2024. május 8., szerda

Törvényen kívüliek?

Mason Greenwood, angol válogatott labdarúgó tavaly január óta súlyos problémákkal nézett szembe: korábbi barátnője nemi erőszakkal, testi sértéssel és halálos fenyegetéssel vádolta, kép- és hanganyag alapján az ügyészség szinte azonnal elrendelte a letartóztatását is. Néhány nap múlva azonban óvadék ellenében kiengedték és szabadlábon védekezhetett, majd a feltételek megszegése miatt – újfent felkereste volt barátnőjét, sőt, állítólag együtt is éltek – ismét rács mögé került. Most viszont úgy tűnik, pont kerül az ügy végére, mivel a múlt héten a tanúk visszavonták részvételüket, így a koronaügyészség ejtette a vádakat, s az eljárást megszüntették. A mindössze 21 éves csatár klubja, a Manchester United a botrány kitörésekor azonnal felfüggesztette saját nevelésű játékosát, az egyesület hivatalos ajándékboltjából eltűntek a nevét viselő mezek és a hozzá köthető ereklyék, a szurkolók a már megvásárolt tárgyakat ingyen visszacserélhették. Akárcsak korábban, a Vörös Ördögök ezúttal is egy közleményben reagáltak a történtekre, miszerint a labdarúgóra ezt követően egy belső eljárás is vár, az egyesület mélységesen elítéli a (lehetséges) erőszak minden formáját, a hivatalos intézkedés mellett házon belül is alaposan megvitatják az ügyet. Greenwood egy éve nem lépett pályára, sőt, a csapat edzésein sem vehetett részt, a szponzora azonnal szerződést bontott vele, ennek ellenére az MU természetesen folyósította a heti 75 ezer (!) fontos fizetését, így nélkülöznie biztosan nem kellett.

Mason Greenwood (Fotó: skysports.com)

Mason Greenwood (Fotó: skysports.com)

A fiatal csatár karrierje álomszerűen indult, a Unitednál pallérozódó fiatal 18 évesen már a nagyok között is bemutatkozhatott, majd egy évvel később a felnőtt válogatottba is bekerült, ahol azonban nem sokáig volt maradása. A Nemzetek Ligájában az Izland elleni győztes találkozón nem csak a keretben szerepelt, hanem pályára is lépett, amit a híresztelések szerint azzal igyekezett megünnepelni, hogy csapattársával, Phil Fodennel együtt lányokat hívtak a szobájukba, megszegve ezzel a járványügyi intézkedéseket. Ez fegyelmi eljárást vont maga után, amit követően hamar ki is kerültek a csapatból. Ironikus, hogy a fiatalokat épp vendégeik buktatták le, miután látogatásukról megosztottak egy videót a közösségi médiában, ami futótűzként terjedt...

Csupán néhány héttel Greenwood felmentését megelőzően egy másik labdarúgót, Dani Alvest is szexuális zaklatással vádoltak meg, a brazilok klasszisát a rendőrség azután vette őrizetbe, hogy az egyik barcelonai szórakozóhelyen állítólag zaklatott egy nőt. Az első híresztelések szerint „még csak” azzal kellett szembenéznie, hogy a sértett engedélye nélkül a fehérneműjébe dugta a kezét, később azonban nemi erőszakra módosult a vád. A katalán bíróság hamar tető alá hozta az ügyet, Alvest előzetes letartóztatásba helyezték, óvadék ellenében sem szabadulhat, ugyanakkor a népszerű fogoly már a második börtön vendégszeretetét élvezi, ugyanis az elsőben nem tudták garantálni a biztonságát és a magánélethez való jogát.

Az említett két eset sajnos korántsem egyedi a foci világában. Szexuális zaklatással, családon belüli erőszakkal, vagy épp kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolták már Cristiano Ronaldót, Ryan Giggset, Benjamin Mendyt, Gylfi Sigurdssont vagy Adam Johnsont, viszont a lista ennél sajnos jóval hosszabb – a felsoroltak csak köztudott esetek az elmúlt néhány évből, a jéghegy csúcsa. A labdarúgás egy remekül működő iparág, sokszor túlfizetett szupersztárokkal, akik hajlamosak megfeledkezni esendő emberi mivoltukról, és az alapvető felelősségvállalásról. Általánosítani természetesen hiba lenne, ugyanakkor talán nem túlzás azt állítani, a munkáltató, vagyis az egyesület célja ilyen esetben sem lehet más, mint a „munkás”, az aranytojást tojó tyúk védelme mindenáron – a kirakatban, a nagyközönség számára minden bizonnyal mást közvetítenek, mint ami a színfalak mögött zajlik (például heti 75 ezer fontot fizetni a semmittevésért nem számít épp retorziónak). Ezzel azonban nem csak az áldozatoknak, de az elkövetőknek is azt sugallják, tehetnek gyakorlatilag bármit, a valódi megtorlás a legtöbb esetben elmarad, a halandó emberhez képest a szupersztárok jóval kevesebbel is megúszhatják az esetek jelentős hányadát. Ráadásul az sem mindegy, hogy a bálványként tisztelt sportolók milyen üzenetet közvetítenek ezzel az őket imádó fiatalok és a társadalom számára…

Nyitókép: Mason Greenwood (Fotó: skysports.com)