Szalah (balról) akciógólja sem volt elegendő a pontszerzéshez (Beta/AP)
A két kieső találkozója egy érdekességgel kezdődött: pályára lépett ugyanis az egyiptomi Eszem el-Hadari hálóőr, aki így 45 évesen és 161 naposan a világbajnokságok legidősebb játékosa lett. Történelmi eseményt könyvelhettünk el a 22. percben is, amikor Mohamed Szalah, kihasználva a szaúdi védelem és Al-Moszailem kapus hibáját, előnyhöz juttatta Egyiptomot. 1934 óta ez volt az első akciógól, amit az afrikai ország labdarúgói szereztek világbajnokságon, egyúttal először szerezték meg a „Fáraók” a vezetést egy világbajnoki mérkőzésen. A folytatásban egyre inkább felbátorodtak a szaúdiak, akik az első félidőben két büntetőt is rúghattak. Fahad al-Muvallad tizenegyesét ugyan El-Hadari még bravúrral hárítani tudta, de a második – hosszas videózás után megítélt – büntetőt Szalman al-Fradazs magabiztosan értékesítette. A szünetet követően a szaúdiak könnyen megfordíthatták volna a találkozót, de ekkor még El-Hadari remek védéseivel tartani tudta a döntetlent. Az egyiptomiak a félidő második felében vezettek ugyan néhány támadást, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, és a kaput eltaláló lövésük sem volt. Egyértelműen az ázsiai csapat irányította a játékot, próbálkozásaik viszont rendre célt tévesztettek. Egészen a 95. percig, amikor Szalem al-Davszari megszerezte a hőn áhított szaúdi gólt. Ezzel véget vetett országa 1994 óta tartó nyeretlenségi sorozatának, Egyiptom pedig pont nélkül a csoport utolsó helyén zárta a tornát.
Volgográd: Szaúd-Arábia–Egyiptom 2:1 (1:1)
Volgográd Aréna, 36 823 néző, vezette Roldán (kolumbiai). Gólszerzők: Al-Faradzs a 45+6., Al-Davszari a 95., illetve Szalah a 22. percben.
Szaúd-Arábia: Al-Moszailem – Al-Breik, Osz. Havszavi, M. Havszavi, Al-Sahrani – Bahrebi (Assziri, 65.), Al-Faradzs, Otajf, Al-Mogahvi, Al-Davszari – Al-Muvallad (Al-Sehri, 79.). Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi.
Egyiptom: El-Hadari – Fati, Gaber, Hegazi, Abdel-Safi – Hamed, El-Neni – Szalah, Szaid (Varda, 45+7.), Trézéguet (Kahraba, 81.) – Mohszen (Szobhi, 64.). Szövetségi kapitány: Héctor Cúper



