Suárez laposan csavarta el a sorfal mellett (Beta/AP)
Oroszország először játszott az „idegenbeli”, fehér mezében a 2018-as világbajnokságon, így számukra is jelzésértékű lehet, hogy pont ezt a mérkőzést vesztették el. A találkozó előtt már mindkét válogatott továbbjutott, az egyetlen tét a csoportelsőség volt. Nem kellett sokáig várnunk a gólra, a 10. percben Suárez okosan helyezett szabadrúgása a bal alsóban kötött ki. Az oroszok eddigi hőse, Cserisev ezúttal is betalált, mindebből Uruguay profitált, hiszen Laxalt lövése pattant meg rajta úgy, hogy Akinfejev nem tudta hárítani. A 36. percben gyakorlatilag eldőlt a kvartett sorsa, amikor Szmolnikov második sárgája révén elhagyta a pályát. Cserkeszov együttese a kiállítást követően formációt váltott, csírájában próbálták elfojtani a dél-amerikai támadásokat, kevés sikerrel. A becsületgólt Dzjuba fejese jelenthette volna, de a házigazdák ezen a napon nem találtak be. A rendes játékidő utolsó percében Cavani állította be a végeredményt. A két csapat egyaránt a legjobb 16 között tudhatja magát, a hétfő esti mérkőzéseket már nyugodt szemmel kísérhették figyelemmel.
Szamara: Uruguay–Oroszország 3:0 (2:0)
Szamara Aréna, 41 970 néző, vezette: Diedhiou Malang (szenegáli). Gólszerzők: Suárez a 10., Cserisev (öngól) a 23. és Cavani a 90. percben. Piros lap: Szmolnikov (két sárga) a 36. percben.
Uruguay: Muslera – Coates, Godin, Cáceres – Torreia, Vecino, Nandez (Rodriguez, 73.), Betancur (De Arrascaeta, 63.), Laxalt – Cavani (Gomez, 93.), Suárez. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez.
Oroszország: Akinfejev – Szmolnikov, Ignasevics, Kutepov, Kudrjasov – Zobnin, Gazinszkij (Kuzjajev, 46.), Szamedov, Cserisev (Fernandes, 38.), Mirancsuk (Szmolov, 60.) – Dzjuba. Szövetségi kapitány: Sztaniszlav Cserkeszov.
A CSOPORT (VÉGSŐ ÁLLÁS)
|
1. Uruguay |
3 |
3 |
0 |
0 |
5:0 |
9 |
|
2. Oroszország |
3 |
2 |
0 |
1 |
8:4 |
6 |
|
3. Szaúd-Arábia |
3 |
1 |
0 |
2 |
2:7 |
3 |
|
4. Egyiptom |
3 |
0 |
0 |
3 |
2:6 |
0 |



