Zorana Mihajlović szerb miniszterelnök-helyettes felszólította a labdarúgó-válogatottat, hogy ne foglalkozzon azokkal az állítólagos igazságtalanságokkal, amelyek az oroszországi világbajnokságon érték. „Elég a siránkozásból, vegyétek magatokat komolyan, és készüljetek fel a brazilok elleni meccsre. Úgy jajveszékeltek, mint a nők – és ezt egy nő mondja nektek” – áll a Blic című napilap által közzétett nyilvános levélben. „Elég a játékvezetőkből, Hágából, videobírókból, albánokból, szerbekből, sorsból, összeesküvésből és egy- vagy többfejű madarakból. Munkára, fiúk, veletek vagyunk, és kellő hittel meg lehet verni Brazíliát” – tette hozzá a politikus. A szerbek fellebbeztek a nemzetközi szövetségnél (FIFA), mert véleményük szerint pénteken, a Svájc elleni, 2:1-re elvesztett csoportmérkőzésen Felix Brych játékvezető többször is a kárukra tévedett, például nem adott meg egy jogos büntetőt 1:1-es állásnál, sőt a videoasszisztensekkel sem egyeztetett az esetről. Közben a FIFA fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított a svájci Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri ellen a szerbekkel szembeni mérkőzésen látott gólörömük miatt: az albán jelképnek számító kétfejű sast formázták a kezükkel a találatuk után. Mladen Krstajić szerb szövetségi kapitány ellen pedig azért indult eljárás, mert azt nyilatkozta, Felix Brychnek a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt kellene felelnie cselekedeteiért. A kalinyingrádi vereség után a szerbek a csoportkör utolsó fordulója előtt 3 ponttal a harmadik helyen állnak a 4 pontos Brazília és Svájc mögött.
Mi dönt a továbbjutásról?
A csoportkör utolsó fordulójának mérkőzéseit rendezik hétfőtől csütörtökig az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, s eldől – ahol még kérdéses –, hogy mely csapatok jutnak a legjobb 16 közé, illetve hogy milyen sorrendek alakulnak ki. A helyezések a négyesek első két pozíciójában a további párosítás miatt lényegesek. A nemzetközi szövetség médiacsatornája a harmadik fordulót megelőzően összegezte, mi alapján alakul ki a sorrend. Alapesetben a pontszám, a gólkülönbség, majd a több szerzett találat rangsorol. Abban az esetben, ha a fentiek alapján két vagy több csapatnak azonos a mérlege, az egymás elleni eredményeket veszik figyelembe, azaz három csapat esetén az egymás elleni eredmények alapján kialakult minitabellát. Ezekben az esetekben ugyancsak az így megszerzett több pont, jobb gólkülönbség, több lőtt gól számít. Ha ez mind egyezik, akkor az eddig begyűjtött sárga és piros lapok, azaz a fair play pontok alapján alakul ki a sorrend, végső esetben pedig sorsolnak. Az F csoportban például három csapat hat ponttal végez, ha a svédek legyőzik Mexikót, a németek pedig a dél-koreaiakat. Ez esetben az egymás elleni eredmények számítanak. Korábban a németek 1:0-ra kikaptak a mexikóiaktól, és 2:1-re verték a svédeket, így 2:2-es a gólkülönbségük, míg a svédeké jelenleg 1:2, a mexikóiaké pedig 1:0. Azaz 1:0-s svéd győzelem esetén nekik is 2:2 lenne, a mexikóiaké pedig 1:1, így a közép-amerikaiak búcsúznának. 3:2-es svéd siker viszont már biztosan német búcsút jelentene.



