2026. május 1., péntek
H CSOPORT

Mina fejese első helyet ért

A kolumbiai szurkolók még maradnak Oroszországban (Fotó: Beta/AP)

A kolumbiai szurkolók még maradnak Oroszországban (Fotó: Beta/AP)

Szenegál eddig mindössze egyszer vett részt világbajnokságon, 2002-ben egészen a negyeddöntőig meneteltek. A 2018-as oroszországi vb-n az utolsó, még versenyben lévő afrikai csapatként vágtak neki a Kolumbia elleni összecsapásnak. A dél-amerikaiaknak az egyetlen biztos továbbjutási lehetőséget a győzelem jelentette, így nagy érvágásként érte a válogatottat, amikor a 31. percben James Rodriguez sérülés miatt elhagyta a pályát. Az első félidőben nem sok látnivaló akadt, Szenegál valamelyest aktívabb volt, de Kolumbia többet birtokolta a labdát. A mérkőzés feszült hangulatban folytatódott, az idő fogytával a tét egyre jobban rátelepedett a két együttesre. A gólra egészen a 74. percig vártunk, egy szögletet követően a Barcelona középhátvédje, Yerry Mina immár második fejes gólját szerezte. A középhátvéd fontos taktikai faktor lehet a későbbiekben, hiszen 195 centiméteres magasságával bármikor életveszélyes tud lenni egy rögzített szituációnál. Cisse gárdája az utolsó negyedórára nyomás alá helyezte Ospina kapuját, de az Arsenal hálóőre kiállta a próbát, és nagy érdemei vannak abban, hogy csapata a legjobb 16 között tudhatja magát. Jose Pékerman fiai kissé kalandos úton, de végül csoportelsőként jutnak a nyolcaddöntőbe, ahol a G csoport második helyezettje vár rájuk.

Szamara: Szenegál–Kolumbia 0:1 (0:0)

Szamara Aréna, 41 970 néző, vezette: Milorad Mažić (szerb). Gólszerző: Yerry Mina a 74. percben.

Szenegál: N’Diaye – Gassama, Sane, Koulibaly, Sabaly (Wague, 74.) – Sarr, Kouyate, Gueye, Mane – Keita (Konate, 80.), Niang (Sakho, 86.). Szövetségi kapitány: Aliou Cisse.

Kolumbia: Ospina – Arias, Sanchez, Mina, Mojica – Sanchez, Uribe (Lerma, 83.) – Cuadrado, Quintero, J. Rodriguez (Muriel, 31.) – Falcao (Borja, 89.). Szövetségikapitány: Jose Pékerman.

Magyar ember Magyar Szót érdemel