2026. május 1., péntek
B CSOPORT

Marokkó emelt fővel búcsúzott

Aspas csereként mentette meg a spanyolok bőrét (Fotó: Beta/AP)

Aspas csereként mentette meg a spanyolok bőrét (Fotó: Beta/AP)

Paprikás hangulatban kezdődött a kalinyingrádi mérkőzés, tízpercnyi csontzenét követően azonban már a focival is törődtek a csapatok: a 14. percben Butaib használta ki Iniesta és Ramos ügyetlenkedését, és a kifutó De Gea lábai közt a hálóba lőtt. Öt perc múlva Iniesta némileg jóvátette hibáját, bal oldali begurítása után ugyanis Isco öt méterről a léc alá bombázott. A 25. percben Butaib újból vezetést szerezhetett volna az észak-afrikaiaknak, közeli lövését azonban a spanyol hálóőr hárítani tudta. A 2. játékrész elején Amrabat életerős lövése a felső lécen csattant, a túloldalon pedig a spanyolok egy perc alatt két fejes gólt is szerezhettek volna. A 81. percben a becsületükért küzdő marokkóiak újból vezetést szereztek egy szép fejessel, a lelkesen küzdő afrikai csapatnak azonban nem sikerült megtartania előnyét, a csereként pályára lépő Aspas ugyanis a bírói ráadás első percében egalizálni tudott egy jobb oldali beívelést követően. Az üzbég játékvezető elsőre les miatt nem adta meg a látványos találatot, de a videobírós egyeztetés után megváltoztatta ítéletét. Mivel a csoport másik meccsén 1:1-es döntetlen született, a spanyol válogatott több lőtt góljának köszönhetően az élen végzett a B előjelű kvartettben, ami egyben azt is jelenti, hogy Sergio Ramosék a nyolcaddöntőben a házigazda orosz együttes ellen lépnek majd pályára.

Kalinyingrád: Spanyolország–Marokkó 2:2 (1:1)

Kalinyingrád Stadion, 33 973 néző, vezette: Irmatov (üzbég). Góllövők: Isco a 19., Aspas a 90., illetve Butaib a 14., En Nesziri a 81. percben.

Spanyolország: De Gea, Carvajal, Alba, Piqué, Ramos, Busquets, Alcantara (Asensio, 74.), Silva (Rodrigo, 84.), Diego Costa (Aspas, 74.), Iniesta, Isco. Szövetségi kapitány: Fernando Hierro.

Marokkó: Mohamedi, Dirar, Hakimi, Szaissz, Da Costa, El Ahmadi, Busszufa, Belhanda (Fazsr, 63.), Butaib (En Nesziri, 72.), N. Amrabat, Zijecs (Buhaduz 85.). Szövetségikapitány: Hervé Renard.

Magyar ember Magyar Szót érdemel