Újabb gól azonban már nem született, így a bajorok megnyerték a fontos összecsapást. A Leverkusen gólgazdag találkozón jutott három ponthoz a Maizn vendégeként. A győzelemben fontos szerepet játszott Alejandro Grimaldo, aki kétszer is bevette a hazai kaput. A Leipzig a Hamburg legyőzésével felkapaszkodott a dobogó második fokára. 

Német bajnokság, a 7. forduló: Union Berlin–Mönchengladbach 3:1, Heidenheim–Werder Bremen 2:2, Köln–Augsburg 1:1, Mainz–Leverkusen 3:4, Leipzig–Hamburg 2:1, Wolfsburg–Stuttgart 0:3, Bayern München–Borussia Dortmund 2:1. A Freiburg–Frankfurt és a St. Pauli–Hoffenheim találkozók lapzárta után értek véget.

A következő forduló (október 24-én, 25-én és 26-án): Werder Bremen–Union Berlin, Augsburg–Leipzig, Frankfurt–St. Pauli, Hamburg–Wolfsburg, Hoffenheim–Heidenheim, Mönchengladbach–Bayern München, Borussia Dortmund–Köln, Leverkusen–Freiburg, Stuttgart–Mainz.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Martinelli egyik kísérlete a Fulham ellen (Fotó: Beta/AP)