2026. május 1., péntek
A CSOPORT

Beindult az orosz gépezet

Padlón az egyiptomiak (Fotó: Beta/AP)

Padlón az egyiptomiak (Fotó: Beta/AP)

Egészen hihetetlen történések szemtanúi lehettek azok, akik kedden este a tévéképernyők elé ültek, ugyanis Oroszország a Szaúd-Arábia elleni 5:0-s győzelem után 3:0-s diadalt aratott az egyiptomiak felett. Pedig a remény visszatért a Fáraókhoz, miután Mohamed Szalah felépült, és a kezdő tizenegy tagja lehetett. Az első félidőben már láthatóvá vált, hogy az első körös orosz siker nem a véletlen műve, hiszen az afrikaiak alárendelt szerepet játszottak. Bár gól nem született, Egyiptom csak meddő labdabirtoklási fölényt tudott kialakítani. Alighogy visszatértek a szünetről a játékosok, a 47. percben egy újabb öngólnak (ez volt az ötödik a vb-n) köszönhetően a házigazdák megszerezték a vezetést. Bő tíz perc múlva aztán már maguk az oroszok is bevették Elshenawy kapuját, egy gyönyörű akció végén Cserisev találatával már 2:0 volt az eredmény, ezzel ő is háromgólossá avanzsált, s felzárkózott a négygólos Cristiano Ronaldo mögé a góllövőlistán. A mérkőzés a 62. percben dőlt el, amikor Dzjuba is begyűjtött egy skalpot, az eredmény már 3:0 volt ekkor. A Liverpool sztárja, a visszatérő Szalah ugyan tizenegyesből szépíteni tudott, de az afrikaiak ezután nem kerültek közelebb Csercseszov tanítványaihoz. Ezzel egyúttal az is eldőlt, hogy Egyiptom vb-szereplése befejeződött, Oroszország pedig az első helyért harcolhat a dél-amerikai Uruguay ellen.

Szentpétervár: Oroszország–Egyiptom 3:1 (0:0)

Szentpétervári Stadion, 64 468 néző, vezette: Cáceres (argentin). Gólszerzők: Fathi (öngól) a 47., Cserisev az 59., Dzjuba a 62. percben, illetve Szalah a 73. percben.

Oroszország: Akinfejev – Zsirkov (Kudrasov, 86.), Ignasevics, Kutepov, Fernandes – Gazinszkij, Zobnin, Cserisev (Kuzjajev, 74.), Golovin, Szamedov – Dzjuba (Szmolov, 79.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov.

Egyiptom: Elshenawy – Abdelshafy, Hegazy, Ali Gabr, Fathi – Elneny (Warda, 64.), Tarek Hamed, Trezeguet (Ramadan, 68.), Abdalla, Szalah – Marwan (Kahraba, 82.). Szövetségi kapitány: Hector Cuper.

Magyar ember Magyar Szót érdemel