Az izlandiak nem bírtak Nigériával (Fotó: Beta/AP)
Az izlandi labdarúgás a 2010-es évek elején őrületes fejlődésnek indult, már a négy évvel ezelőtti vb-re is majdnem kijutottak, a világ figyelmét viszont egyértelműen a 2016-os Eb-n hívta fel magára a válogatott. Nigéria a világbajnokságokon aratott győzelmeinek mindegyikét európai csapatok ellen szerezte, Babangida korábbi válogatott labdarúgó pedig úgy nyilatkozott, hogy ez a gárda akár a negyeddöntőig is eljuthat. Az első félidő a már-már szokásosnak mondható gól nélküli döntetlennel zárult, de szerencsére a második játékrészre felélénkültek a csapatok. Ez különösen igaz az afrikaiakra, akik a 49. percben egy villámgyors támadás végén Musa góljával megszerezték a vezetést. Bő húsz perc elteltével ismét a CSZKA Moszkva csatára volt eredményes, miután két védőt is elfektetett. Az izlandiak még visszajöhettek volna a meccsbe, ám G. Sigurdsson elhibázta a tizenegyest. A D csoport utolsó körében hatalmas csaták várhatóak. Jelenleg Nigéria a második, de amennyiben kikapnak Argentínától, Izland pedig nem képes megverni Horvátországot, a dél-amerikai együttes kvalifikálja magát a legjobb 16 közé.
Volgográd: Nigéria–Izland 2:0 ( 0:0)
Volgográd Aréna, 40 904 néző, vezette: Matthew Conger (új-zélandi). Gólszerző: Musa a 49. és a 74. percben.
Nigéria: Uzoho – Omeruo, Ekong, Balogun – Moses, Etebo (Iwobi, 91.), Mikel, Ndidi, Idowu (Ebuehi, 46.) – Musa, Iheanacho (Igalo, 85.). Szövetségi kapitány: Rohr Gernot.
Izland: Halldorsson – Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson (Ingason, 65.), Magnússon – Gíslason, Gunnarsson (Skulason, 87.), G. Sigurdsson, Bjarnason – Finnbogason, Bödvarsson (Sigurdarson, 71.). Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson.
A D CSOPORT ÁLLÁSA
|
1. Horvátország |
2 |
2 |
0 |
0 |
5 |
0 |
6 |
|
2. Nigéria |
2 |
1 |
0 |
1 |
2 |
2 |
3 |
|
3. Izland |
2 |
0 |
1 |
1 |
1 |
3 |
1 |
|
4. Argentína |
2 |
0 |
1 |
1 |
1 |
4 |
1 |



